Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-05-24 / 21. szám

tanintézetet, még annak megnyílta előtt, köteles az azt létesítő testület vagy személy a közoktatásügyi ministernél bejelenteni, felterjesztvén egyúttal a tanoda szervezeti alapszabályait, tantervét és a tanító erők kimutatását. 2) Az állami tankerületi középtanodai tanfelügyelő, vagy a közoktatásügyi ministernek e célra külön megbízottja, minden nem állami nyilvános tanintézetet bármikor meg­látogathat, és ugy az oktatás menetéről, mint az intézet vezetéséről ós igazgatásáról magának tudomást szerezhet, azonban ezen intézetek vagy tanáraik iránt semminemű rendelkezési jogot nem gyakorolhat. 3) A nem állami nyilv. tanintézetek elöljáróságai kötelesek a közoktatási minister által kívánt statistikai adatokat a tankerületi felügyelőnek átszolgáltatni, vagy ha kívántatik, egyenesen a ministerhez felterjeszteni. 4) Minden, nem állami kö­zéptanoda köteles évenként, a tanév bevégeztóvel s leg­fölebb a következő tanév megnyílta előtt legalább egy hónappal, az intézet illető főhatósága utján külön érte&it­vónyt a közoktatási ministerhez benyújtani, melyből ki­tűnjék az iutézet anyagi és szellemi állapota, a tanerők száma, működése, a tartott előadások, a tanulók száma (osztályonként is), a vizsgálatok eredménye, az intézet igazgatása és fegyelmi állapota. 5) A közoktatási minister felügyel arra, hogy minden tanintézeti vagyon és különö­sen tanodai célokra tett alapítványok biztosan elhelyezve gyümölcsöztessenek és rendeltetési céljukra rendesen fordíttassanak : ennélfogva jogában áll a tanodai főható­ságtól a tanodai vagyon állásáról, mikénti elhelyezéséről ós kezeléséről időnként hiteles kimutatást kívánni. 64. §. A közoktatásügyi ministernek, ugyancsak az állam főfelügyeletének gyakorlása végett, jogában áll minden tanodát, mely a törvény követelményeinek meg nem felelne, az illető tanoda főhatóságához félévenként három izben intézett megintés után bezáratni. Az ily módon bezárt középtanoda vagyonát az illető hit felekezet, törvényhatóság, község és társulat mindaddig, mig a be­zárt intézetet törvényszabta módon nem szervezi,, s meg nem nyitja, csupán közoktatási célokra fordíthatja. A már létező tanintézetek tanerőinek létszáma és fizetése — avagy meglevő épületei miatt netán szükségesnek mutatkozó ily megintések csak a jelen törvény szentesí­tésétől számított két év múlva kezdhetők. V. Fejezet. Magángymnasiumok és reáltanodák. 65. §. Hitfelekezetek, törvényhatóságok, községek társulatok és egyesek állithatnak és tarthatnak fen bármine­mű, ajelen törvényben megnevezett középtanodai magán­nevelő vagy tanintézetet, ha azt oly egyén közvetlen vezeté­sére és igazgatására bizzák, ki az abban nyitni szándé­kolt tanfolyamra oklevéllel képesített tanár, vagy azon téren való működése által, az államkormány tudomása szerint is, közelismerést vívott ki magának. 66. §. Magánnevelő- vagy tanintézet szándékolt fel­állítását az intézet szervezetének, tantervónek és a benne működő tanerőknek bemutatása mellett, köteles az inté­zet tulajdonosa, a megnyitás előtt legalább 30 nappal a községi hatóságnak, és az azon tankerületben működő középtanodai tanfelügyelő utján, a miniszternek bejelenteni. 67. §. A tanhelyisógeket, s az egy osztályban tanít­ható növendékek létszámát illetőleg, a jelen törvény 24. és 25. § ai a magánintézetekre nézve is kőtelezők. 68. §. Minden magánintézetnek megadható a nyil­vánossági jog, ha az, szervezetét, felszerelését, a benne al­kalmazott tanerők létszámát, minősitvónyét s fizetését illetőleg legalább is a jelen törvény 54, 55, 56 57, 58, 59, és 60. §-iban foglalt rendeleteknek s kellékeknek megfelel; és ba az intézet tulajdonosai és vezetői az ál­lami közigazgatás hatáskörének alávetik magukat. 69. §. Ha valamely magánnevelő- vagy tanintézet­ben a jelen törvény intézkedései meg nem tartatnának vagy ha a kormány erkölcsi bajoknak jönne tudomására, vizsgálatot, rendelhet, s annak eredményéhez képest az illető intézetet bezárathatja, sőt rendkívüli esetben a neve­lést és tanítást a vizsgálat lefolyta előtt is felfüggesztheti. 70 §. Kiválóan szükséges és kitűnő ilynemű közép • tanodáknak viszont a közoktatásügyi kormány erkölcsi s anyagi támogatást nyújthat. 71. §. Minden szülőnek ós gyámnak szabadságában áll ugyan gyermekeit, gyámoltjait a háznál, vagy bármely tanodában oktattatni; azonban a nyilvánossággal nem biró magánintézetekben és a háznál oktatott növendékek, köte­lesek minden tanév végén valamely nyilvános közópfeano­dában vizsgálatot tenni. VI. Fejezet. Zárvizsgálatok. 72. §. A nyolcadik osztályt, tehát az egész tanfolya­mot akár állami, akár nem állami ugy nyilvános minij magántanintézetben bevégzett azon ifjak, kik bármikor­állami főtanodában akarják tanulmányaikat folytatni, avagy bármikor oly állami vizsgálatot akarnak letenni, melyhez a gymnasiumi vagy reáliskolai teljes tanfolyam elvégzettsége kívántatik: kötelesek a főtanodai tudomá­nyos tanuláshoz szükséges képzetségüket s érettségüket az e czélra a közoktatási miniszter által kinevezendő viz?gáló bizottságok előtt kiállandó vizsgálaton igazolni. Ily vizsgáló bizottság minden oly városban állítandó, hol nyolcz osztályú teljes nyilvános gymnásium vagy reális­kola van, s tagjai közé aránylag nevezendők ki a helyben levő ugy állami, mint nem állami nyilvános, nyolc osz­tályú gymnasiumok s reáliskolák tanári közöl is. A vizs­gálat főleg az értelmi képzettségre s azon ismeretekre terjed ki, melyek az egyetemi s illetőleg műegyetemi tanulásra leglényegesebb alapul szlolgálnak. A vizsgálat tárgyait s mérvét az egyetemek és a műegyetem tanári karának meghallgatásával a minister állapítja meg. Ezen vizsgálatok nyilvánosan tartandók. 73. §. E tőrvény végrehajtásával, valamint az át­meneti intézkedések megtételével is, a vallás- ós közok­tatásügyi miniszter, — és a 23. §-ban foglaltakra nézve egyszersmind a honvédelmi minister bizatik meg. A köz­oktatásügyi minister a középtanodai oktatás ügyéről há­rom évenként jelentést tesz az országgyűlésnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom