Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-08-30 / 35. szám

vagy uii az a varázsvessző, melylyel ő az aránytalanul megnőtt szükségletek s az azok kielégítésére létező források közt tátongó hézagot hiszi tölthetni? Ha a vallási lelkesedésre számit, az mindenesetre hatalmas tényező; ámde annak felköltésére, amint láttuk, a mai viszonyok semmiféle reális rugót nem szolgáltatnak, csupa szóval pedig ma már indítani nem lehet. Ellenkezőleg az emberek ma mintegy ösztönszerűleg rájöttek, hogy a felekezetiség táplálására pénzt költeni nem épen okos dolog, miutá* abból a velünk született gyarlóságnál fogva ingyen is kelletinél többen részesülnek. De rájöttek túlfelől arra is, hogy nem igen méltányos dolog a társadalom teherviselőit szükség felett terhelni és egy rókáról több bőrt nyúzni; minthogy tehát az iskolaügyi budgetre is szolgáló országos adót lerótták, épen nem hajlandók oly iskolai célokra ismét adózni, melyekről az iskolaügyi budgetbol az állam kész gondoskodni. Ha a szegény ember országos adóját, megyei adóját, községi adóját lerótta, ha eleget tett a közmunkákért, ha megfizette papját, tanítóját, tehénpásztorát, kondását, éjjeli őrét, akkor jön még minálunk protestánsoknál autonomiánk, fejében az egyházmegyei s eg} házkerületi adó, a charitatívum, a krajcáros iskolaadó a papi seminariumok fentartására stb. Tessék már most az akkép igénybe vett emberre egy uj adónemet róni oly intézet fentartására, melynek ő soha semmi hasznát nem látja; nem fog e az utoljára arra a gondolatra jutni, hogy tán olcsóbban is lehetne üdvezűlni, s akkor az iskolával együtt az egyháznak is hátat forditand. A kérdés e prózai tényezőjét, ugy látszik, Kiss János ur számba se vette, pedig jó részt azon fordul meg a dolog. Már is ott vagyunk, hogy tanfórfiaink készültebbjei, megelégelvén az autonomiai dicsőséget, mely mellett sem jelenük tisztességesen ellátva, sem jövőjük biztosítva, máshol keresnek és találnak tért munkásságuknak, annyival inkább, miután a felekezeti tekintet, mely hajdanta épen a nemesb szellemeket azzal vonzotta, hogy elnyomott ügyet segitettek diadalra juttatni, mai időben megszűnt ; sőt most ellenkezőleg az igazi tanféríi semmitől jobban nem irtózik, mint azon korlátolt eszüségtől, mely a tudományra is a felekezeti bélyeget akarná rányomni. Ne ringassuk magunkat illusiókban. A protestáns szellem épen azért, mert missióját betöltötte, jelenleg már nem egy felekezet sajátja, s izgató rugóitól megfosztva nem képezi többé azt a minden sebet gyógyító panaceát, melynek, ugy látszik, Kiss János ur most is tartja. Ráfogásokkal pedig, minő pl. Zsedényíé, hogy csak a mi tanáraink azok, „kik az ismereteket saját velejükből át is tudják vinni a tanulók fogalmaiba", vagy a miuő Kiss János urnák a statisfikát arcul csapó áliitása, hogy „hazánkban nem létezik egyetlen államjogakadómia. Minden ilyennek nevezetten rajta van a római clerus pecsétje, elpecsételve a föl tétetlen tekintély pecsétjével," csak véghetetlen elfogultságunkat bizonyítjuk, de az ügynek jó szolgálatot nem teszünk. liohics 1874. aug. 24 én. BALLAGI MÓÜ. A magyar protestantismus jövője. A magyar protestantismus jövőjét megírni akarni, vakmerő gondolat, még vakmerőbb elbizakodottság. Tudni a jövőt csak isten jogosult. Nem is akar e cikk látnoki előremegmondás lenni. Csak a mostani tényezőket igyekszik összefoglalni, melyekből kitűnik, hogy a történelem logikája szerint mi vár a magyar protestantismusra. A protestantismusnak missiója van, mint missiója volt és van a keresztyén vallásnak. A protestantismus missióját a magyar protestantismusnak is meg kell értenie. A római egyháx föltétlen tekintély elvétől halálra itélt subjectivitas protestáns elvét kell, hogy az evangéliumi egyház ne csak megőrizze, hanem evangyéliumi józan felfogásban az egész emberiség elevenítő leikévé, éltető szellemévé tegye. Ezt a magyar protestantismusnak is meg kell érteni. Ám legyen az, hogy, mint kéc összeágaskodott oroszlán, tüzet lehelve küzdjön egymással a halálra itélő és halálra itélt szellem: de megmérkőzniök megbirkózniok kell különben a magyar protestantismusnak végórája elközelget. A föltétlen tekintély, és a subjectivitas protestáns szellemének küzdelme rokon a materialismus, és a theismus küzdelmével. A föltétlen tekintély szellemének győzelmével az egyéni szabadság, a materialismus győzelmével az erkölcsösség felett kondult meg a halálharang. Barónius azt mondá egykor V. Pál pápának: „Szent atya! szent Péter hivatala kettős: a legeltetés és Ölés, az írás e szavai szerint: legeltesd az én juhaimat (Ján. 21. 16.), és öljed, éá egyed (Osel. 10.13 .); mert ha a pápának a vele ellenkezőkkel is van dolga: akkor parancsavan, hogy a kiket nem legeltethet, azokat ölje és egye." A pápával ellenkezőket elhamvasztó máglyák tüzei, istennek hála, kialudtak, a pozsoni és nagyszombati vérbiróságoknak csak irtózatos emléke kísérti a magyar protestánsok lelkeit, s a humanismus enyhe szellője leng e haza terein a vallási üldözések vad zivatara helyett. De an-79*