Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-08-09 / 32. szám

az isten nagyobbszerü kínszenvedésre fogja őt odaállitni a világ elé. Ezen bit volt a jelenések könyvének szülője. Renan helyesen jegyzi meg, hogy az apokalypsishez az utegyengetést már Ezechielnél kell keresnünk. Az ez által megkezdett irányt folytatták mások s főkép Zachariás, ugy hogy egészen a visió lett a prófétai előadási mód;

s Dánielnél ez'elérte tetőpontját. Most, mikor a vallás1 elem oly zajló mozgásba jött, Nero uralma s dühöngése, Jerusalem megszállása, szükségkép maga után vonta az apokalyptikai tiltakozást. A könyv irója János apostol, vagy más vele hasonnevű egyén, ki az ö beleegyeztével adta ki müvét. E feltevést Renan szerint igazolja azon tény, hogy a könyv elterjedésekor János ap. még élt, s nem tiltakozott ellene. Az iszony Rómától gyanittatja, hogy maga az apostol volt, ki feltehetőleg megfordult Rómában is s látta az első üldöztetést. Magáról az apokalypsisről a XV., XYI. s XVII. fejezetben hosszasabban s valóban megragadóau értekezik Renan. Értelmezései, midőn az allegoriai képek alatt rejlő valóságokat keresi, előadását igen érdekessé teszik. A Jelen. Könyvében szerző felhivatik levélírásra négy ázsiai gyülekezet angyalához. A zsidók felfogásában, fél gnost. és cabalista nézet szerint, mely e korban uralkodott, minden személynek, fogalomnak meg volt a maga angyala. Volt a halálnak, fájdalomnak, az egyes nemzeteknek, igy volt a keresztyén gyülekezeteknek is . A látnók által rajzolt sárkány a római birodalom, a szülő nő Izrael egyháza, a szülött Krisztus. A tengerből jövő szörny szintén Róma. A tiz koronás szaru a tiz provincia, melyeknek proconsulai valódi királyok. A hét fej a Caesartól Galbáig uralkodott fejedelmek jelképe. A név a főkön Augustus; a megsebzett fő, melynek sebe meggyógyul, Nero; a hamis próféta az ál-Nero (?); a kéjhölgy ismét Róma, ki a világott megrontot.a sat. A könyv Jerusalemre uj fényt, Rómára vészt jósolt. Jerusalem bukásával s a római birodalom megszilárdultával azonban kezdtek hiányai előtűnni; az állam kibe ~ külése az egyházzal a 4. században már nagyon kompromittálta, Rómát illető, vésztjósló fenyegetései értelemvesztettek lőnek. A görög-latin tudósok, kik már nem ktilönzék el az egyház jövőjét az államétól, nem tekinthettek inspiráltnak oly könyvet, melynek tendentiája a Róma elleni gyűlölet terjesztése. Igen sokan apokryphnek tartották; a megszokás azonban mégis biztosította helyét a canonban, Az apokal. korunkban nyerte el a józan exegesis folytán megillető helyét. Ez „egy tekintetben a profetia ' pecsétje, Izrael végszava." A vallási visiók következménye és koronája. írója, az utolsó nagy próféta. A látnók szerint a római birodalom közel végét Krisztus uralma követi. Székhelye Jerusalem leend s tart ezer évig. Ennek leteltével uira kezdődik a sátán uralkodása, melyet végül az isten megsemmisít, s aztán jön a második újra támadás A zsoltár egy helyével— 90. zs. 4. v. — összevetve, a könyv uj combinatiót szült. A világ ugyanis a teremtés napjai szerint 6 ezer évig tart, ekkor következik az ur napja s tart ezer évig. Különben a könyv az életet tulszigorun itéli meg s részben érthetővé teszi a keresztyénekre adott elnevezést: „ódium generis humani." (Tacit. Ann. XV. 44.) Az egész munka a végetlen zsidó büszkeség bü kinyomata. E szerint a különbség zsidó s pogányok között tart még az örökkévalóságban is, s a Messiás csak zsidó Messiás marad. A két utolsó, a XIX. és XX. fejezetben szerző Jerusalem bevételét s bukásának következményeit adja elő. Érdekfeszítő olvasmány mindvégig. Döbbentő képekben mutatja elénk a földrevert büszke nép kétségbeesett harcát, a szent város elszánt védelmét, másfelől a római viszonyokat, Vespasian s Titus jellemrajzát. Őszinte részvétet érzünk Dávid városa s népe iránt a vészteljes napokban. Végzete tág tért nyit a komoly elmélkedésnek. Túlzott conservativ iránya sok tévedésre ragadta, meg is bűnhődött iszonyúan érte ; de másrészt ennek kebléből származtak ama magasztos vallási eszmék, melyek újjáteremtő erővel hatották át az emberiséget, s ezért a történet tiszteletet követel számára a világtól. Renan szerint tragikus sorsát ép az általános ér dekü eszmék iránt tanúsított rajongó lelkesedése idézte elő. A népek csak e kettő közt választhatnak : „vagy annak hosszú, csendes, homályos végzetét, ki csak önmagáért él, vagy annak zavart, viharos pályáját, ki az emberiségért él." A nép, mely vallási és társadalmi kérdéseket érlel és fejteget, mint nemzet majdnem mindig gyenge. Az eszmék világa és földi nagy hatalom nem lehetnek együttesen egy népnek céljai. A melyik az elsőért hevül, a másikat feláldozza. Igy volt ez Júdeában, Görögországban, Itáliában s lehet igy lesz Franciaországban is. „A forradalom és a messianismus rombolta le a zsidónép nemzeti létét, de ép a forradalom és messianismus volt hivatása e népnek, mi által befolyást gyakorolt a civilisatió egyetemes munkájára." „Nem csalódunk már — folytatja Renan — midőn igy szólunk Franciaországhoz: Hagyj fel a forradalommal vagy elvesztél!" —„de ha a jövő azon eszmék egyikéé, melyek a nép keblében homályosan forronganak, ugy be fog bizonyulni, hogy Franciaország számára megjön az igazságos megtorlás az által, mi 1870 és 71-ben gyöngeségét és nyomorát okozta." Általában Renan ezen müvében keresve keresi az alkalmat, hogy hazáját kiemelhesse, s nemzetének nagyságát, szabadság-szeretetét a múltban is dicsőíthesse. Feljebb már Nero környezetéről szólva büszkén mutat a gallokra, kik az aquitaniai Vindex vezérlete alatt a gyáva zsarnokságot tovább nem türheték, s ellene támadtak; „mig a német katonák gyűlölve a republikánusokat, mint hűségi elveik rabszolgái, Nero s más császároknál is a jő svájciak és testőrök szerepót játszták." Galliából jön az, mi a rosz császárokat megbuktatja, s reformokat követel. Végül szerinte Ju-