Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-12-13 / 50. szám

mégis a szentségekkel élnek, azok szentségtörést követnek el. Magyarországon hogy mennyire terjed az ultramontán türelmetlenség tüze, habár nálunk most még csak a hamu alatt, jellemző Hatalának a „Különfélék" rovatában közölt levele. Másfelől azonban az ultramontán-ellenes párt sem nézi tétlenül a harcias készülődéseit az ellenfélnek, s N é m e tország és Bismark a mostanában nálok szokott erélylyel lépnek fel; és kivált ez utóbbinak, ki ugy látszik a diplomaták fő erényéül — szakítván e tekintetben is az ódon szellemmel és szokásokkal — a nyíltságot, őszinteségét tekinti, felettébb érdekesek, s méltók egéí-z Európa figyelmére a birodalmi gyűlésben tett s biztos hitelű adatokon nyugvó nyilatkozatai. Windhorst ultramontán képviselő ugyan is roszalását fejezvén ki a íölött, hogy a kor mány a budget azon tételeit, melyek a római nagykövetségre vonatkoznak, visszavonta , s egyszersmind kérdést intézvén az iránt, hogy mi lehetett oka annak, hogy a kormány még november elején célszerűnek tartá e tételt fölvenni a budgetbe, decemberben pedig maga ejtef

te el azt: Bismark herceg azonnnal válaszolt. Mely válaszában elmondá, hogy másfél évvel ezelőtt maga védte a házban e tételt, mert akkor móg volt némi reménye a curiával való kibékülésre. Most el kellett azt ejteni, nehogy az ügy félremagyarázásokra adjon alkalmat, mert például már most is azon hírt terjesztik, hogy a német kormány Rómában olyan föltételek közt akarna békét kötni, melyeket jóravaló állam el nem fogadhat. Németország elismeri ugyan a pápát a kath. egyház fejének, de ebből nem következik az, hogy nála külön követet tartson; ha felmerül a curiával való érintkezés szüksége, akkor van a kormánynak Rómában embere, vagy rendkívüli követet is küldhet oda. Különben e tétel elejtése az állami illem parancsa is volt. A mig a kath. vallás feje olyan igényeket emel, melyek az államélettel össze nem egyeztethetők, a mig a curia a német papságot a törvények ellen lázítja, addig már az illem is azt parancsolja, hogy a kormány minden érintkezést megszakítson a curiával. Bismark azután azon állítást cáfolta, mintha a harcot a berlini kormány kezdette volna meg. Ez nem igaz. A küzdelem abban leli okát, hogy a békés pápák hosszú sorát most egy harcias pápa követte, ki az összeütközést már jóval 1870 előtt elhatározta. „Határozott tényt akarok említeni, — mondja Bi?mark — mely egyik németországi kormány hivatalos okmányaiban található. E kormánynak egyszer bizonyos ügyekben volt alkalma Meglia müncheni nuntiussal alkudozásokat folytatni. Ekkor ez a különben nagyon titoktartó praelatus következő nyilatkozatot tőn : „Nem bocsátkozhatunk többé egyezségekbe, hisz rajtunk ugy sem segíthet többé más, mint a forradalom." Én ez állítás megtörténtét a nyilvánosság előtt képes leszek bebizouyitani s a nuntius ur, a ki most Párisban van, majd nyilatkozhatik róla. A forradalom azonban nem következett be, hanem jött az 1870-ki háború. Hogy a háborút ellenünk a római politikával való egyetértésben kezdették, hogy ez okból a zsinat ülésszakát megrövidítették, hogy a zsinati végzések végrehajtása, esetleg kiegészítésük egészen más szellemben tőrtónik, ha a franciák győznek, hogy akkor Rómában, valamint másutt is a franciák diadalára mint valami egészen bizonyosra számítottak, hogy a francia császári udvarnál, nem akarom mondani a katholikus, hanem a római — politikai jezsuita befolyások, melyek ott jogos vagy jogtalan módon működtek, voltak tu^ajdonképeni döntő hatással a háború elhatározására, a mi Napoleon császárnak igen nehezére esett, hogy ott nagyon el voltak szánva a békét fenntartani, s e határozatot csak azon befolyások döntötték meg, melyek összefüggése a jezsuita elvekkel be van bizonyítva, mindezekről tanúságot tehetek, mert elhihetik, hogy ezen dolgokat nemcsak föllelt iratokból, hanem olyan közleményekből is igen részletesen ismerem, melyeket az illető köröktől kaptam. A vita további folyamában Varnbüler württembergi minister emelt szót s azon nyilatkozat genesisét adta elő, melyet — mint fenntebb emiitők — Meglia nuntius tőn. Egy württembergi püspöki szék ügyében alkudozott a kormány Meglia úrral. Varnbüler ur a többek közt ezeket mondá: „Egy értekezleten, mely a württembergi ügyvivő s Meglia ur közt folyt le, ez azon szomorú helyzet fölött panaszkodott, melyben a kath. egyház egész Európában van s azután következő nyilkozatot tőn : „A kath. egyház csak Amerikában, Angliában és talán Belgiumban van jogai élvezetében ; másutt az egyházon csak a forradalom segíthet." Ezen idézet helyességeért — értelmét tekintve — kezeskedhetem. Nem tudom, hogy Meglia nuntius a római curia nézeteit fejezte-e ki, de tény az, hogy időközben párisi nuntius lőn s igy sokkal előkelőbb állásba jutott. KÜLÖNFÉLÉK. * Pap István síremléke. Mélyen tisztelt közönség j A protestáns egyházi s iskolai lap 36-ik számában azon lélekemelő jelenet olvasható, hogy a nagyszalontai ref. egyházmegyében a tenkei néhai lelkésznek tiszttársai sirkövet emeltek, s a leleplezési ünnepélyt augusztus 26-án tartották meg. A tiszántúli ref. egyházkerület csak nem rég Balog Péter, legújabban Melius Péter superintendensek emlékeit állította s állítja fel közadakozás utján Debrecenben. Nem is szólok a világi részről, a gyakori példákról, a kiérdemült honfiak közköltségén történt eltemettetésökről, emelt síremlékeikről. Vámosi ref. prédikátor, s a veszprémi ref. egyházmegye egykori főesperesének, a philosophus keresztyénnek, az 1864. julius 1-én elhunyt P ap I s t v án n a k sirdombja nem volra-e mél'ó ily kegyeletre? Fiának, a dunántuli superintendens ft. Pap Gábor urnák szeptember 20-iki révkomáromi beiktatásakor főtiszt. Török Pál urnák nagyszerű beszéde egyik fénypontjában elég volt hallani