Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-11-08 / 45. szám

kell, ha mondja. Igy mindent híve, semmit sem hiszek, mivel vallásomnak ellenkezéséből (igy !) kellene állani. A pápistával Krisztust vacsorálnék, a kálvinyistával kenyeret, a zsidóval, áriánussal megváltó istenről se tudnék, hogy lehetne mindent fővel-lábbal össze-vissza rakásra hinni. Hogy pedig az országló értelem és hivatalokra eloszlott emberek vallással vakok és dühösek ne legyenek, arra szükség van. Hogy volt akkor, midőn a király is ugy hitt, mint a csizmadia legény % Emberi nemzetnek öldöklésére fordíttatott a vallás, mely ezen részeg értelemnek vad bolondsága által fölszentelt ördöngösségéről, együgyü ártatlanságáról semmit sem tudott. Elcsudálkozott a keresztény hit, hogy tudományát és az irgalmas Krisztusnak nyomdokait, az ártatlannak gyilkos módon kiontott vérében kell neki keresni, melynek gőzölgése egekre emelkedik és boszuállást kiált a menyország nevében duló pokol ellen. Gyalázatjára volt az ember a természetnek, gúnyolván istenét, kit pusztító menykövekkel öltöztetett fel és szüntelen haragban mutatott. Nincs is az istentagadás az istenségnek oly csufolására és sérelmére, mintha atyai jóságát igazságát, pusztító ördögökben mutatják e világnak. Mi kárt tett hát a világi bölcseség, ha az emberi nemzetet, a nehéznyavalya-töréstől és hagymázbetegségtől, a fanatismustól megszabadította ? Ha filozofia nem volna, vallásodnak buzgósága most is tűzre hányatna. Elvész a vallás, ha mondják, hogy a ki bünt tészen, nem pápa, hanem isten ellen vétkezik ? Hogy k

urvacsorával Krisztusharapás nélkül lehet élni? Hogy még azért az emberséges hazafi nem hitetlen, ha Pontust, Kappadócziát is szakállas zsoltárban zsongolja. Az örök igazságnak esméretét isteneknek ujjai nyomták a szivedbe. Lelkemmel tanácskozom, halandót istennek nem esmérvén, minden apostollal pápával, kik születtek, szenvedtek és meghaltak, egyenlő ember soron állok. Ők is okoskodtak, én is kárhoztatásodat a szeleknek szórom rajta nevetve. Ha hitednek ágazatja istennek munkája, ne féltsd, megmarad; ha emberek faragták, változik. (Folyt, köv.) Közli: Szinnyei Gerzson. Külföldi egyház és iskola. A franciaországi ref. egyház szabad szellemű híveire ugy látszik erős küzdelmek várakoznak. A Nimesben közelebb megejtett consistoriális választásokat mint tudjuk a francia cultusminiszter Eumont october elején kelt leiratában semmiseknek s érvényteleneknek nyilvánította, és 1875. január utóbbi felére uj választásokat rendelt, sőt mint értesülünk, közelebb más három községben is igy járt el, mivel mint mondja az államtanács 1873. nov. 13. és 15-én tartott üléseiben a zsinat törvényességét és tekintélyét elismerte, az ezen zsinat által, a választásokat illető változtatásokat pedig a jelen miniszter elődje annak idejében közzétette, és igy az ezen zsinati változtatások figyelembe nem tartása mellett megejtett választást érvényesnek el nem ismerheti. Azonban a francia protestánsok kebelében a háromszázados üldözések kifejtették a jellemszilárdságot, a vallásszabadság melletti lelkesedés s áldozatkészség érzetét, vagy mint a Coquerel Athanáz fia által szerkesztett „Renaissance" mondja : „A Hugonották fiai megőrzötták őseik ellentállási szellemét," és a kik egy 14-ik Lajos zsarnok uralma s embertelen vérengzései által nem engedték magokat meggyőződéseiktől eltántorittatni, azok a most erőszakoskodni akaró orthodox kisebbség, és egy eunek szolgálatába szegődött miniszter parancsszavára nem fogják vallásos szabad nézeteidet feláldozni, és nem engednek leikükön az elfogult orthodoxia által erőszakot tetetni. Mielőtt még a minister fentebb emiitett rendeletek közzé lett volna téve, 85 lelkész és presbyter Nismesben egy lelkészértekezletet tartott, melyből egy ünnepélyes nyilatkozatot bocsátottak világ elé, melyben kimondják, hogy ők lelkökből óhajtják a francia ref. egyház egységét, s mindennemű szakadás eltávoztatását; a miért is a keresztyéni szeretet, a közösen átélt szenvedések emlékének, s a Megváltóban vetett hitnek nevében még egy utolsó felhívást intéznek orthodox testvéreikhez; de ha ennek dacára az igazhivő protestánsok teljességgel nem akarnának szabadszellemü testvéreikkel egy egyházban maradni, akkor ők ragaszkodnak jogaikhoz, és nem engedik magokat javaiktól megraboltatni. Melyet ha az erőszak mégis, talán azon reményben, hogy őket majd választásaik megsemmisítése, a lelkészek kitétele által az orthodox dogmák igája alá hajthatnák, elkövetne, eleve kijelentik, hogy készebbek ellentállani, vagy bármit szenvedni, mintsem hogy szabad elveikhez hütelenek legyenek. Midőn pedig ama ministeri rendelet megjelent, az uj consistorium összeült, és egy határozott hangú nyilatkozatot küldött a ministerhez, melyben kereken kimondják, hogy ők, a kik folyvást protestáltak az orthodoxok által keresztül erőszakolt zsinat ellen, kik csak az 1802— 1852 hozott törvényeket tekintik magokra nézve érvényesekül, ezen intézkedés előtt nem hajolnak meg, és az egyháztanácsnokságról, melyre a nagy többség által, az állam által soha el nem töröltetett 1802—1852-ik törvények szerint megválasztattak, le nem mondanak. Az ó-katholikusok külső jogviszO-nyainak szabályozására vonatkozólag dr. Klepsch következő törvényjavaslatot terjesztett be november 3-án az osztrák birodalmi tanács képviselőházának : „1. Ama katholikusok, kik nem fogadták el az 1870-ki vaticani határozatokat (ó-kathotikusok), ama jogok élvezetében maradnak, melyekkel a katholikusok bírtak az emiitett határozatok kihirdetése előtt — a mennyiben a jogok a jelen törvény által nem szenvednek módosítást. — 2. Az ókatholikusok jogositvák, hogy egyházközségeket alakítsanak, s azt statutumok által szabályozzák. E statútumok érvényességére szükséges, hogy a kormány által elfogadtassanak. A kormányi beleegyezés megadottnak tekintendő, ha a kormány a hozzá fölterjesztett alapsza-