Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-06-14 / 24. szám

az előadás után egy társas ebédre gyűltek egybe, hol a legjobb kedvre derülve, a pohárköszöntések egész özöne indult meg, mig végre minden jó és szép iránt lelkesülve váltak meg az egybegyűltek egymástól.' Másnap Fóthon a felső járás tanitói gyűltek egybe, hol a tanítókon kivül, kik közül négy jónak látta el nem jönni s el nem jövetelök okát nem is tudatni az elnök úrral, — az értekezlet ünnepélyességét emelték n. t. Siposs Pál fóthi lelkész és esperes ur, n-t. Együd István váczi lelkész és e. m. főtanfelügyelő, Törő Lajos rákos-csabai lelkész és e. m. altanfelügyelő urak; továbbá Erdélyi József veres-egyházi, Bálint József r.-palotai és Vargha László monostori lelkész urak a tanügynek mindannyian nemes és buzgó barátai. A megjelentek közül lehetetlenség még ki nem emelnem azon világi férfiút, ki az egyházmegyében a tanügyre vonatkozó minden mozzanat iránt oly nagy érdekeltséggel viseltetik, ki soha nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy ezen ügy iránti érdeklődését ki ne mutassa, s ha csak teheti, szóval és teltei ki ne fejezze önzetlen és nemes szívből fakadó érdekeltségét. E férfiú Jordán István ur, ki ez alkalommal is elnökünk meghívásának engedve, értekezletünkön a legnagyobb készséggel megjelent, s azt jelenlétével még ünnepélyesebbé tevé. Az előadás itt is azon rendben és épen oly szép sikerrel folyt mint Monoron, azon különbséggel azonban, hogy mig Monoron az idő kiadta, hogy elnökünk is megtarthatta a földrajz tanítása módjáról való értekezletét: Fóthon az előhaladott idő miatt azt nagy sajnálatunkra el kellett halasztani. Mondhatom, hogy teljesen ki vagyunk elégítve tud vágyunkban, legalább szereztünk magunknak annyi ösmeretet, mennyinek segedelmével némi tanulmányt tehetünk, s igy képesek leszünk az ekként szerzett ösmereteinket másoknak átadni. Itt is az előadást egy társas-ebéd követte, hol természetesen az áldomások nem maradtak el, s hol Jordán ur az ebéd alatt a tanítók irányában gyakorolt barátságos jóindulatán kivül azon, mindenki által szives készséggel fogadott nagylelkű ajánlatot tevé, hogy a legközelebb tartandó tanitói értekezletünket vendégszerető házához Pomázra hivá meg. E nemes ajánlat is mutatja, hogy e világi ur szereti a tanügyet és annak jámbor napszámosait. Adjon az isten több ily nemes tauügybarátot! Mielőtt bezárnám soraimat, lehetetlenség köszönetet nem mondanom több tanitótársam nevében először Vámossy Mihály igazgató-tanárnak és egyleti elnökünknek, buzgósággal és készséggel tett fáradozásaiért, hogy most ez alkalommal is áldozatkészséggel sietett alkalmat nyújtani ösmereteink bővítésére; másodszor t. Somogyi Rudolf tanár urnák szép előadásáért és végül C a 1 d eroni és társa uraknak, kik a legnagyobb készséggel adták át eredeti francia eszközeiket ezen értekezletekre. Fogadják szives köszöneteinket ezen előttünk feledhetetlen napokért s kérjük önöket: az elnök és előadó urakat, hogy más alkalommal is részesítsenek bennünket, ily szellemi s gyönyörrel teljes élvezetekben. —t. A nagy-röczei fögymnasium. Azon tót agitatiók és pánszláv törekvések megvizsgálásában, melyek Zólyommegye bejelentése szerint többek között a nagy-rŐczei főgymnasiumban is folyamatban vannak, ministeri felhívás folytán Czékus István tiszai evang. superintendens, egy maga mellé vett egyházkerületi bizottsággal f. é. május hava 18—20 napjain járt el hivatalosan. A megejtett vizsgálat eredményét a nagy közönséggel megismertetni, következő cikksorozatnak feladata. A rövid bevezetést vegye szives elnézéssel az olvasó közönség. I. Előzmények s a nagyröczei gymn. keletkezése. Mióta államivá lett a magyar nyelv, ós Kollár János „Sláwy Dcera"-jában a költészet bájvirágaival felékesítve bálványul odaállította ama szláv colossust, mely egyik lábával az Urálon, másikkal a Tátrán áll, egyházkerületünkben is jílentkezni kezdett egyrészről a tót nyelv mellett buzgolkodóknak azon faja, mely nem bocsáthatván meg a magyarnak, hogy az állam nyelvét már születése viszonyainál fogva sajátul bírja, a kisebbítés, gúny, ócsárlás, sőt rágalom minden eszközeivel lépett föl a magyar nyelv ellen, a tótnak hasonló jogosultságát vitatván; másrészről életjelt adott a költészetileg izgultak rajongó hada, kivált az ifjabb nemzedék között, mely áradozni szeretett a szlávok évszázados elnyomatása feletti fájdalomtól s bosszúval és visszatorlással fenyegette a rabló és gyilkos magyarságot, mely egykoron hazájától megfosztotta a tótot ós szolgaságban tartja most is. Igy próza és költészet, önzés éa ábránd egyesült az oppositió létrehozásában, mely sűrűn jelentkezett autonom egyházi életünk terén, majd panaszszal majd, követeléssel, figyelembe sem véve azt, hogy miként a tót nép soha nem volt külön üldözésnek tárgya, hanem nemes, polgár vagy jobbágy ? mint akár a magyar, akár a német, ugy egyházunk is a tótok méltányos óhajainak jogosultságát sem a magán életben sem az iskolában, sem a templomhan soha nem tagadva, vagy csak kétségbe is vonva, egyedül azt kiyánta, hogy mind hazánk mind egyházunk érdekében, legyenek és maradjanak, mint egykoron a holt latin, ugy most az élő magyar nemzeti nyelvnek köteléke által velünk szorosan egybekapcsolva, hogy egymást értve, öntudatosan és szellemi egységben törekedjünk azon cél felé, melyet ugy erősbülő és szabadelvüségben haladó hazánk bevallott törekvése, mint protestáns egyházunk — országos sympathia által legbiztosabban megtartható — jogainak megőrzése előnkbe tűz. De hazafiúi óhajunk teljesedésbe nem ment ; a pánszláv terjeszkedési vágy meg-megujjuló harcban állott gyűléseinken a hazafiúi szellem ellenében, s tápot nyert a 48-ki események által, hol könnyű volt a magyarok elleni harczra birni ama tót „d o br o v o 1 n i k o ka t", önkénytesek — kiknek nem a dynastia iránti hűség, de a magyarok elleni gyűlölet élesítette a hatástalan fegyvert, kiknek aztán öröme vegyült a levert haza fájdalmai közé, midőn megittasodtak a Bach-korszak szemfényvesztő