Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1874-09-20 / 38. szám
ez oldalról az ostrommal az ultramontánismus türelmetlensége is már majdnem teljesen felhagyott; más oldalról kezdenek felállíttatni a halált szóró battériák: a tudomány terén megindítandó versenynyel akarják a protestántismus befolyását csökkenteni, s őt az értelmi felvilágosultság vószviharedzett három százados bajnokát a kulturai ténykedés színvonaláról, ugy szólván, leszorítani. Oly tisztességes módja ez az ostromnak, hogy intézőit a tudományos haladás szempontjából még d: cséretekkel kell elhalmoznunk. És én elismerésemet nem is vonhatom meg a kath. egyház főpapjaitól, midőn a jogakadémiai szervezet életbeléptetéséhez megkívántató összeget nem csak készséggel megszavazzák, hanem el is követnek mindent, hogy mint az -egii érsek, jogintézeteiket a kor színvonalára felemeljék s a megkívántató szervezet kérdését illetőleg ne hagyjanak fel semmi kívánni valót. Az államkormány pedig csak legszentebb hivatásának minden állampolgárt hálára kötelező érzetétől vezéreltetik akkor, midőn a jogtudomány korszerű fejlesztése érdekében még áldozatoktól sem riad vissza, s főfelügyeleti jogánál fogva meg is követeli, hogy a területén létező minden jogiskola a kor kívánalmainak megfelelő belső szervezettel birjon, s az állam s a többi felekezetek akadémiái val a versenyt diadalmasan álljá ki. Egyetértek én Ballagival abban, hogy a jogállam, léte biztosítására, a szellemi élet szabad fejlődését csak ugy nem nélkülözheti, mint a protestantismus s az iskolaügyet ugyanazon szabadsági elvekre kénytelen fektetni, a melyekről az absolut állammal szemben mi terjesztettük a világosságát; nem is hiszem, nogy a jogállam eszméjének egyedül biztos ösvényéről egyhirtelen lelépjen kormányunk: mégis óhajtanám, forrón szeretném ha a magyar protestántismus egyesült erővel jogintézeteit az állam rendelte színvonalra emelné, vagyis iskolai önkormányzatának egyik ragyogó gyöngyét, a jogtudomány korszerű fejlesztését ne engedné porba hullani s ez által végkép megsemmisülni. Óhajtom pedig azéit, mert alapos a reményem, hogy a protestántismus a jogtudomány terén is, a haladás elvéhez hiven, diadallal fogja hordozni a zászlót; életujitó szabad szelleme által képes leend megnépesiteni jogakadémiáit, ezáltal az állami jogakadémiákra is jótékonyan fog kihatni; s a verseny előretörő szellemének fölólesztése ós ébrentartása által hasznos szolgálatokat fog tenni nemzeti közművelődésünk mindennél szentebb ügyének. Ez azon államij hazafias magasabb szempont, a melyből én a prot. jogi intézetek lételének eszméjéhez ragaszkodom; isten látja lelkemet sem felekezeti elfogultság, sem államkormányunk szabadelvüsége iránti bizalmatlanság nincsen bennem, e fattyú hajtásokat a fejlődő szellemélet fájáról letépte immár a haladó idő s világosult századunk keze: de megvallom, bizonyos borzongással, nemével a szógyenérzetnek gondolok azon percre, melyben prot. iskolai önkormányzatunk koszorújának ezen szép virága porba hull, porba hull híveink indifferentismusa, vallási hidegsége miatt. A hazafiúi tekintet mellett társadalmi humánus szempontok is léteznek, melyekből a prot. j goktatás fennmaradását óhajtanunk kell. Ott lesznek majd a költséges, jól berendezett állami jogintézetek, de nem lesznek növendékeik; a szegényosztályból bizonyosan nem. Több lesz majd a tanerő, mint a tanítvány. Apáink e tekintetben igen finom tapintattal és jó érzékkel jártak; iskoláink alapítása közben mindig azon humánus, azon magasztos társadalmi szempont avagy cél lebegett szemeik előtt, hogy a tauulást a szagény gyerekeknek is lehetővé tegyék; az apák ezen magas humánus szelleméhez, ha a protestáns névre méltók akarunk lenni, mi sem lehetünk hűtlenek; a hála szellemszálai fűzték azután az ily szegény ifjakat mindörökké azon iskolához, azon áldott jó anyához, a ki őket hiven táplálva, geniusát keblökbe lehelte; s e genius mindig hatalmas lángokban lobogott tel, midőn a sz nvedély, a fanatismus vad csatára lázadt anyaszentegyházunk ellen. A hála szelleme még akkor is hatott, termékenyített, midőn pihenni tértek a küzdő gyermekek, s az iskola oltárára tett kegyes alapítványok eszközölték azon csudát, hogy az anya, a főiskola áll ma is, az apa túlélte küzdő gyermekeit. Nem akarok szép phrazisokkal gyújtogatni, de meg vagyok győződve, hogy a protestantismus ezen régi humánus, de mindig uj s elevenre ható szellemében igen hatalmas erőforrás rejlik, s ez erőforrás azon mérvben fog apadni, a mint a protestantismus távolabb távolabb megy azon kortól, melyben jogintézeti autonómiáját teljesen feladta. Hiszen fájdalom nagy igaza van Ballaginak akkor, midőn a protestáns hitfeleket azon egyházi, tisztán egyházi ügyekre figyelmezteti, melyeket
