Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-10-11 / 41. szám

erővé és hatalommá fejlesztette magát, hogy jelentékeny tényező volt e nemzet életének fenntartásában : nem lehet tagadni, hogy életképes. S ha ez erőteljes élőfának folyton terjeszkedő ágait nem nyesegetik, hanem iskoláinak, a fa gyökerének, ápolásával, azokat szabadon terjeszkedni engedik : a jöhető vész és viharok között, melyektől isten őrizze államunkat, vész és viharban edzett és megpróbált erejével ott fog ez állani az állam védelmére ; haladó szellemével pedig, ha ez jó lelküen gyámolittatik, erősebb, hatalmasabb tényező, mint akármi más arra, hogy hazánk, államunk a eulturnépek magaslatára emelkedjék. Az államkormány az én szememben nem azért van, hogy, mint az édes atya kiskorú gyermekei helyett, gondolkodjék s gyámkodjék az állampolgárok felett, hanem azért, hogy eszköz legyen az állampolgárok élete, tulajdona, szabadsága, jóléte megőrzésében és biztosításában, eszköz legyen arra, hogy felköltessék és kifejtessék minden szunyadó erő az államban, mely arra szolgál, hogy az a bölcseség, szeretet és igazságélet, mely minden egyes emberi személyes életnek és az államéletnek is végcélja, az államéletben megvalósult legyen. Ezt az államkormány nem a szellemnek egy irányba terelése, hanem az által foghatja elérni, ha meggyújtja a periphéria minden pontján az őrtüzeket, életre ébreszti a szellemi erőket, felfokozza az individuális törekvést előhozására mindannak, ami jó és igaz, s az innen kölcsönzött erő és világossággal hat ismét a centrum ezekre vissza. E magas feladata megoldására szolgál az államkormánynak az a szellem, melyet a protestantismus, iskoláiban ápol és nevel. Azt a nézetét Farkas kar társamnak, mintha a magyar protestantismus akadékoskodnék az államnak, szerzett jogainak megőrzésével, visszautasítom. Alkotmányos fejedelem, mint a miénk, az őseitől szentesitett törvényt, hogy akadéknak tekintené, és tiszteletben tartani ne akarná, az nem lehet; az országnak választott képviselői pedig valamely törvényt, mig az törvény, tartoznak tiszteletben tartani, mert különben nem követelhetik, hogy az általuk hozott törvények mások által tiszteletben tartassanak. Hanem hogy vannak hazánkban, kik e jogokat akadéknak tartják, és óhajtják, hogy a magyar protestantismus ezekről a jogokról és iskoláiról mondjon le : azt elismerem. De hallgatva ezekre, ha a magyar protestantismus e jogairól és iskoláiról lemond addig, mig a vallásegyenlőség igéje hazánkban testté nem lesz, és amig az 1723-diki törvény 2-ik cikke 7-ik §-ának egy kifejezése országos törvényeink közt helyet talál: akkor legokosabban cselekszik, ha egyúttal elmegy a föltétlen tekintély legfőbb emberéhez, és neki ezt mondja: jelentem alázatosan, berukkoltam. Kiss János, hittanár. Az idézett számaiban e lapnak a fentebb mondottakra vonatkozó nézeteimet kifejeztem, s azok mellett a fentebbi sorok elolvasása után is ép oly erősen állok, mint Kiss János kartárs ur az övéi mellett. Ezen nézeteimet azonban másokra reá erőszakolni nem lévén szándékom, szükségtelennek tartom a vita folytatását, legfeljebb egy-két pontra nézve lesznek e következő rövid észrevételeim. Igaz, hogy a hajdani, keresztyénné lett császárokkal való ölelkezéséből a keresztyénséguek kifejlődtek mindazon bajok, melyeket Kiss J. ur emlit ; igaz, hogy ennek folytán a feltétlen egyeduralmi elv káros következményei reánehezedtek az egyházra, másrészt hogy azon elv az egyházban kifejlesztetett. De viszont az is igaz, hogy az egyházban kifejlesztett ezen egyeduralmi elv viszhatást gyakorolt az államra s illetőleg államokra, ós már a hajdani római államban is erősbödött ezen ölelkezés folytán a császári absolutismus; a középkori uj államokban pedig főként a keresztyénség befolyása alatt fejlődött ki s erősödött meg az egyeduralmi elv. Klodvig, N. Károly, Sz. István a püspökökkel fognak előbb kezet, s csak azután sikerül nekik népeik szabad szervezetén rést bontani, s a királyi, illetőleg császári koronát fejökre tehetni; már hogy előnyére-é vagy kárárá az illető népeknek, azt most nem keresem. Ebből már, mint analógiából, szerintem az következik, hogy ha ma meg a szabad szellemű protestáns egyház a demokratikus alapon álló, és annyira-mennyire szabad szellemű állammal testvériesen összeölelkezik : ez által az államban is fejlesztetik, erősbittetik a szabad szellem,® de viszont az állam is kisebb-nagyobb mértékben átleheli, fejleszti, erősiti a szabadság szellemét mind azon vallástársulatok körében, melyek területén léteznek. Kiss J. ur őrült gondolatnak tartaná azt hinnie, „hogy a protestáns szellem máshol, mint a prot. iskolákban jobban fejlődik" ; meglehet, de azért újból bátorkodom azt állítani, hogy a protestáns szellem, azaz a szabadság, egyenlőség, önálló gondolkodás, haladás szelleme sokkal szélesebb körben tesz hódítást, és igy az hazánkban sokkal inkább általánossá s majdnem uralkodóvá leend, hogy ha az nem csupán a prot. tanodák falai között tenyésztetik, hanem egyszersmind az állami tanodákba kinevezett protestáns vallású s műveltségű tanárok által hirdettetik zsidónak és hellénnek, pápistának és protestánsnak. — Igen — mondja Kiss J. ur — de ha a cultusminiszter a prot. szellem terjedését komolyan akarja, „nem az által teheti-é ezt inkább, hogy meghagyja a prot. iskolákat s ezen kivül tehetséges prot. tanárokat is nevez az államiskolákba ?" De igen, s csekély tudomásom szerint épen igy tesz. Meghagyja iskoláinkat, sőt buzdít, kényszerit, hogy minél több s minél jobb tanárok által terjeszszük a prot. szellemet, s ezen kivül ő is nevez ki mindenféle állami tanodához prot. tanárokat. Nézetem abban is teljesen összevág az igen tisztelt kartárs ur nézetével, „hogy a magyar protestántismus nem kárára, de hasznára van iskoláival az államnak," csakhogy én az iskolákhoz hozzáteszem ezt a jelzőt: jó; mert szerintem a ro sz iskolákkal nem hasznár