Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-01-04 / 1. szám

küzdelembe s abba helyezik, hogy mindazon óvóesz­közök, melyekkel a protestáns egyházat a regnum marianum-fóle Magyarországban körül kellett bástyázni, ma is megtartandók, miből önkényt következik egy­felől a jelen fokozott igényeknek teljes elhanyagolása, másfelől a tevékeny erőknek szélmalom-harcban való emésztése. Ezzel ellenkezőleg, mi elérkezettnek Iáijuk az időt, hogy a megóvásból a továbbfejlesztésre, a ré­ginek fentartásából annak okszerű javítására merjünk át. Mi is k:szülünk Larcra, s tán kemény harcra, de nem a jogállammal, mely velünk egy célra törekszik, hanem ép<n az államra támaszkodva mind kettőnk ellenségévé, az ultramontanismussal Hogy ezen elkerülhetetlen harcban megállhas­sunk, amitől mind magunk erkölcsi és anyagi fel­virágzása, mind a nemzet összes jövője függ, arra nézve kettő okvetlen szükséges: egy az, hogy ma­gunk jól szervezett, compact egészszé alakuljunk a másik, hogy a folyamatban levő jogállam alaku­lásának nem csak hogy útját ne álljuk, hanem azt kitelhetőleg elő is segítsük. Tiszántúl azonban jónak látták a dolgok me­netét a kijelölt mindkét irányban megakasztani. Az egyesülést, központosítási fictióval riasztva ütöt­ték el ; az államközi viszonyra nézve pedig a régi confessionalis politika nézpontjait fogadták el irány­adók ul, mely utóbbinak veszedelmes voltát eléggé bizonyítja már csak azon egy körülmény is, hogy ugy magunk mint a jogállam termés-e'es ellenei z ultramontanok, a tiszántúliak abbeliíjilitkozatait kitörő örömmel üdvözölték.u Hogy mindezek dacára az egyházke öleteknek közös működésre való egyesülése elé b utóbb be fog következni, azon peicigse.n ké'kedünk; mert nem szabad föltennünk, hogy az összes jrotes'ánsegyház elébb-utóbb meg ne ragadja hhető előmenetelének leghathatósabb eszközét, különösen miután jelen sza­kadozott á'lapotunkban szemlátomást mindmelyebb hanyatlását tapasztalja. Mikép lesz az a köztünk fenforgó elvi különb­ségek mellett kivihető? erre József nádornak egy, az 1836 iki országgyűlés alk-,Imával ejtett bölcs megjegyzésével felelünk : „Az egyesülés csak addig mhéz, mig általános elv által nos elvnek téte­tik ellene ; mihelyt részletekbe bocsátko uuk, sokkal könnyebben egyesülünk." Ballagi M ó r. T A IFI C-A.. Számadás az 1873-ik év folytán szerkesztőségünknél begyült kegyes adományokról. A Hase-stipendium részére: Szerkesztőségüok 2 tallér. Baráth Ferenc 1 tallér. Stehlo János 1 tallér. Nóvák Mihály 1 tallér. Poszvék Sándor 1 frt. Weber Samu 1 frt. Linberger István 2 frt. Haffner Lajos 1 frt. Összesen 5 tallér és 5 frt. A budapesti ref. tlieologiai coiiYictus részére: Békássy József 5 frt. Kelecsényi Mihály 6 frt 30 kr. Összesen : 11 frt. 30 kr. A protestáns-egylet részére: Kármán József 2 frt. Kálmán Gyula 2 frt. Összesen: 4 frt. A prot. orsz. árvaház részére: Kármán József tagdija 3 frt. Szalacsy János 2 frt. Arany Antal 4 frt. Iládi Lásílóné úrhölgy 1 frt. Títh András Kecskemétről 3 frt. Ferenci Krisztina úrhölgy 2 frt. Scharfel Károly 10 frt. Kis Endre Albertiről 6 frt. 20 kr. Decsi Károly 1 frt, Bernát György 10 frt. Zelenka Pál 36 frt. Bodicki Kálmán' 5 frt. A makói ref. egyház tagdija 6 frt. Csorba Farkas 1 frt. Németh Károly 6 frt. 20 kr. Ifj. Pap Sá­muel 6 frt. 11 kr. Csisko János 3 frt. A kassavídéki reformegylet tagdija 6 frt. A nyíregyházi ev. egyház tag­dija 6 frt. Bartholomaeidesz Jáuos tagdija 6 frt. Nikelszky Mátyás tagdija 6 frt. Főző László 3 frt. Bittér Károly 2 frt. Gecsei Iéter 11 frt. A kunszentmiklósi ref. egyház alapítványul 100 frt. Kiss Gábor 24 frt. Ábrahám István és Kiss Adolf 8 frt. 10 kr. Lukács Dániel 1 frt. 60 kr. Somogyi L^jos 2 frt. Gönczy Benő 3 frt. 83 kr. A kisdobsai ref. uj házasok 2 frt. Bierbrunner Gusztáv 35 frt. Tóth Gábor Szabad­szállásról 12 frt. 44 kr. Poszvék Sándor 6 frt, Sztehlo József fcagdij 3 frt. Zelenka Pál a confirmandusok tagdija fejében 6 frt. Petz Gyula 5 frt. Gyikó János 6 fit 60 kr. Bognár Endre 6 frt. Lükő Béla 4 frt 75 kr. Kálosi Géza 1 frt 70 kr. Molnár István Binya-Szent-Királyról 2 frt 50 kr. A kisszentmártoni ref. egyház confirmándusai 5 frt, Detki Juliáima 2 frt. A belsösomogyi egyházmegyei

Next

/
Oldalképek
Tartalom