Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-02-08 / 6. szám

házi férfiak sárral ok nélküli bedobálását ?" Nagyon téved. Épen azért roszaltam *) az ő — ha ugy tetszik: védő — fellépését, mert sajnálva láttam, hogy e közben a védő szerep a legrokonszenvesebb akarat mellett is alig vezethet sikerre. Ismeri kétségtelenül a tisztelt ügyvéd ur az 1715. 31. tvc. ime gyászos emlékű szavait: „Si quis privatorum in causa religionis se gravatum esse existimaverít, occasione talis gravaminis suo privato, et non communi nőmmé pro remedio ad regiam duntaxat maiestatem recurrere noverit." — Nekem, a mint az ő védirata kezemhez jött, s láttam, hogy annak egyik főrészét egy magában álló lelkésznek a^bécsi kormányhoz fölterjesztett nyilatkozata teszi (suo privato, et non communi nomine,) szemem szám meg állott, s bámultam, hogy egy protestáns nevelésben részesült ügyvéd mikép képes ily „privato nomine" fölterjesztett nyilatkozatot az általa tisztelt lelkész ur védelmeül közzé tenni. 1860-ban más utja volt az eféle fölterjesztésnek. — Ez az, a mit én „causa non bona"-nak tartok, s érdemül emlegetését, anélkül, hogy homlokomat ráncba szedném, elhibázott lépésnek tekintem; nem is hiszem, hogy ily magánfölterjesztésnek több példányát tudjon a tisztelt ügyvéd ur széles nagy Magyarországból felmutatni, mely közvetlenül a bécti kormányhoz intéztetett volna 1860-ban. — Nézetem szerint, ez a dicséretből kimaradhatott volna, a nélkül, hogy bün lett volna a kihagyással elkövetve, vagy csak mulasztási vétség is. Egyébiránt, más szúrja itt a mint látom, a tisztelt ügyvéd ur szemét : „korteskedésszerü" jelző. Ezt utasitja vissza mint „hamis ráfogást", annál fogva, „mert ő a püspökválasztási kérdést csak távolról sem érintette, s tárgyával még sejthetoleg sem hozta kapcsolatba," s erre tanuul nevezi meg „az egyházkerület minden irni és olvasni tudó becsületes tagját." **) Beszéljenek hát magok a tények hamisítatlanul. Tény, bogy a dunántuli püspökválasztás Székesfehérváron a m. é. november közepén rendeltetett el. Tény, hogy N. S. ur a dunántuli ref. egyházkerület öszszes egyházainak m. é. december elején küldte meg vádiratát. Tény, hogy még ekkor az egyházkerület nagy érdemű közönsége a sz.-fehérvári gyűlésen történtek felől jegyzőkönyvileg hitelesen értesítve sem volt, — talán ily uton máig sincs. Tény, hogy a püspökválasztásra felhivó körlevelek decemberben indíttattak útra hivatalosan. Tény, hogy a tisztelt ügyvéd ur épen e napokban kivánt — 13 év múlva — védiratáyal a tendentiosus hir terjesztésének elébe vágni. ***) *) Nem : megróttam, mint a tisztelt ügyvéd ur hozzáteszi. V. **) Mintha mondaná: V. nem becsületes ember, mert sejteni képes. — Ez aztán nem Bárdobáló morál. V. ***) Nagyon sajnáljuk, bogy t. olvasóinkat ily gyümölcstelen s inkább egyes személyekre, mint a közügyre vonatkozó polemikus cikkek olvasásával kell fárasztanunk ; de nehogy újból részrehaj-Már most enuyi tény után, midőn N. S. ur maga használta először a „tendentiosus" (azaz: jelöltséget rontani akaró) jelzőt, nem ő adott-e nekem "ezzel ösztönt arra, hogy vádiratával föllépését szintén tendentiosusnak (magyarul a jelenesetben: korteskedósszerünek = jelöltséget védni akarónak) mondjam? Ennyiből áll az én állítólag hamisráfogásom, melyben — ugy hiszem—-az egyházkerület nem csak irni és olvasni, de combinálni is tudó minden becsületes tagja semmi az egyház épületét aláásó s elébb-utóbb romba döntendő morált nem lát. Mégis a tisztelt ügyvéd ur állítja, hogy az ő fellépése a püspökválasztással csak sejthetoleg sem hozathatott kapcsolatba. Higyje a könnyenhivő. *) Zokon veszi a tisztelt ügyvéd ur, hogy őt a nyilvánosság előtt megneveztem s eljárását bélyegző idézetekkel jellemeztem, saját nevemet pedig nem bigygyesztettem a cikkem alá: holott ebben sok nálam derekabb iró példáját követtem. Ugyan a nagy isten szerelméért! Közel háromszáz egyházban megnevezi a tisztelt ügyvéd ur maga magát, s tőlem azt kívánná, hogy ne merjernmegnevezni e lapok kisebb számot tevő olvasói előtt ? Már fönebb meggyőződhetett, ha akart, hogy idézeteimmel nem az ő eljárását, hanem a védett ügyet jeleztem. Helyesen-e ítéljék meg a protestáns egyházi antonomiának hívei. A nevemet pedig még tovább is eltakarva tartom, épen nem vágyva rá, hogy nekem a tisztelt ügyvéd ur megfeleljen; sőt tisztelettel is megkérem, ne méltóztassék a quis ?-t keresni, sem a dupla paplan alatt, sem a collegatusban ; figyelmet egyedül a quid ? érdemel. Arról is győződjék meg, hogy parányiságomnak sem vele, sem védencével, semmi személyes baja nincs, s annál fogva, még ha felelni méltóztatnék is akkor sem fognék többé felelni : noha ugy vélem, hogy a nagyérdemű egyházkerületi közönség bé* ketürésónek poharát közülünk nem az töltögette csordultig ki e lap hasábjain ennek nt. szerkesztőjéhez egy-két kurta cikket irt, hanem azok, kik a kerület öszszes egyházait ivekre terjedő kapacitáló irataikkal korán és későn tömködték. Megszokott méltó tisztelettel vagyok 1874. febr. 4. tisztelője Verax. lássál vádoltassunk, s nehogy talán a cáfolat nem közlése miatt a kedélyek, a közügy hátrányára, még inkább elmérgesedjenek,— ha nem örömest is adjuk e beküldött cikket. Hogy azonban a nem a dunántúli ref. egyházkerülethez tartozó olvasóink is érthessék a fennforgó vita tárgyát, másrészt, hogy egy ujabb cáfolatnak elejét vegyük, a tények között azt is meg kell említenünk, hogy Nagyvasvári S. ur védence az emiitett sz.-fehérvári gyűlésen súlyos vádakkal s részben 13 évvel korábban keltezett vádakkal terheltetett, ós pedig anélkül hogy ezek ellen magát akkor — nem levén a gyűlésen — védelmezhette volna; legalább N. S. ur fentebb érintett védelmi iratában ezt hozza fel indokul. S z e r k. *) Vagy tán a tények találkozása vak véletlen V ! Y.