Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-10-04 / 40. szám

Buckle szerint a nemzetek egymás iránti gyűlöletének forrása a tudatlanság. Mi századunkat a felvilágosodás századának nevezzük. A tudomány szerzésre ezerféle ut s mód kínálkozik ; távírdák, vasutak, gőzhajók megszüntetik az ismeretek továbbhatolása előtt a távolság korlátait. És e miveltség mellett is mennyi döbbentő jelenségeivel találkozhatunk az irigy bizalmatlanságnak az európai népek közt is! Béke idején féltékeny szemekkel tekintik egymás helyzetét, s háborúban a barbárság vádjait szórják egymásra. S mennyi átok forrása az a kölcsönös kár vágy s féltékenység, mely a nemzetek erejének nagyrészét folytonos fegyverkezésre kárhoztatva emészti fel! A miveltség eddigi vívmányai még nem voltak képesek kitörölni az európaiak jellemének több zordon vonásait, mint a betőlthetlen önzés s kegyetlen boszuvágy. S hogy főkép mint szereztek nevüknek átkos emléket csapongó szenvedélyeikkel, idegen fajú s vallású népek irányában más földrészeken, arról amerikai s ausztraliai uralmuk története borzasztó példákban beszél. A mivéltségnek még behatóbbnak, mélyebben gyökeredzőnek kell lennie, a ker. népek közt, hogy szt. vallásukkal, ön példájukkal is valódi apostalai lehessenek. Gyurátz Ferenc. BELFÖLD. Észrevételek a „Felső Borsodból"ra. Nem hiszem, hogy valaki jobban örülne, mint én^ minden oly esemény fölött, ami akár általában akár részben haladást jelez egyházi életünk terén. Minden talpraesett eszmenyilatkozat oly örvendetes életjel gyanánt tűnik fel, mely akár positiv, akár negatív uton, de mindenesetre haladást szül, haladást az elmélet, haladást a gyakorlat terén, és ez annál nagyobb, minél nagyobb öszhangban van a kettő egymással. De az elvet a gyakorlati életre alkalmazni nem mindenki tudja. Sokszor az elvek igazságát megdönti azok helytelen alkalmazása, mig ellenben a tapintatos alkalmazás az elvek hiányain is segíthet. A kérdéses cikk irója is' beismeri a haladás szükségének régi igazságát, amit azzal is bizonyít, hogy „így olvassuk ezt minden komoly irányú lap hasábjain "-féle erős argumentumot tűz mellé palladiumul (! !). No de hagyjuk a kérdésekkel megspékelt praefatiot s térjünk az alapszabályokra. Az 1-ső §. a kör cimét adja meg, melyet miutáu lényegtelen, észrevétel nélkül hagyok. A 2-ik §. a kör célját tűzi ki, az „önképzésben", a társulati szellem ébresztésében, egyházmegyére teendő indítványokban, kétes értelmű kérdések megvitatásában. Én •— bocsánat uraim — nem tartom e körülírást teljesen correctnek, mert az önképzés mikéntje nincs teljesen részletezve; mert hogy valaki több társa előtt előadja, hogy neki ez vagy ama hallgatója nem akar fizetni: ez még nem önképzés. Ha tenni akarnak igazán valamit a kör-tagok, ne riadjanak vissza akitartó munkásságtól. Olvasgassanak, tanuljanak és tanulmányozásuk eredményét közöljék egymással az értekezleten. Vagyis kötelezni kellett volna egymást bizonyos reformkérdések feletti értekezések tartására a rákövetkezés szerint. Azokat megbírálni, s ha érdemes, irodalmilag is ismertetni, egyes themát fölvenni, és azt részletesen minden oldalról megvilágosítva a tagok előtt fölolvasni, szóval egy kis munkához szokni: ime ez lenne az igazi „önképzés", nem pedig az, hogy összejöjjünk, beszéljük ki magunkat pipaszó mellett, mondjuk el, hogy ki adott el marhát, szénát, s kinek mennyi restantiája van stb. Ez, uraim, nem értekezlet, hanem ha már hirlapilag is élnek, mutassák meg, hogy érdemesek is reá. Azt magyarázzák meg nekem, hogy miért hagyták ki az alapszabályokból e passust: minden lag köteles a rákövetkezés szerint egy értekezés tartására? Hiszen e nélkül nem élhetnek, mert ha nem olvasgatnak, hogy tudják a „kétes értelmű kérdésieket megvitatni ? s ha esetleg megvitatják, miért nem teszik papírra vitatkozásuk eredményét? Hiszen ha ugy haladnak, mint eddig : begyepesedik „a társulási szellem, s ennek alapján a lelkész-körök létesítésének szükségét mélyen érző, s tespedésben nem maradható" (!) társulati tagok alatt azon tér, a melynek mivelésére hirlapilag vállalkoztak. Ha tesznek valamit, ne csak 8-an tudják, hanem a világ is. Verba volánt, scripta manent. Azt mondja az alapszabály továbbá, hogy „a kör nem hivatalos színezetű." Tehát az egyházmegye előtt nincs hivatalosau bejelentve. Hogy mondhatja hát a 6-ik §-ban azt, hogy magát az egyházmegyei gyűlésen képviselteti. Hiszen azt tudhatnák már magoktól is azok a „tespedésben nem maradható" celebritások, hogy hivatalos testület csak hivatalos testület képviselőjét fogadhatja el a maga gyűlésein, a kinek ott missiója van, mint küldöttnek. De ugy látszik, hogy minden tag képviselő, miután kötelezve vannak minden gyűlésen megjelenni, és ott disponálni, mint kör-tagok pedig, nem mint egyszerű lelkészek. A 7-ik §-ra az a megjegyzésem, hogy ilyen körnek csak jó házi gazdára van szüksége. A 8-ik §. ellen az a kifogásom, a mi a 2-ik § ellen volt. Nincsenek a felvállalt térnek kötelezett — csak passionatus munkásai, habár a világ előtt mint „tespedésben nem maradható" kör-tagok existálnak is. Vigyázzanak uraim, hogy „értekezletéből az „r" ki ne maradjon! A 9-ik §. azt mondja: hogy egymást erkölcsileg támogatják. No ezt a szélsőségig megtartják minden körtagot érdeklő ügy tárgyalásánál, a győzelemnek annál biztosabb reményében, mert a „viribus unitis"-féle elv gyakorlati alkalmazása igen sokat tehet ott, hol egy testület jól fegyelmezett tagjai szétforgácsolt, egyet nem értő erők ellenében harcolnak. Általában az egészet tekintve azt jegyzem meg, hogy ha tenni akarunk valamit, ne elégedjünk meg a felületessel, hanem teljes odaadással dolgozzunk a közös munkásság erejével, nem ugy minta kör tagjai, kik nyolcan 90* t