Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1874-08-02 / 31. szám
sütését. Magasztos eszméket érlelt meg keblében az emberiség számára, de képviselőit kegyetlenül üldözte. Másrészt visszautasított minden solidaritást a pogány népekkel s ezért mint nemzetnek buknia kellett. Ott van másfelől Róma : a világhatalom fénypolcán külsőleg s a romlottság fertőjében erkölcsileg. Igazs'g, szabadság száműzve a korcs nemzedék köréből. Alacsony szolgaság, nyomorult hízelgés a nép jellemvonása. A császári trónon elvetemült zsarnok s lábainál a Ra ,gulosok s Brutusok városa láng- és vérözönben. Kis-Ázsiából mind nagyobb számmal érkeznek a megve'efct zsidókból kivált felekezet egyszerű igénytelen tagjai Italiába, vallási rajongással, uj hittel s reményekkel Róma vérfürdőt készit számukra, önbüneinek súlyát azokra akarja vetni. Az elsö támadást az őrült szeszélyü zsarnok Nero intézi. Ebben látszik központosulva az önző pogány világ kegyetlen gyűlölete azok ellen, kik vallásukkal, életükkel Ítéletet mondanak az eszmékért mir lelkesülni nem tudó erkölcstelen nemzedék földhöz tapadt anyagisága felett. Neró a hivek szerint a megtestesült gonoszság, az „ Antikrisztus", ki az anyaszentegyházat végveszéllyel fenyegeti, azonban minden törekvése hasztalan. Az egyfelől üldözött remény ujult erővel nyilatkozott más részen, beszélve a hívekhez a vágy, a sejtelem hangján a szabaditóról Jézusról, ki a végszükségben megjelenik, s a levert ellenség birodalmának romjain felállitandja a maga országát. E vágy hitté magasulva győzhetlen lelkesedést, türelmet s erőt ád a híveknek, melyen lassanként eltompul az irtó fegyver. Neró vérengzése csak azon bizonyságot érlelte meg, hogy azon üldözött egyház egy vivliatatlan vár. És Neró bukása, mielőtt célt érhetett volna, mintegy előre jóslá, hogy a pogány reactió minden küzdelme sikertelen marad. A bevezetésben szerző megnevezi a leginkább használt okmányokat; s ezek az uj szövetségből Pál utolsó levelei, a philippi, kolossei, efezusi gyülekezetekhez, Philemonhoz irt levelei, a zsidókhoz irt levél, Péter s Jakab levelei s az apokalypsis, Nevezetesebb forrásai még Római Kelemen első levele, Tacitus és Josephus iratai stb. Egyszersmind röviden értekezik az emiitett uj szövetségi levelek hitelességéről; mennyiben fogadhatók el forrásokul. Szerinte a keresztyénség első szereplőinek megbirálásánál kerülni kell mindenekelőtt a pedanteriát. Baur K. iskolájának hibául rójja fel, hogy az első század zsidóit mintegy a dialectica szabályai szerint kiképzett teljes jellemeket, nézeteikban végkép megállapodva veszi fel, mintha Péter és Pál egy prot. egyetem képzett theologusai lettek volna; holott tény, hogy e történet hősei sokszor változtatták véleményüket s ellenmondásba jöttek egymással s Önmagukkal nem egyszer. Hogy jól meglehessen őket érteni, a scholaslicismust jellemző minden pedanteria kerülendő. És épen azért „a német egyetemek theol. facultásai épen azon helyek a világon, melyeken a legnehezebb megirni az igaz történetet; még a legszabadelvübb theolog is, a nélkül, hogy oda is gondolna, apologetává lesz, védelmezni vagy cáfolni törekszik. A történész nem gondol másra, mint az elbeszélésre." Mennyiben ment maga Renan az általa megrótt elfogultság hibáitól, alább lesz alkalmunk hozzá szólhatni. Magában a munkában először is Pál apostolt mutatja be Romában. A lánglelkti apostol ide jutva mindenekelőtt a zsidókhoz fordul, de sikertelenül. A törvény szigorától eltérő nézeteiért még a zsidó-keresztyének is gyűlölték, rágalmazással, izgatással sok bvjt szereztek neki. Ugy hogy végre elkeseredve, fájda^mmal nyilvánítja, hogy az isten országát ezentúl csak a pogányoknak fogja hirdetni. Ezek közt csakugyan nem is maradt eredménytelenül fáradozása. Ezalatt lelke előtt egyre magasztosabb lett a megdicsőült Jézus képe. Még nem mondja ugyan ki határozottan egyenlőségét az atyával, azonban istenségét már hiszi s ugy tünteti fel életét, mint az iucarnatio által megvalósított isteni terv kivitelét. A jerusalemi pártot, mely Sál iránt folyton ellenszenvet tanúsított, nem hagyta nyugodni ennek lelkes működése a világvárosban. Jerusa'emben őt gyűlölték s féltékenységből utánozták. Főkép Páterről elmondható, hogy teljesen Pál utánzásában viselte téritői tisztét. Ennek nyomán ment 54 körül Antiochiába; az erről beszélő hir ébresztette benne a vágyat egy nyugoti kirándulásra is. Hihető, hogy Pál nyomán haladva érintette Korinthust is, s innét támadhatott a későbbi monda, hogy együtt mentek Rómába martyrhalálra. Megbízható jelenségek szerint Rómában a két apostol jó viszonyban élt egymással. Igaz, hogy mély nézetkülönbség választotta el őket, mint két ellenkező párt fejeit; másrészről azonban egy magasabb eszme által összetartva bár vádolták, sértegették, mégis szerették egymást. A legélesb ellentétben állott Pálhoz az apokalypsis irója; ez őt szenvedélyesen gyűlölte, sőt — apok. 21 r. 14 v. — az apostolok sorából is kizárta, s txnitványait Balaam és Jezabel tanítványainak nevezi. Mintán a zsidó-keresztyének nagy számmal voltak Rómában, Péter megérkeztével lehanyatlott Pál befolyása, s Péter lett, mint a zsidó párt feje, a római gyülekezet vezére. Péter és Róma ezentúl elválaszthatlanok. E közben Rómában az erkölcsi, társadalmi, potitikai helyzet egyre sülyedt. A sértő ellentétek az életben mind jobban felizgatták a képzelmet. Csudákról, szerencsétlenségekből beszélt a hír mindenfelé. A keresztyéneknél mindig határozottabban nyilvánult a meggyőződés, hogy a sátán e világ fejedelme, azért a földi gyönyörök kárhozatosak. Hidegen, sőt iszonyodva kerülték a pogány mulatságokat. E visszavonulás nevelte irántuk az ellenszenvet. Buskomolyságuk sértette a század boldogságát, hitük a világ közel végéről ellenkezett a hivatalos optimismussal, a pogány templomok kerülése bántotta a nemzetiséget És miután az ember az ismeretlenről terjesztett rosz hírt könnyebben elhiszi, minden reájuk szórt rágalom hitelre talált, s mint a létező rendnek ellenségei, gyűlölet s majd üldözés tárgyai lőnek.
