Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1874-09-13 / 37. szám
összeölelkezetten munkálnak a keresztyénség: terjesz tósén, a keresztyén műveltség-, művészet, tudomány kifejlesztésén. Hogy e fordulat honnan volt, tudjuk. Az állam, s főként ennek fejei a császárok meghódoltak legalább félig-meddig az uj eszmék előtt, a nap-isten képe mellé fölvették Krisztus kópót is, a pogány isteneket ha nem hagyták is el egészen, de legalább keresztyénhősök, vértanuk nevei alatt tisz telték. Im e félig-meddig- való befogadása az állam által az uj eszméknek elég volt arra, hogy az előbb még vórig üldözött keresztyénség keztt fogjon, kibéküljön üldözőjével, jól sejtvén a keresztyénség, hogy a benne rejlő áldásos erőt, az emberiséget boldogítandó örök eszméket elméletileg talán magára hagyottan is, de gyakorlatilag, s valóban áldást árasztólag csak az állammal s társadalommal kezet fogva fejtheti ki. A tovább történteket tudjuk. Alig egy-két szá Zdd multán az egész civilizált világot magában foglaló római állam keresztyénné leve ; majd uj népek a jövő történelmének uj tényezői jönnek, ós azon szoros viszonynál fogva, melyben az egyház és állam egymással voltak, ezpk is rövid időn a keresztyónségnek megnyeretnek, ós ma már több mint ezer éve, mióta a világtörténelem fonalszálai közé a keresztyénség elválaszthatlanul be van szövődve, mi óta a keresztyénség ereje s jellege a történelemben szerepet játszó népek életében többé kevésbé felismerhető. Igaz, hogy más szempontból tekintve megvolt ezen szövetkezésnek káros következménye is, sok tisztátalan e'em beszivárogván ennek folytán Krisztus vallásába; de ez aligha volt elkerülhető, ezer példával igazolván a történelem, hogy nagy tömegeknél a legnemesb eszme is kezdetben soksalakkal vegyest, sőt néha valódi torzalakban nyer érvényesülést, s évtizedek, néha századok kellen k, mig a nép annak tisztább felfogására képesittetik. Igy kétségkívül a keresztyénség eltorzulásának kezdetét a keresztyén Caesárok korára tes?szük; de másrészről nagy kérdés, hogy ezek nélkül nyerhetett volua-é oly nagymérvű világtörténelmi jelentőséget; lcga'ább a történelemből ugy látjuk, hogy a római birodalmon kivül levő, s az illető államoktól mngát elszigetelt keresztyénség mélyebb nyomok hátrahagyása nélkül enyó.^zett vagy csenevészett el. Ezen röviden érintett vonásaiban a keresztyénség történelmének, részemről eléggé találó analógiát látok a protestantismus s különösebben a ha2ai protestantismus múltjára és jövőjére nézve. Hazánkban a protestantismus és az államkormány között (Erdélyt peisze nem számítva) elvi éles ellentét állott fenn negyedfél századon keresztül, mely ellentót sok keserű gyümölcsöt termett az államnak is, de még iukább nekünk protestánsoknak, s a többek között megtermelte keblünkben az államkormány, mint elvi ellent égünk iránti bizalmatlanság, gjanatodás gyümölcseit. Ezen gyümölcsök nyomják még most is gyomrunkat, s ezeknek keserű utóizét' 1 nem tudunk s nem akarunk szabadulni. Ezek t-szik azt, hogy nem akarjuk belátni, mi-zerint a mai parlamentaris alkotmányos állam elvei, törekvései homlokegyenest ellenkezők azon államéival, mely ellenében mi háromszáz éven át védekeztünk, s hogy az államkormány szellemét illetőleg sokkal nagyobb fordulat történt ma, mint N. Konstantin s az első ker. Caesárok idejében. S ha már a protestantizmus, s in specie a hazti, ki akarja a benne rej o elveit a szabadságnak, haladásnaks az egyetemes műveltségnek fejteni, azé célszerűbb, ha magát ezután is az állam ellenében körülsáncolt állásában, mint<gy status in statu igyekszik fentartaui, v gy pedig ha követve az ős keresztyénségnek a történelem által is igazolt példáját, kezet fog a protestántismus elveit annyiramennyiie magáéivá tett állammal, és ennek segit sége mellett, s egymást kölcsönösen támogatva törekesznek minélinlább megvalósítani az emberiséget boldogító azon örök eszméket, melyelmek a 16 ik században a vallási reformátorok, 1789 és 1848-ban pedig a politikai reformerek szegődtek apostolaivá? Szerintem célszerűbb az utóbbi, s ha a magyar protestántismus a maga m'ssjóját meg akarja érteni, akkor nagyon is érdekében áll s kötelessége az alkotmányos államkormánynyal — legyen az jobb- vagy baloldali, az itt nem jő tekintetbe, — kezet fogni, s ezt minden szabadelvű törekvéseiben, s minden oly intézkedéseiben, melyeknek gyökérszálai a protestántismusra visszavihetők, teljes ereje szerint támogatni, móg ha a miatt kénytelen lenne is az ősi sáncokat odahagyni. Támogatni kell, mert a protestantizmusban rejlő örök s egyetemes érvényű elveknek nem az a rendeltetésűk, hogy egy duzzógó felekezet szűk körébe zártan ápoltassanak, hanem azoknak hivatások, hogy egy egészen uj világot teremtsenek, hogy az eddigelé őket ápolt protestántismusból — mint anyai móhböl —• kilépve,