Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-08-02 / 31. szám

6. Az assignalt hely hány ezer forintal bonifi­caltatott ? Ad primum: akar miképen fatealtak azt az időt nem ért Papista Tanuk, világos az Inquisitióbul, hogy mind a Templomot mind a Tcrnyot a mieink építették, sőt a nagy harangot is a mieink öntették. Ad 2-dum. Ao. 1687 Tállyai akkori Praefectus Klobu­sitzki Ferencz és Jantó János által foglaltattak el, nem­tsak pusztán a Templom, két Parochiák és oskola s kán­tor háza, hanem a sok ezreket érő drága jó szőlők, rétek, szántóföldek és a második Praedikátorsághoz legaltatott Eátkai Malom is a Rátkai határban levő szántó tábla földel edjütt, melynek testamentoma nálunk extal. Ad 3-tium. Rákótzi Ferentz Tállyai Földes ur Jure Do­minali örökösen assignalt Templomért Templom helyet a mieinknek Ao 1710. ezt privilegialta, és az építésre, három ezer magyar forintokat rézpénzt is conferalt, de annak valóra (?) talán szinte abban az esztendőben oda lett* jövendőre a Rákóczi motusának is vége lett. Ad 4-tum. A Templomnak elvételétül fogva ez ideig a Plati udvarban vagyon publicum exercitiumunk, akkori azon udvarnak ura idvezült Yaji Ábrahám uram kegyes hozzánk való reflexiójából, most penig az urak Plati uraimék gratiájábúl. Soha penig publicum exercitium nélkül nem voltunk, két Praedikátorunk, Parochiaink, és virágzó oskolánk volt. Ad 5-tum. Semmi Taxát ez ideig sem nem kívántak, nem is adtunk. Ad 6-tum Már fellyebb exponaltatott. Az Instantiát talám lehetne e szerint modificalni-Nem puszta vagy üres templomot vettek el a Pá­pisták tőlünk, hanem nagy épületü, költséges magas kőkeritésü, a négy szögletin négy magas kőbástyáju, sok ezreket érő drága jó szőlőkkel, szántóföldekkel, rétekkel és a Rátkai Malommal, ahoz tartozó a Rátkai határban levő szabad tábla szántóföldei, két jó épületü Parochiá­val ós sok költségben került oskolánkat s hozzá tartozó drága jó szőlőkkel és szántóföldekkel foglaltatott el. Az elfoglaltatott szőlők 20 darabbul állók, a szántóföldek 15 darabbúi állók. Ha szintén Rákótzi Ferentz in bonificationem cau­sati damni 3000 forintig való rézpénzt adott is a Tem­plom s Torony helyében, azon hitván pénz, ha ezüst pénz volt volna is, azt a drága nagy épületet kerítésével ed­jütt nem adaequalhatta, árnyéka sem lehetett, annyival inkább rézpénz lóvén és már akkor is becstelen lévén hamar elveszett. Sub motibus Rakotzianis az Oskola ugyan a Paro­chialis szőlőkkel ugy az oskolához való szőlőkkel, a káp­lán házzal, a hol most a Plebanus lakik, ugy mint most a Pápisták által biratik, szántóföldjeivel s Réttyeivel visszaadatott a Reformátusoknak Rákótzi Ferencz által; de vége levén a Rákótzi motusának visszafoglaltattak mind és az öreg Templomhoz és papista oskolához ap­plicaltattak. Noha azon bonumok helyet Rákótzi Ferentz öreg Petites Fejedelmi levele mellett az oskola helyet az uraság majorját a nagy Templom meget, a szőlők helyet penig az uraság Cserepes nevü Allodialis Tábla szőlőjét assignalta vala, quae recaptivatis Bon is nostratibus as­signatis rediverunt omni ad Dnum Terrestrem actualem. Observand. Ha kglmeteket senki sem bántya, azt mond: Referendarius Nedetzki ur. Kellessék-é a Rakotziana originális collatiót pdu­calni és bátorságos-é, caeterum az Hertzeghez felment Juratus által peragaltatott Inquisitióbul világosan ki fog sülni, quod non alterius sed Rakotziana sit collatio " Közli: Nagy Ignác, ref. lelkész. Külföldi egyház és iskola, Skótia. A szabad skót egyház kül-mis­siója. A szabad skót egyház az utóbbi években az általa felkarolt kül-missiója részére 43,000 font sterlinget, tehát több mint 5 tonna aranyat vett be. Működési tere Indiára, Afrika és Syriára terjed ki. Indiában az ö állo­másai 731, Afrikában pedig 1248 úraszt,alához járó tagot számlálnak; mialatt másfelől Indiában 8135 ós Afrikában 1883 gyermek látogatja iskoláit. Anglia. A londoni h e 1 y i*m i s s ió tá r s a­s á g. Ezen társaság, melynek tulajdonképeni nevezete : the City Mission Society, a mult évben 407 evangélistát s illetőleg működő tagot tartott szolgá­latában, mely idő alatt 40,670 font sterlinget vett be, mennyit az azelőtti években még egyszer sem kapott. Az ágensek a mondott évben 2,459.950 személyt láto­gattak meg, kik közül 268,950-t helyeztek el kórházakba és más jótékony intézetekbe ; több mint 60 000 vallásos összejövetelt tartottak s pedig 3000-et a szabad ég alatt; a szent írást 7000 példánybau osztották ki egyéb nagy­számú vallásos iratokon kivül. Fáradozásaik által 6715 gyermek küldetett iskolába, s 644 gyámol nélküli nősze­mély helyeztetett asylumba vagy adatott vissza család­jának; 240 egyletet szerveztek s 186 kereskedő-boltot zárattak be vasárnapokon. Franciaország. Katonai szolgálat alól való mentesítés. Mig Franciaországban hasztalan eről­ködnek azon, hogy a protestáns katonák ne kényszeríttes­senek a kath. istentiszteleti szolgálatokra, addig ugyanitt a prot. papnövendékek nem rég megnyerték azon szaba­dalmat, hogy a kath. theologusokhoz hasonlóan a katonai szolgálatok alól mentek legyenek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom