Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1874-07-19 / 29. szám
ezer néptanító; ha a tanitói hivatal folytathatásának időtartamát 50 évre teszszük, a 16 ezer tanitó közül elhal évenként 320. Már most minden tanitó eluyomorodása vagy elhalása alkalmával fizessen mindenik tanitó 10 krt, ebből bejön egy kerek összegben 1,600 o. é. frt, s ez adassék ki az elnyomorodott vagy elhalt tanitó özvegyének s árváinak egyszerre egyszer-mindenkori végkielégítésül. Ez oly szép összeg, hogy alig hiezünk tanítót széles e hazában, kinek egyszerre ily összeg lett volna rendelkezésére ; és ezt, miután a takarékpénztárak is 12%-ra adják mai időben már pénzeiket, bizony oly szépen kamatoztathatják az illetők, hogy éltök fogytáig kapnak a Molnár Aladár által tervezett legnagyobb nyugdíj összegnek meg felelő summát. Azt lehetne ugyan erre fölhozni, hogy a 320 halálozásnem egyszerre történvén, a lOkrok egy központba való beküldése sok postaköltséggel járna. Igaz ! de erre nézve mi ugy vélekedünk, hogy egy a nevelésügyi minisztérium kebeléből megbízandó egyén közzétevén hivatalosan a néptanítók mindegyike által olvasott, vagy olvasni tartozott lapban a „Néptanítók Lapjában" a halálozásokat, az év utolsó napján küldjék be őhozzá az összes tanítók az azon évben történt halálozások után eső 10 kros járadékot, s ezt ezen egyetlen alkalommal tétesse meg portómentesen a közlekedési minister ur. — Ezen ministeri hivatalnok aztán ugyancsak a „Néptanítók Lapjá'c -ban közzéteendő nyugta mellett fizesse ki mindenik elnyomorodott tanítónak, vagy elhalt tanitói özvegynek és árváknak az 1600 o. ó. frtot. — Föl lehetne hozni azt is, hogy akadhat, és akad is oly pazarló egyén, vagy család, mely ezen tetemes összegnek minél előbb nyakára hágna ; ám de ez a Molnár Aladár által tervezett kissebb mérvű nyugdíjjal is épen ugy megtörténhetik. Azonban a tapasztalat szerint ily pazarló családokat legkönnyebben meg lehet fékezni az által, hogy minden faluban és városban van úgynevezett árvagyámi hivatal; tehát adassék ezek kezelése alá az ily család tőkéje. Most jövünk a legfontosabb tételre, t. i. hogy a 320 halálozás után évenként fizetni tartozott '10-10 krt kik és mily arányban fizessék ? Mi egyenesen ós határozottan kimondjuk, 6 /1 0 részt fedezzen az állam, 2 /io"e t azon község, melyben valamely tanitó szolgál, 2 /1 0 részt pedig a 16 ezer tanitó. Ezen arány által évenként fizetend az állam: 307,200 frtot, ami egyáltalában nem sok azon napszámosai részére, akik jó polgárokat, értelmes embereket, és derék katonákat növelnek; a községek tanítóik után egyenként fizetnének 6 frt 40 krt, amit, ugy hiszszük, szívesen áldoznak jó tanítóik jövőjének biztosítására, ez különben is fedezhető lenne az iskolába járó gyermekek által évenként fizetendő 5 — 6 kr által; legsúlyosabb a tanítókra évenként ós fejenként eső 6 frt. 40 kr; de ha tekintetbe veszszük azt, hogy ezt mindegyik saját magáért és családjáért teszi, ha meggondoljuk, hogy valamelyik tanitó hazánkban, ha 50 éven keresztül fizetné is az emiitett öszszeget, csak 320 frtot fizetne be, *) mig, halála bármikor következzék is be, vagy elnyomorodjék: kap egy összegben 1600 o. é. forintot. Ezekben van szerencsénk véleményes jelentésünket beterjeszteni. Mély tisztelettel maradván Kisújszálláson 1874. julius 2-án Lipcsei Lajos bizottsági elnök, Kovács József bizottsági tag, Incze Lajos b t., Kovács Imre b. t., Fogarasi Gábor b. t., Sarkadi Ferencz b. t., Konc Lajos b. t., Molnár Endre b. t.} Szegedi János b. t., Nagy Péter bizottsági jegyző. *) Sőt lia 60 éves kor betöltése, vagy 30 évi tanítóskodás után valaki nyugalomba lépne, első esetben fizetne 21 életév kortól száinitva: 256 frtot, második esetben: 192 frtot, s ekkor kapna-1600 o. 6. frtot T Jrl O jAL. Könyvismertetés. Egyházi Beszédek. Irta Fejes István, sátoralja-ujhelyi reform, lelkész. I. füzet. Theologiai irodalmunknak minden egyéb ágban hátramadt volta s valóban kétségbeejtő szegénysége, nem tagadjuk, bizonyos természetes visszahatást szült az egyedül virágzó s évről-évre uj-uj termékekkel gazdagodó prédikáció-irodalom ellenében. Hát papjaink, kiknek a theologiai tudományokat hivatásszerüleg folyvást kell mivelniök (a jó pap holtig tanul) — mindig csak a könnyebb végét választják a dolognak ? mondjuk magunkban. Ha könyvhez s tollhoz nyúlnak egyátalában: Csak egynehány prédikációt firkantanak le s azzal vége ? Csak a vasárnapra dolgoznak ? s több efféle panaszt már magam is nem egyszer hallottam, mikoriban még gyakrabban foglalkozhattam könyvismertetéssel e lapok hasábjain s másutt. Szegénységünk valóban szégyenletes a theologiai irodalom minden egyéb s jelesen a tisztán tudományos ágában. Jobb nem is szólani róla. Egypár dicséretes kezdemény már csirájában elfonnyadt. S ha mostanában ismét látunk némi élénkülést, melyet a protest. egylet s legújabban a sárospataki irodalmi egylet kezdemt nyezései ígérnek, szinte félünk, hogy ismét az előbbiek sorsára jutnak. Ám, mig a dogmatikában majd mi ujat sem produkálunk, raig az egyháztörténelem mezején saját hazai 69
