Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-01-18 / 3. szám

követelünk, más oly felekezet részére ily adagban kiméretni nem tartaná jónak, mely azzal könnyen visszaélhetne. Erre Tisza K. megjegyzi, miszerint törvényt nem lehet ugy alko tni, hogy abban egyiknek adjunk jogot, a másiknak pedig ne adjunk, mert az talán az ország ellen használná azt fel, hanem aki a joggal visszaél, azt meg kell büntetni. Kovács Imre, karcagi tanár, nem tartja ugyan állandóknak a békekötéseket, de azokról még sem akar most még lemondani. Ármós Bálint, világi főjegyző, megjegyzi, miszerint a munkálatban szó sincs örökös törvényekről s csak a figyelmet kivánja azokra vonni. Révész Bálint Tisza Kálmán nézetéhez csatlakozik s egyszersmind kijelenti, hogy ő soha sem szégyenei hivatkozni a békekötésekre, mert azokban oly eszme van kimondva, melynél ma sem birunk tovább menni, t. i, a türelmesség és vallás egyenlőség eszméje, s épen ez az, melynek megvalósítása iránt ezúttal is ki kellene fejezni óhajtásunkat. Ezután a küldöttségi munkálatban kimondott két elvet a gyűlés is elfogadja, megtoldván Tisza Kálmánnak azon nézetével, hogy az eddig létező jogok ne csak meg ne szoríttassanak, hanem azok másokra is kiterjesztessenek. Amásodikszakasz tartalma röviden ez: A miniszteri törvényjavaslat egyházunknak positiv jogait csonkitja meg, midőn az iskolafelállitási és fentarthatási jogot egyenlősítvén : ezt minden különbség nélkül oly feltételekhez köti, melyek a prot. hitfelekezet által eddig birt önkormányzati jogba ütköznek, és azzal merőben ellenkeznek. A törvényjavaslat a hitfelekezetekre épen ugy mint a törvényhatóságokra, községekre ós egyesekre nézve, minden megkülönböztetés nélkül egyenlő feltételeket tűz ki s annyira megy a részletezésben, hogy az ezen feltételeknek megfelelő iskolák felállítására maga az állam sem volna képes, a javaslatnak törvénynyé válása esetében pedig a mostani protestáns gymnasiumok legnagyobb része bezárattatnék, ami azon szomorú eredményt vonná maga után, hogy iskoláink számára néptanítókat s gyülekezeteink számára lelkészeket nem tudnánk venni. Az államnak szabadságában, sőt kötelességében áll törvényben kijelölni azon végcélt, amelyet mindenféle iskolának el kell érnie ; vagyis az állam megszabja az iskolák által adanuó képzettség minimumát; de hogy ama czélt, vagyis e minimumot mily rendszer, módszer, mily kézikönyvek, egyszóval miféle eszközök segélyével érjék el a nem állami iskolák : abba az állam nem avatkozik. Végül: Valamely protestáns iskolának az államkormány általi bezáratását egyenesen az 1791. XXVI. t. cikkbe ütközőnek nyilvánítjuk. E szakasz nem idézett fel nagyobb vitát. Tisza Kálmán az iskolák bezáratására vonatkozólag megjegyzi, hogy ily uton nem emeltetni, hanem veszíteni fogna a tanügy, mert körülbelől 40-50 gymnasiumot kellene bezárni; az országnak pedig nincs annyi ereje, hogy ezek helyébe ujat állítson. —Hajnal, Pápai esperesek a munkálat szellemében szólanak. Bartha Mór kinyilatkoztatni óhajtja, miszerint az államnak nincs joga iskoláinkat, bezáratni, ha azok a tanítás minimumának megfelelnek. — Kovács Imre azt tartja, hogy a törvényjavaslatnak egyáltalában nem kellett volna a részletekbe bocsátkozni. — Szólottak még Á r m o s Bálint és Nagy István, nagyváradi lelkész, szintén a munkálat mellett, mire a második szakasz is egyhangúlag elfogadtatott. A 3. szakasz a kormány felügyeleti jogáról szól. Várady Gábor célszerűbbnek látná, ha előbb a segélyezés kérdése, melyről a 4. szakaszban van szó, hozatnék tisztába, miután joggal megkívánhatja az állam, hogy ha valamely felekezeti iskolát segélyez, valamivel több illesse meg őt, mint a supprema inspectio. Ennélfogva előbb a negyedik szakasz vétetik tárgyalás alá. A küldöttség munkálata ma is teljesen jogosultnak tartja azon véleményt, melyet az egyházkerület 1868-ban kifejezett, mely szerint: „ha vau, amint hogy van is, az állam rendelkezése alatt álló oly országos alap — akár fekvő javakból, akár alapítványból, akár más valamiből álljon az, — a melynek rendeltetése az, hogy egyházi és iskolai célokra fordittasék : ebből a magyar prot. egyház nem kéri és várja, hanem követeli a maga részét, és pedig követeli azt mind népessége arányában, mind időnként létező szükségeihez képest'," — „anélkül, hogy a nyert államsegélyárt egyházunk az iskolai ügyekben eddig gyakorolt önkormányzati jogából, bármi kis részt is feláldozni kénytelenittetnék. Mert a) A mi iskoláink nem pusztán hitfelekezeti intézetek, hanem egyszersmind a hazai közmívelődésnek is előmozdítására szolgálnak. És mint ilyenek teljes joggal igényelhetik azt, hogy a nevelési országos alapból aránylagosan részesittessenek. b) Mert azon összegek, melyek évenkint az országgyűlés által nevelési célokra megszavaztatnak, a közadóból vétetvén ki: ehez a prot. hitvallású állampolgárok is aránylag járulnak." Móric Pál megjegyzi, miszerint ha az államtól segélyt kérünk, neki tudnia kell, hogy mi azt hova fordítjuk ; ő azonban az alapítványokból semmit sem kiván azon az áron, hogy a kormánynak beavatkozási joga legyen ; csupán a felügyeleti jogot ismeri el, de azt sem oly alakban, mint a hogy a kormány tervezi. Várady Gábor a közalapítványok kérdésének bolygatását nem tartja célszerűnek, s nem tartja összeegyeztethetőnek egymással, hogy mig egyrészről autono miánkra, mint szilárd alapra hivatkozunk, másrészről azt mondjuk, hogy mi azon közalapítványokból is követeljük osztályrészünket, a melyekből oly formán juttat az állam az állami intézeteknek, hogy teljesen belemarkol azok jogaiba. Akkor azt a consequentiát is el kell fogadnunk, hogy az államnak a supprema inspectiónál valamivel többet adjunk. E kérdést ildomossági szempontból elejtendőnek véli.