Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-10-04 / 40. szám

magyar névnek a külföldi protestáns tudományos világ előtt is." Midőn Farkas J. idevágó eszméivel egyetértek, természetesen Mitrovics ur erre vonatkozó cikkével is egészben és nagyban megegyezek; de a részletekben több olyan állítás van, melyeket megjegyzés vagy ellenvetés nélkül hagyni nem akarok. M. öszszebasonlitást tesz a tanár ós lelkész teendője között, s bár a lelkész teendőjét is komoly ós nehéz munkának állítja, de a sorok között még is igen csekélynek van az jelezve, a mennyiben az mondatik, hogy ha a lelkész 14-szer prédikál is hetenként, nem végez annyit, mint a tanár, ki 16—24 órát tölt tanítással. Itt a lelkész teendője az által, bogy 14 prédikálás hozatik párhuzamba 16—24 órai tanítással ugyancsak kevésre van véve, mert prédikálunk hetedként kétszer, háromszor, népes gyülekezetekben legfeljebb ötször, hatszor, s itt kijelentem azon határozott meggyőződésemet, hogy olyan ember nincs, aki hetenként 14-szer prédikálhasson; mert ha volna is valaki istentől ugy megáldva, mikép szelleme megbirná, de testi ereje bizonyosan néhány hónap alatt kimerülne s örökre összetörve lenne; már pedig, hogy a tanár phisikai ereje 16 — 24 óra alatt el nem pusztul, sok példával lehet bizonyítani. Felhozom áldott emlékű Tatay Andrást és Szigeti Yarga 'Jánost, kik tanárkodásuk igen hosszú ideje alatt hetenként majd mindig 24—26 órát adtak, még pedig ugy, hogy abból még betegség miatt is egyet alig, vagy épen nem is mulasztottak, s mégis oly hosszú ideig működtek a tanári pályán a nélkül, hogy dolguk sokasága felől panaszkodni hallottuk volaa őket, s munkájok érdemét mások munkájának kevesbitésével vagy kicsinylésével akarták volna emelni. Hogy kmek mennyi dolga van, az az egyéntől függ, először mikép osztja be teendőit, másodszor miképen végzi a reábizottakat; mert bizonyára mind a lelkész, mind a tanár, ha immelámmal, kelletlenül s felületesen végzi teendőit, keveset tesz, ha pedig buzgósággal, kötelességüknek helyes ismeretével s tiszta lelkiismerettel végzik munkájokat mindketten, találnak elég dolgot s tesznek is sokat, a nélkül, hogy az terhes volna s panaszolni kellene. Mondja továbbá Mitrovics ur: „Kibontakozhatlan zavaroknak szülője az, hogy nálunk az egyházi és tanügy olyan túlságos összefüggésbe hozatnak egymással, hogy mindakettőnek dolga felett ugyanazon emberek határoznak egy időben, ugyanazon z^ldasztalnál tanácskoznak és döntenek, két olyan fontos ügy nem fér meg egymás mellett; lehetetlen, hogy az egyik mostoha kezekre ne kerüljön*„ Erre a következőket vagyok bátor megjegyezni. Yalyon az országgyűlésen és megyei-gyűléseken nem ugyanazon emberek határoznak száz meg száz ügy felett s ott is uralkodik-e a tanácstalanság, zavar ? ós ott is mostoha kezekre kerül-e a tárgyak egy része ? Nem; de épen ugy nem kerül a protestáns zöld asztaloknál sem. A protestáns egyházi s tanügyi igazgatás szabadelvű képviseleti alapon nyugszik s gyűléseinken a tanügynek épen ugy vannak szátnos szakkópviselői, mint az egyházi ügyeknek ; erről egy kis beletekintés az e-kerületi j. könyvekbe minden embert meggyőzhet. A dunamelléki e. kerület gyűlései rendesen következő elemekből állanak: 20—25 világi, 10 tanár s 25 — 26 egyházi egyénből, s még az is kiemelendő, hogy a gyűléseken megjelenni szokott esperesek s lelkészek közül, többen vannak olyanok, kik a tanári pályán hosszabb ideig működtek; ezt látva nem lehet mondani, hogy a tanügynek ne volnának szép száinu szak-képviselői is az e.-kerületeken. Ismeretes azon szokás is, miszerint minden fontosabb ügy bizottságnak adatik ki tanulmányozás s jelentéstétel végett, s ha az a tanügyet érdekli, az magában értetik, miszerint ama bizottságban a tanügy szakemberei vesznek főrészt s ha a jelentéstétel elkészült, bizonyosan bir minden gyűlési tag azon képességgel, hogy azt megbírálja s szavazatát indokolt meggyőződésből adja rá vagy ne. Legalább a dunamelléki helv. hitv e.-kerületben ez igy van s azt hiszem más e.-keriiletekben is. Mondja továbbá M.: „ón nem tudom miért: a pap is ellensége a tanárnak, sokalja gyakran erre nézve a tisztességet; a tanár sem bizik mindig abban, irigyli tőle könnyebb állását, nehezen esik neki az irányában igen sokszor kimutatott felsőbbségi rendelkező jog." Ezt az egész mondatot engedje meg cikkiró, csakúgy könnyedén a toll hegyére jött phrazisnak tartanom, ós szeretettel csak annyit válaszolnom, miszerint nem ellensége a lelkész a tanárnak, nem sokalják a lelkészek a tanárok tisztességét, sőt örvendünk ha iskoláinkban minól kitűnőbb, s igy természetesen minél több tisztességgel bíró tanárokat birunk. Tessék elhinni, hogy a lelkészek 89*