Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1874-10-04 / 40. szám
A fölkért polgári hatóság több helyen, de mégsem mindenütt nyújtott segédkezet a rendetlen iskolázók ellenében, hanem az erre vonatkozó adatok hiányossága miatt pontos számítást tenni nem lehet. A törvényes iskola-év, u. m. 8 hónap, nem tartatott meg 70 iskolában, megtartatott 176-ban; több ideig, mintegy 10 hónapig tartott 104 gyülekezetben. A soproni felső megyéé e tekintetben az elsőség: mind a 12 iskolában 10 hónapig tartott az iskola-év ; 2-ik hely a városi iskoláké n. a. okból, 3-ig hely a vasi felsőé, hol 54 iskolában 10 hónapig, l-ben pedig 8 hóig taníttatott, vasi közép, soproni alsó, Kemenesalja, Veszprém, Somogy, Tolna annyiban hasonlítanak egymáshoz, hogy a legtöbb iskoláikban megtartatott ugyan a 8, hónap, sőt mindegyik néhány iskolájában több ideig is taníttatott ; mindegyiknek volt több-kevesebb iskolája olyan is, mely az iskola év vége előtt bocsátotta szét tanítványait. Győrmegye a törvényesnél több ideig nem, de kevesebb idői? tanított. Fehér-, komáromi iskolákban pedig seholsem tartatott meg az iskola-év. Iskola-felügyelők vaunak 219 gyülekezetben, nincsenek 88-ban ; de amazokéból is 175-ben járnak el megbízatásukban, 44-ben pedig elhanyagolják. A kir. tanfelügyelők 121. gyülekezetben tettek, 186-ban pedig nem tettek látogatást. Ingyen iskoláztatás van 13 gyülekezetben, 294-ben pedig nincs. Ösztöndíj van 44, nincsen 263 gyülekezetben. 1873-ban volt iskolakötelezett 24,938, a folyó évben 25735, tehát 1308 cal több. Iskolába járó volt a mult évben 23855, az idén 24427, tehát 572-vel több. Ismétlő iskoláztatás volt a mult évben 175, az idén 158, tehát kevesebb 18-cal. Ismétlő kötelezettek voltak tavaly 7303, az idén 7226, kevesebb 77. Tavaly bejárt 3844, az idén 3020 tehát 824 kevesebb. Az ismétlőket tanította a mult évben 173 tanitó és 6 lelkész, az idén 167 t.; s 13 leik. kevesebb 6 t. s több 7 leik. A mult évben dijaztatott 109 t. s 1. leik., az idén 122 t. és 1 leik., tehát több 13 t. — A mult évben dijaztattak 2399 frt. 40 kr., az idén 2295 írttal, tehát kevesebb 104 frt. 40 krral. Az ismétlő iskoláztatás hanyatlása okát Pinkafőről és leánygyülekezeteiből, hol a mult évben 102-en voltak ismétlők, az idén pedig egy sem, e pár sorban jelzik: „Ismétlő-iskola tfem tartatik, mert a tanítók fizetést nem kapnak." Mintegy ezen eredménye van idei népiskoláztatásunknak. Bizottmányunknak az a meggyőződése, hogy ezen beterjesztett jelentésünk az egyes gyülekezetek tu" domására is hozatván, szolgáljon a hiányok felismerésére s azok megszüntetésére. Az esperességek pedig hivassanak fel nagyobb erély kifejtésére. Semmi állandó testület nem mellőzhetvén némely kiadásokat, népisk. bizottságunk fölkéri a főtiszt, és tek, gyh.-kerületet, kegyeskedjék a bizottság irodai és fuvarköltségeit az egyh. kerület pénztárából utalványozni. Végre, 4 éve már, hogy e téren az úttörő nehézségeivel küzdünk; ennek folytán, midőn tisztelettel megköszönnők a bennünk helyzett bizalmat, ugyanazon tisztelettel kérjük íelmentetésünket s uj munkások alkalmaztatását. Mély tisztelettel maradván Vönöczk, aug. 8-kán 1874, a főtiszt, s tek. egyh.-ker. alázatos szolgái Boda József s k. népisk. bizotts. vil. elnök. Hering János s. k. egyh. elnök. —— JÉZUS KRISZTUS. Európa s Ázsia. Értekezés Kesab Tsander Sentöl. — Olvastatott 1866. máj. 5-én Calcuttában. — (Vége.) Életét az igazságért áldozta fel s a világnak üdvére. Atyjának akaratja iránti engedelmességből adta oda életét, s mondotta : „Isten, legyen meg "a te akaratod." És bizonynyal mélyebb jelentőség fekszik, mint melyet maguk az orthodoxok bele helyeznek azon tényben, hogy Krisztus halála a világnak élete. (Tetszés.) Honfitársak ! nektek kötelességtek ezen utasításokat követai s az önfeláldozás e példáját az igazság szolgálatában utánozni. Ez által nem csak az elvtelen önzés kiáltó bélyegét, mely nópjellemetekhez tapad letörölhetitek, s életeteket magas erkölcsi szabályok szerint tanuljátok rendezni: hanem azon helyzetbe is jöttök, hogy hazátoknak igazi jólétét, e felette komoly válságban, melyben jelenleg áll, hathatósan előmozdíthatjátok. Az ind reformatiónak jelen ifjúsági napjaiban, midőn az elévült hiba és romlottság óriás halmazát kell elseperni és egy jobb társadalmi rendszernek kell alapját megvetni, részünkről, semmi sem oly szükséges, mint helyes méltánylása az igazságnak és azon készségnek, hogy érette minden muló érdekeinket feláldozzuk. Önzésünk volt veszedelme hazánknak és még ma is, minden népnevelés dacára is, ezen utálatos Önzés hosszabbítja meg India lealacsonyitásának és szenvedéseinek napjait. Hogy jobb emberek és jobb népek lehessünk, az önzést gyökerestől ki kell magunkból irtanunk. Sem a felvilágosult képmutatás nagyhangú beszédei, sem az okosság hidegen számító politikája nem orvosolhatja a bajokat, melyek hazánkat sújtják. Egyedül a teljes ön-90 '