Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-09-27 / 39. szám

biztos és okszerű haladás vezérlője; igy termékenyítheti meg a szabadságot a rend és törvény tisztelete által; igy ellensúlyozhatja üdvösen az anyagelviség keletét a családban, a társadalomban az eszmény el vis ég tényleges eredményeivel, lévén t ö bb é nem pusztán vallási, felekezeti, hanem egyszersmind társadalmi életelv. Hatalmas mentő erő rejlik ekképen a protestantismusban mindazon veszélyekkel szemben, melyeket némelyeknek aggodalma szerint a civilisatiói törekvések okozhatnak; mig ellenben, ha a protestantismus is csupán gátló álláspontra helyezkednék, ez által elősegíthetné az áradat rombolását, de maga is a romok alá temetkeznék azon kincsekkel együtt, melyeket megmenteni hivatva volt. így fogom fel a protestantismus hivatását egyetemesen a közmivelődés tekintetében, természetes, hogy magyarhoni viszonyainkra alkalmazva is, csak igy képzelhetem azt. Igen, annak hazai, politikai, társadalmi életűnRben is van jogosultsága, de nem ugy és nem akkor, ha a létét, szabadságát biztosító alaptörvényekre csak azért hivatkozik, hogy az által magát a civilisatió, modern cultura, tudomány, egyszóval a mai fejlettebb, nemesebb életkövetelményei elől elbástyázza. így mulhatlanu elvesztené maga alól a talajt. Hazánkban azonban a protestantismusnak közelebbi feladata is van. Ránk a protestáns név szent örökségül maradt, hogy folytonosan figyelmeztessen arra, miszerint a haza, a nemzet ügye mindenkor a mienk is. S ha itt-ott elvétve oly tüneményekre bukkanunk, melyek magokat a magyar államiság eszméjével ellentétbe akarják helyezni s az egységes nemzettestet alaktalan darabokra készülnek szétzúzni: nekünk az ilyen destructiv üzelmekkel szemben állást kell foglalnunk s mint magyar protestánsoknak s hazafiaknak a leghatározottabban tiltakoznunk. Igen, mikéitt hazánk történeti múltjában a protestantismus a legszorosabban összefügg a haza, a nemzet szabadsági küzdelmeivel, ma sem szabad tétlenül nézni az állam erőfeszítéseit, hanem osztozni a küzdelem sebein ós babórain. Ma lényegesen változott viszonyok közt mozgunk. Ma alkotmányos magyar kormány az, mely velünk szemben áll ós gyáinolitásunkat várja; nyujtsunk tehát neki segédkezet mindannyiszor, valahányszor józan törekvését tapasztaljuk; tegyük azt most is, midőn a közművelődés, a nevelés, a tudomány mindnyájun által ápolt ós szeretett ügyével foglalkozik is, hogy mindezeket annál könnyebben vihesse elő! Mint az egyetemes haladás egyik követelménye lépett előtérbe nálunk is a nevelésügy reformja. Az állam e részben parancsoló érdekből is, de mulasztásait s kötelességeit is felfogva szövetségese lott a közvélemény kívánalmának s több gondot fordít az iskolák által terjesztett mivelődósre, melyet hazánkban eddig, régi szokásnál fogva, majdnem kizárólag a vallásfelekezetek ápoltak. Azt hiszem, hogy nincs közötíüak senki, ki örömmel ne üdvözölné e téren az államot, a törvényhozást-, s ha többet követel, mint eddig tettünk, avagy a mivelődós magasabb mértékét állítja fel: sarkalatos elveinket tagadnók meg, ha ezen magasabb mértékek megütósére benső szükségből is törekedni nem akarnánk, s ezekkel szemben akként foglalnánk állást, mintha ezek csak egy időszerű államkormány vagy törvényhozás tényei volnának. Ezek kétségen kivül az előhaladó közmivelődés szükségeinek követelményei, melyekkel önveszélyünk nélkül össze nem tűzhetünk, hanem csak karöltve járhatunk. A nevelés, a Tanítás, a tudomány ügye ka tekszokhen társadalmi és nem felekezeti ügy, azért a protestantismus is nem mint vallásfelekezet, hanem főképen mint társadalmi tényező foly be annak intézésébe. S mint társadalmi tényező csak ugy tarthatja meg a múltban kiküzdött és megérdemlett befolyását, ha magát nem akarja isolálni a nemzeti kormány ós társadalom törekvéseitől. A mit a törvényhozás törvényül előnkbe szab, azt teljesitenüuk kell. Nagy hiba volna autonom jogainkra csak azért hivatkoznunk, mert talán a haladó korszellem tudomáayos vívmányai erőnket meghaladó áldozatokat kövatelnek; a szegénység nem lehet szabályozója a tudomány fejlődésének. Nagy hiba volna autonom jogainkra hivatkozni csak azért, hogy tanintézeteinket elzárjuk az állam őrködésétől; sőt inkább oda kell törekednünk, hogy őrszemei minden intézetbe behassanak, legyen az egyesé, társaságé, felekezeté, hogy a nevelő és tudományos intézetek minden zsibbasztó befolyás alól emancipáltassanak, minden idegen ós veszélyes áramlattól megóvassanak. Ez álláspontot hiszem ós vallom én protestáns álláspontnak. Nekünk nyilt céljaink mellett, melyeket a szabadelvű mivelt világ még a legrégibb ós legsarkkalatosabb törvényeknél is erőteljesebben véd és tá-