Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-11-15 / 46. szám

telem az alap; az egyiknek célja az embert a természet vizsgálatára utalni, másik az eszmék szemlélésére utasit. Még egy tévedéht kell Aristoteles elméletében megjegyeznünk. Azt állítja ugyanis, bogy bár az érző tehetség az alapja minden ismeretnek, mégis először ez egyetemes eszmék ébrednek fel a lélekben Az ember lát távolról egy testet; először a lét általános eszméje támad benne, a mint közeledik és észleli, hogy önkéntesen mozog, az által kevésbé általános eszméjét nyeri s igy tovább, mig részletes eszmét nyer az egyetemes helyett. Tehát ezen az uton a lélek egyetemesről száll a részletesre. Pl. a kis gyermek eleinte minden férfit papának s minden nőt mamának nevez és csak később tudja megkülönböztetni az egyéneket. A csalódás itt világos, mert látni való, hogy összezavarja a határozatlan fogalmat az egyetemessel. Ezen csalódás bénit meg minden speculatiut, melynek Aristoteles óta syllogismus az igazi tudományos eszköze. Logika. Közönséges a tévedés, hogy Aristotdes alapította azon külön tudományt, melynek neve logika. Igaz, őt illeti az érdem, hogy teljesen ós rendszeresen kifejtette a különböző logikai tanokat elődjei által ismeretlen uton ugy, hogy sok századokon át alig tudtak rajta va1

amit javítani: de nem nevezte ezen tanokat logikának s nem ugy fogta fel, miut külön tudomány részeit. Oiganuma csak független értekezések gyűjteménye logikai kérdések felett; s hogy nem lehetett semmi oly célja, a mit közönségesen neki tulajdonítanak, t. i. a gondolat törvényeinek kifejtése, az alaki és tárgyi logika különválasztása világos az előtt, a ki tudja, hogy alaki ós tárgyi megkülönböztetésre akkor még nem is gondoltak. Aristoteles szerint a logika a bizonyítás tudománya; bizonyítás a lélek activ működése azon, mit az érző tehetség utján nyert; más szavakkal a bizonyítás gondolat. A bizonyítások lehetnek igazak és hibásak : de az érzékletben nem lehet hiba. Ha valamely tárgyról érzékietünk van, annak igaznak kell lennie, de hibásan állíthatunk, erősíthetünk valamit arról. Minden egyes gondolat igaz, de midőn két gondolatot kötünk össze, azaz, midőn valamit erősítünk egy más dologról, olyat állit hatunk, a mi nem igaz. Ennélfogva minden a mit gondolunk, egy állításra vihető vissza, tényleg a gondolatok, állitások soraira. Az állitások egész természetét, a gondolkodás mesterségét tudni és érteni a logika mezeje. A nyelvnek ily nagy fontosságot tulajdonítva, azt kellett állítania, hogy az igazság és valótlanság nem a dolgokon, hauem szavakon függ, vagyis inkább szavak egybekapcsolásán, állításokon. Ennélfogva neki is, mint Piátónak, bár különböző uton, a logika volt valódi organuma. Da különbséget termi való és névleges meghatározás közt, u m helyes; mert ha Aristoteles és követői szerint is egy definitió se törekszik kimagyarázni a dolog természetét egétzen, hanem csak részben, igy minden meghatározás csakis névleges ; de némelyekben világosan látható, hogy nincs egyéb célja, rnínt megjelölni a szó jelentését, mig másokban e mellett az is benne rejlik, hogy van egy dolog, mely a szónak megfelel. Valycn ez benne van-e minden adott esetben vagy nincs, a kifejezés puszta alakjából nem lehet meghatározni; pl. ,,a centaur egy állat, melynek felső része ember, alsó része ló"; és "egy háromszög egy három egyenes oldalú alak" ; alakilag telj esen hasonló kifejezések, bárha az első nem foglalja magában, hogy a szónak megfelelő valami dolog létezik valóban, mig az utóbbi igen. Igaz, hogy van különbség a név meg • határozása és a közt, mit tévesen a tárgyak meghatározásának neveznek; és ped'g az, hogy ai utóbbi a név jelentésén kivül még bizonyos tényt is állit rejtve. De a rejtett állítás nem meghatározás, hanem követelmény. A meghatározás pusztán egy jelentésű Ítélet, mely esik a nyelvhasználatról ád felvilágosítást, de a melyből nem lehet következtetés vonni a tényeket illetőleg. Az őt kibérő követelmény másrészről egy tényt állit, mely a lehető legfontosabb következtetésekre is vezethet. Állítja azon dolgoknak való létezését, melyek a meghatározásban' fölsorolt tulajdonitmányok combinatiójával bírnak, és ez ha igaz, elég alapul szolgálhat a tudományos igazság egy egész alkotmányának felépítésére. Ezen különbséget nem látta Aristoteles s e miatt egész philosoph'áját elrontotta ez a hiba (vétség). A meghatározást nemcsak ugy tekintette, mint a gondolat eszközét, hanem úgyis, mint a vizsgálódás eszközét. A bölcsészet tárgya lévén osztályozni az ismeretet, először megkísérti osztályozni a létezőket vagy a legtágabb egyetemes viszonyokat, melyek alatt a létezőket megismerhetni. Ezek a kategóriák, melyeket Aristoteles következőleg rendez : ovota — substautia — lényeg. ÍCOGOP — qu intitas — mennyiség itőíov — qualitas — minőség. jtQogrí — re.latio — viszony, ixoitív — actio — cselekvés. 7tao%eiv — passió — szenvedés, icov — ubi — helyzet (íz űrben.) scóve — quaudo — helyzot (az időben.) -/Modai — situs — fekvés. l'x€i}> - habitus - birás. Ezen kategóriák vagy tulajdonitmányok arra voltak szánva, hogy képviseljék azon osztályokat vagy nemeket, melyek alá mindent vissza lehet vinni. Ugy tekintették ezeket, mint a dolgok különböző viszonyainak legáltalánosabb kifejezéseit, melyeket nem lehet tovább elemezni s igy a dolgok alap meghatározásai maradtak. De ujabb logicusok szerint nem egyéb az egész, mint puszta névsora ezeknek a megkülönböztetéseknek, miket a mindennapi élet nyelvhasználata megjelöl és alig kisérti meg bölcsészeti elemzés által m% a közönséges megkülönböztetéseknek is értelmébe hatolni, pedig bárminő fölületes elemzés is kimutatta volna, hogy e felsorolás áradozó s mégis hiányos, mert némely tárgy hiányzik, mások ismóttelve eőfordulnak különböző cimek alatt. Maga Aristoteles se tartotta az osztályozást teljesnek s megvallja, hogy ugyanaz a tárgy különböző kategóriák alatt lehet egyszerre milyenség és viszony s igy mi is csak kísérletnek tekintUetjük, hogy kimutassa a szavak