Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1874-07-26 / 30. szám
Nem kutatjuk a részvétlenség okát s nem is estink kétségbe a felett, ha a kezdetlegesség nehézségeit a legjobb akarat mellett sem birjuk mindjárt leküzdeni, hanem bizunk magában az ügyben, a mely fontossága ós életrevalóságánál fogva hovatovább szélesebb hódításokat tesz, bizunk azokban, kik a társulatnak életet adtak, hogy törhetlen erővel fognak igyekezni fentartani és erősíteni azt. Illő dolog, hogy önképző körünk tulajdonképi működési mozzanatait is említésbe hozzam. Első értesítésem társulatunkról azzal végződött, hogy elnökünk Terhes Pál rimaszombati első pap 1 darab aranyat tűzött ki pályadíjul őszi egyházi beszédre. Az ezen pályakérdésre beérkezett 3 mű közül az Osváth István putnoki segédlelkész által dolgozott egyházi beszéd nyerte el a pályadijt, mint a mely szép technikája és választékos nyelvével multa fölül pályázó társait. Azóta ujabban tűzettek ki pályadijak, és pedig Csabai Pál szuhafői lelkész esketési agendára adott 1 darab 2 frtos tallért; Szalóczi Dániel rimaszombati második pap pedig 3 darab húszast tűzött ki gyermek feletti halotti imára. Bár a pályadijak nem üthetik meg mint jutalmak a megfelelő munkák becsértékét, de a mennyiben azok, épen a kör egyes tagjai által tűzettek, ki s nem arra czélozvák, hogy a művet értékileg jutalmazzák, hanem hogy ösztönt adjanak a munkálkodásra, mind' nesetre elismerést érdemlők. Ezeken kivül gyűléseinken a gyakorlati lelkészetre tartozó müvek olvastatnak és biráltatnak, s egyházi szónoklatok tartatnak. Előadó szónokaink közt első volt elnökünk Terhes Pál. Egy ima bírálatánál élénk eszmecsere tárgya lett az a kérdés, hogy az egyházi beszéd előtt tartatni szokott imának kell-e érintenie a tárgyat, melyről a lelkész épen beszélni akar-vagy nem? A kör egy része azon politikus kifogáshoz ragaszkodva, hogy a beszédet megelőző imának nem szabad elárulnia a felveendő tárgyat, mert különben annak érdekességét rontja le, határozottan ellenzette a prédikáció tárgyához való ragaszkodást: a másik rész ellenben ragaszkodván azon igen helyes liturgicai szabályhoz, hogy az isteni tiszteletnek egésznek, tehát olyannak kell lenni, a mely induljon ki egy bizonyos tárgyból, s ezen pont, ezen tárgy megvilágosítására irányuljon az isteni tisztelet minden alkatrésze u. m. ének, ima és egyházi beszéd — az imában a meg beszélendő tárgy határozott kitűzését sürgette — Ez utóbbi nézetet a többség tette magáévá. Ruskai Gyula, s. lelkész. 10 év után. Hirlapilag tett figyelmeztetésem folytán folyó 1874. junius 29-én azok közül, kik 10 év előtt Sopronban érettséget tettek s 10 év múlva ugyanoda az „alma mater" ölén megjelenni ígérkeztek: — a 35 közül csak 12-en jelentek meg. Volt közöttünk 1 ministeri oszt. tanácsos, 4 ügyvéd, 1 közig, szolgabíró, 1 honvédtiszt, 2 lelkész, 1 városi tanitó, 1 közjegyző s 1 gazda. Négy elmaradott okadatolta meg nem jelenhetését. Négynek halála jelentetett be, 16 nem váltotta be szavát, jóllehet élnek s önálló férfiak. Junius 29-ét megelőző estén,— mert már jobbadán, kik jönni szándékoztak, együtt voltunk, a következő nap dologrendjét állapítottuk meg, nagy lelki öröm közt. Nevezetesen : in corpore meglátogatjuk egykori tanárainkat átadván nekik tiszteletünk s hálánk illő adóját. Azután csoportosítva egy képen levétetjük magunkat, hogy egymást kölcsönösen megajándékozzuk. Délután 2 órára banquette-et rendezünk. A mit este mondottunk, azt másnap tettük. Látogatást tettünk tanár urainknál, fényképésznél levétettük magunkat, s ugyanazon helyen, hol 10 évvel előbb bucsulakománk, volt a banquette-et megtartottuk. Szives meghívásunk folytán a tanári kar is részt vett benne. A jókedvű társalgás, humor humorra, toast toastra, volt fűszere étkezésünknek. Ugyanaz este, mikor a napirendet megállapítottuk, közakaratilag elhatároztuk, hogy gyűjtést is rendezünk a tanári nyugdij-alap javára; csak hogy illőbbnek tartottuk utólag beküldeni, mint nyomban valósítani. Ennek eszközlésére alulírott kéretett fel. Minek folytán fölhívom együtt volt társaimat, de azokat is, kiknek megjelenni kellett volna , de meg nem jelenhettek, fölhívom nyilvánosan is, hogy kegyes adományokat vagy hozzám vagy pedig egyenesen az igazgatósághoz beküldeni el ne mulaszszák. Gondolom, miután számba vették : quid valeant h u m e r i, quid ferre recusent egysem marad el a rég bajtársak közül, ki háláját igy is le nem rója. Annyival inkább mert: a hála csak ugy szép, ha tettek ben nyilatkozik. A kinek közülünk fényes állás jutott osztályrészül pedig akadnak közöttünk, első sorban az emberek között a tanárnak köszönheti, ki oktatta, nevelte, a czélhoz vezetni segítette. Rajta tehát, mind elsők lenni iparkodjunk, el csak egy is ne maradjon. S itt tartsanak velünk azok is, kik Sopronban velünk együtt nem tarthattak. Ez lesz hálájok s szép barátságuk próbaköve előttünk. Szóba hozatott még az előtanácskozmányon, hogy van ez időre eltett egy igéretünk, mely, ha szükség van rá, ez alkalomból beváltandó. — Ugyanis kilátásba tettük, 10 év előtt, hogy 10 év elforgásával még mind nem lesz önálló. Akkor a gyöngét az erősebb az egyest az összes tagok, ha kell anyagi segélylyel is támogatják. 71*