Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-11-29 / 48. szám

alakulásának alkalmából, hogy : „a kormánynak minden legüdvösebb intézkedései is óhajtott siker nélkül maradnak, ha a társadalom közreműködése által nem támogattatnak." Midőn e.-megyénk ezen igazságról, meggyőződött, s látta, hogy a felekezetnélküli „muszáj-egyletek" sehogy sem mennek, ismét kezébe vette az elejtett ügyet, a tanitói értekezletek intézését. A sikert, az eredményt itt is csak a jövő fogja megmutatni. A jövő ! ? . . . Midőn e baladási mozgalmat örömmel jelzem : nekem is a jövő lebeg szemeim előtt. Még pedig — a legközelebbi jövő, a holnap. Miután az értekezlet szervezésekor vidékünk egyleténél nekem is ki lett mutatva a hely, hol nem csak állanom, hanem munkálkodnom kell, a mint csak erőmtől telik; ugy vélem, hogy kötelességet teljesítek akkor, midőn — a nt. szerkesztőség engedelmével — helyzetünk- s körülményeink-, viszonyainkból merített tapasztalatom szerint, elmondom egyleteink teendőire nézve itt egyéni nézeteimet. Nagy tévedés, sőt hiba lenne részemről, ha még most is a tanitói egyletek szükséges, hasznos voltáról s azok céljairól általánosan akarnék szólani. Itt is, egyebütt is, el volt az már sokszor mondva, hogy a szellemi munka könnyítése, az uj tanmódszer elsajátitása, az egyes tanítóknál az együvé tartozás érzetének felköltése, a tanitói testület erkölcsi tekintélyének növelése, a néptanítók anyagi állapotának javítása, nyugdíjintézet alapitásának sürgetése stb. stb. a tanitói egyletek feladata. E közös colokat csak közösen, egy pontra irányzott egyesült erővel, vállvetett munkával érhetjük el. A közvetlen célt, melyért mint tanítók vagyunk, működünk, t. i. a magyar nép előmenetelét a felvilágosodás ösvényén, az értelmiség növekedését, nemzetünk szellemi súlyának, értékének öregbítését is egyetértő működéssel könnyebben érhetjük el. Első teendője tehát mindenik egyletünknek, hogy a hazában létező többi ily egyleteknek kezet nyújtva, a fentebb jelzett közös célok elérésén buzgólkodjanak; azok törekvéseit támogassák; indítványaik, kezdeményezéseik, felhívásaikra viszhaugot adjanak. Továbbá, az e.-megyénkben alapított tanitói özvegyárva gyáminíézet ügyeit rendezzék. Mely üdvös intézmény iránt a legközelebbi múltban a többség oly megfoghatatlan közönynyel, mondhatni fel sem vevéssel viseltetett, hogy az özvegy-árva gyámpénztárnok, ellenőr stb. választására nézve az e.-megye kénytelen volt kimondani, hogy ha még egy felszólításra a szavazatok kívánt mennyisége be nem jönne: az e.-megyei gyiilés fogja a szükségelt pénztári személyzetet megválasztani, oktroyálni. Fel kell költeni a közönyös tagokban azon tudatot, meggyökereztetni szivökben azon érzetet, hogy ha a tanitói osztály minden egyes tagja nem érdeklődik a maga, illetve maguk sorsa iránt, sem a törvény, sem a társadalom nem segíthet helyzetökön ő nálok, maguk nélkül. Most jövök a legsürgősebb, legfontosabb, a holnapi teendőnek fejtegetéséhez. E.-megyénkterületén a lakosság földmivelés-, s baromtenyésztéssel foglalkozik; egyszóval mezei munka után él. Iparral, kereskedéssel még a városokban is csak kivételesen foglalkoznak. A mezei munkánál aztán népünk gyermekeit, segítségül alkalmazza maga mellé, kora tavasztól, a liba kikelésétől, egészen késő őszig, a krumpliszedés, takarítás bevégezéseig. Világosabban jelezve az időt: József napjától, márc. közepétől, mindsz. napig, novemb. elejéig. — Igaz, hogy a népoktatási 1868. XXXVIII. t. c. 53. §-a megengedi, hogy a 10 éven felüli gyermekek a törvényes 4 havi szünidőn kivül, még két havi szünidőt kapjanak s csak vasárnapi iskolába járjanak a legnagyobb munka időn ; de ezt a szülők legtöbb helyütt még maguk is szaporítják, — tisztelet a kevés kivételes községeknek. — Igy aztán a tulajdonképeni szorgalomnak alig marad 5 hónap, mikor a gyermekek rendesen iskoláznak. Ezen kivül néhány kezdő s olvasó gyermekkel húzza ki a tauitó az iskolázási időszakot, a 8 vagy 9 hónapot, mint már mondám, legtöbb helyütt. Látni lehet, hogy az nem is váltogató-iskolázás; hanem csak téli iskola; mert az a gyermek, ki az iskolát József napkor odahagyta, nem is néz abba be nov. l-ig még vasárnap sem többé. Egykét kivételes esetet ez állitásom ellen is fel lehet hozni, azt örömest elismerem s tudom én is; de általánosan igaz az, a mit fentebb leirtam. Elég szomorú dolog az rám nézve is, hogy ezeket kelle irnom ; de tapasztalatom szerint a helyzet szine ez. A ki ezt el nem ösmerné s egyes esetekkel kifogásolni akarná a helyzetet, a népnevelésügy kárára szépítené. Valósággal tehát alig marad a tanítónak 5 havi szorgalomideje. Es e rövid idő alatt hány tantárgyon kellene végigmennie, de nem lehet. Nem, az idő rövidsége s főleg az egyes napok, azaz a nappal rövid volta miatt nem lehet főleg a tankönyvek terjedelmessége miatt. S mit tesz aztán a tanitó ? Előveszi a tan- s vezérkönyvet s kezdi a tanítást, természetesen az elején ; mert hiszen a közepén csak nem kezdheti — okosan. Vezet, tanit, már halad is szépen, már a siker is tűrhető; derekáö, közepén vannak a munkának; egyszer azon veszi észre, hogy a III-ik s IV-ik oszt.-beli növendékek, vagy a hol már megvan a IV-ik osztály, ott az V. és Vl-ik osztálybeliek kezdenek elmaradozni, s mire március hó bevégződik, el is maradtak az iskolából, talán egy-két kivétellel mind. S a tananyag ösmertetése, magyarázása félben maradt. Nincs kit tanítani. Jövőre az V-ik osztály leszáll az iskolából; most a Vl-ik már le is szállott. Szt.-Györgykor letelt az iskolai 6 év. S az ismeretszerzés nem tökéletes, a tanítás nem befejezett munka; csonka, hiányos. A tudvágy, az ismeretszerzés szomja nincs felköltve, felizgatva. Hogy majd betetőzi e munkát az ismétlő és vasárnapi iskolázás : én is azt mondom — majd De m a még ezek is csak kivételesen vannak felállítva. A hol megvannak, ott is a kezdet nehézségeivel küzdenek. Nem vagyok pessimista, ki mindenütt bajt hiányt, tespedést lát, s enuek