Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-05-17 / 20. szám

egyén vagy gyülekezet, kit vagy melyet törvényellenes tetteért rendre utasitani hivatalos kötelmeihez tartozand, ezt fogja mondani: nem fogadom el a rendreutasitást öntől, mert ön már in limine adeundi officii önmagát e te­kintetben képtelenné tette, mint fog magának elégtételt szerezni ? Kánonaink esperesi hivatalról szóló része nyilván parancsolja, hogy dioecesibus seniores cauonice electos iuratosque opportet praefici; egyházkerületünk rend­szabályai ugyanezt rendelik II. Rész 24. §-ban. Mivel azonban az egyházegyetem iránt köteles és tartozó tisztelet körén önhatalmúlag kivül helyezte ma­gát nevezett lelkész, ós magasb — önépitette kulturai állá­sáról hihetőleg reám is — mint az egykor tiszteletben tartott egyházi rendtartások védőinek elkésett epigonára szánólag mosolyog, utasítom a Francia ref. egyház Gal­licana confessio alapján Larroque által megirt, ujabban Martin Henrik által kiadott ily cimü müvére: „Confor­mitó de la discipline des églises réformées de Francé avec celles des anciens Chrétiens." Tisztultabb presbyteri felfogást a mult századok egyházalkotmányai fel nem mutatnak ennél, és már itt megkívántatott az egyház hivatalnokai részéről nemcsak a fogadástétel, hanem alá­írás a hitvallás és alkotmány fentartására. Hogyha pedig az azon kor viszonyaiból folyó kon­fessionális merevséget — mint modern ember tán figyel­mére nem méltatná, utasítom, a nagytudományu ref. egyháztudós glasgowi lelkész Lorimernek 1842-ben Edin­burgban Manual of Presbyteri cim alatt, továbbá prince­toni hittanár Miller, nemkülönben dr. Bellmár hallei jogtanár egyházalkotmányt tárgyaló müveikre, mely mü­veket kétségen kivül ismerve nevezett lelkész — belő­lök meggyőződhetik, hogy ezen müvek tudós szerzői — bár a föld különböző pontjain laknak is — a hitközösség alapján megegyeznek abban, hogy valamiut egykor a jeruzsálemi, antiochiai, filippi, efezusi stb. gyülekezetek ugyanazon tekintélynek hódoltak s egyformán kezeltettek : kell hogy mi is — hogy a lelki áldás annál gazdagabban buzogjon — ugyanazon rendtartásokkal éljünk s egyes­nek nincs joga azon önhatalmúlag változtatást tenni, amit egykor az egész fogadott el. De mivel oly egyénről, ki előtt az egész msgyar­orazági helv. hitv. egyházegyetem semmi, fel kell ten­nem, hogy ezen itt felhozott tudósokra sem ad sokat, ennélfogva oly egyház rendtartására hivatkozom, melynek alkotmányában az apostoli ős egyszerűség leginkább ki­fejezésre jutott s melyben a hitbuzgóság maiglan is tisztán lángoló fénynyel ragyog. Ez a szabad skót egyház. Ezen — minden presby­teri közigazgatást Yalló egyház előtt tán utólérhetlen ma­gasságban álló s hatalmas életerőben nyilatkozó egyház­ban, mint ez az 1847-ben kiadott Constitutional cate­chism. of the free church of Scotland cimű hivatalos műben megíratott, és mind e mai napig^meg is tartatik, minden egyházhivatalnok — mert az eskü elhangzik az igérettétel meg még kevesebb értékű — magáról rever­salist köteles adni, amint erről nevezett lelkész az Edin­burgban 1846. juni 1-én tartott 24-ik ülés határozatából tudomást vehet, — melyben az illető hivatalnok minden pillanatban szeme elé tarthatólag kötelezi magát, hogy a jelenleg érvényben és fenn-álló rendtartásokat sem direkt, sem indirekt uton önkényüleg megmásítani sem nem fogja, sem nem engedi. Ha már ezen minden prot. egyháznak mintául szolgálható egyházban az igérettétel semmi, az eskü kevés, hanem pláne írott reversalis kell, mit gondol ne­vezett lelkész, kötelezve van-e az ember hinni oly egyén igérettételének, ki arra hivatkozva, hogy felesküdött egy­szer papnak és az elég, — ezen egyetlen esküjét is meg­törte, és önmagával kibonyolithatlan ellenkezésbe jött, mert az ő idejebeli papok esküjében ezen kifejezés is előfordul: „esküszöm, hogy az ekklesiai kánonokat, törvé­nyeket hiven megtartom." De meg az 1867. októberi ker. gyűlés jkönyvében olvasható esküforma az illető küldöttség által azért dolgoztatott ki s közmegegyezéssel azért fo­gadtatott el, hogy azt a legelső charlatán félredobja ? Mit szóljunk az ugyanott és akkor megválasztott többi hivatalnok eljárására, kik az adott példa után in­dulva, hivatalukat az eskü letétele nélkül puszta igéret mellett szintén elfoglalták. Nem mondhatuuk mást mint a mit a latin igy fejez ki: minor a majoré discit arare. Mégis többször nevezett lelkész praecipitált eljárása folytán az egyházmegye az, mely ily uton akaratán sőt gon­dolatán kivül nemcsak ellenmondásba önmagával, hanem ami a következetlenségnél is több, oly helyzetbe jutott, melyről a francia azt mondja: ölj meg, de ki ne nevess. Ugyanezen tolnai egyházmegye nevezetesen, mely a mult öFzszel espereseit, pénztárnokát és egy lelkész ta­nácsbirót eskütételre nem kötelezve egyszerű igérettétel mellett hivatalba állított, most april hóban — tehát öt hó múlva egy világi egyént s egy lelkészt eskütétel mel­lett vett fel hivatalnokai sorába. Értse a ki tudja. Hanem azt már értettem volnaf ha a mult októberi jelenet alkalmával igy szólott volna valaki a tolnai gyűlésen: az eskü ugy látszik a korszel­lem által túlszárnyalt schlendrianismus. Volt már a su­perintendentián is e miatt feszültség, itt ismét előkerült ez ügy, vessünk végett tehát ezen abnormitásnak az által, hogy törvényes uton megválasztott hivatalnokaink tényleg vegyék át tárcájokat, de ünepélyes és formaszerinti be­iktatásuk akkorra maradjon, midőn az eskütétel ügyében a ker. gyűlés a tolnai egyházmegye által teendő s az eskü eltörlését sürgető indítványa felett határozni fog. Ezt értette volna Külsomogyi Tamás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom