Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-04-26 / 17. szám

káté helyett ismét kátét kíván vallási tankönyvül. Hol van a kátéban a vallás ? hol van a fődolog ? Jézus szent életének dicső példája? talán ott a második hitágazatban, (mert egyebütt nincs szó Jézus életéről,) midőn a szegény gyermek elhadarja: Hiszek a Jézus Krisztusban, Istennek egyszülött fiában, ki fogantaték szentlélektől, születék szűz Máriától, kinzaték, stb ? vagy hol van szó Jézus vallásáról, arról a mit ö a törvény és próféták summájának mondott, a szeretetről? vagy „azértvannak a tanítók..." A mely tanító Weber kis elbeszéléseiből nem tudja kivonni az aláirt tanúságot, az bizonyosan a kátéba sem fogja belemagyarázni ami nincs benne. Vagy talán azért jobb a káté, mert kérdésekben és feleletekben van szerkesztve ? — Hogy a folyó beszédben írt tankönyvek célszerűbbek a kérdés és feleletekben írottaknál, ez a kérdés azt hiszem már el van döntve (1. egyebek közt a néptanítók lapja mult évi számait). Nem is igen irnak most már tankönyvül kátékat. Csak épen az egyházi téren maradjunk e tekintetben is még a mult században? Káté csak ügyetlen vagy rest tanító kezébe való, a ki vagy nem tud, vagy rest katekizálni, hanem bemagoltat kérdést és feleletet. — És aztán még ha jók volnának a káté kérdései és feleletei! — Nem az-e a katekizálás első főszabálya, hogy a kérdés oly világos legyen, hogy arra ne is lehessen mást felelni, mint a mit a kérdező akar? Szeretném én látni azt a felnőtt és akadémiát végzett embert, a ki a káté kérdéseire azt felelné, a mi oda van irva feleletül. És mily feleletek! Egy-egy fél lap, oly kifejezésekkel, a miket a gyermek semmiképpeu meg nem érthet. És ezeket volna-e könnyebb magyarázni Weber egyszerű elbeszéléseinél? Nem csoda, ha az ilyenekkel kínzott gyermek elidegenedik vallástól és iskolától. És mégis a ki a kátét védi, az ítéli el Weber könyvét, a miért talán némely történetkéből „a tanúságok nem természetesen folynak!" Azt is felhozza a bizottság és ujabban H. J. ur Weber könyve ellen és a káté mellett, hogy amaz nem „rendszeres egész", „pedig szükségünk van nekünk olyan kis kátéra, mely kisebb gyermekeinknek rendszeresen is tanítsa az erkölcs- és vallásigazságokat." Ezzel azonban csak maga ellen beszél, mert épen a kátéban nincs, Weber könyvében meg igenis van okszerű rendszer. Csodálom, hogy ezt tagadhatja valaki, a ki .átta a könyvet. — Hogy nem „egész", hogy nem akarja a kezdő gyermeknek mindazt tanítani, ami a vallás körébe vág: ez csak előnye a műnek, mert nem kényszeríti a gyenge gyermeket olyasminek tanulására, ami nem neki való. Különben irt már Weber könyvének folytatását is felsőbb osztályok számára, ami az első részben hiányzik, megvan ebben, ami még ebben sem volna, azt pótolhatja a konfirmándusok oktatása. Azt mondja H. J. ur: „Akarja tudni véleményemet ? szívesen: szeretnék jobbat." (Mindig örömmel veszem, ha H. J. ur véleményét velem közli, mert tudom, hogy tőle tokát tanulhatok, ^jelen alkalommal azonban ugy veszem szavait, mint a bizottmány nevóben mondottakat.) Tehát „szeretnék jobbat". Hisz épen ezt kérdeztem én mult ízben is, hogy mit tart a bizottmány jobbnak? milyen legyen az ő elvei szerint szerkesztett tankönyv ? de még eddig nem kaptam erre a kérdésre választ. Most meg ujabban azt is vagyok bátor kérdezni: mi módon lehetne nálunk valamely ujabb, jobb mű általánosan elfogadott tankönyvvé? Azt mondja H. J. ur: „a hivatalos hatóságoknak nem feladata positive kezdeményezni". Meglehet, Kovács A. ur kerületében nem, de én ugy tudom, hogy nálunk a „ker. könyvvizsgáló bizottmányok ... (2. §.) feladata minden vallási és iskolai könyveket . . . megbírálni, valamint időről időre arról is gondoskodni, hogy . . . a népiskolák jó tankönyvekkel ellátva legyenek." Ugy hiszem, egyházi rendszerünk ezen szavai elég világosan feladatává teszik a bizottmányoknak a tankönyvekről való gondoskodást. Nem is lehet az máskép. Hátha egyesek sem tartják feladatuknak a kezdeményezést, akkor mi lesz ? Maradunk-e még száz esztendő múlva is a mostani tankönyveink mellett ? Egyesek áldozzanak-e időt, fáradságot, pénzt ujabb könyvek kiadására; kockáztatván azt, bogy a könyvvizsgáló bizottság visszaveti munkáját ? Hisz nem ismerjük a bizottság elveit! És aztán milyen könyvet írjon valaki ? olyat a milyen az eddigiek ? Ez felesleges. Vagy pedig kezdeményezzen valami ujat ? akkor meggyülik a baja a bizottmánynyal, mely mint a példa bizonyítja., agyonfojtja azt, mert nem akar elvharcot idézni elő a ker. gyűlésen! Hát hogyan lehessen igy rosz tankönyveink helyett ujakat venni használatba? Vagy ugy tegyünk mint eddig szokásban van a konfirmándusok oktatásánál, hogy minden pap vagy tanitó készítsen magának tankönyvet és azt írassa le nagy időpazarlással a gyermekekkel, vagy pedig lenyomatva fogadtassa el gyülekezetével ? Meg lehet tenni, hanem ez aztán még cifrább állapot ám, mint ha Weber Könyvének történetkéit két tanitó kétféleképpen magyarázza. Én bizony azt hiszem, hogy a kerületnek, vagy aí egyetemes gyűlésnek kellene pályázatot hirdetnie jó vallási tankönyvekre, vagy ha ezt nem teheti, legalább utasítani a könyvbiráló bizottmányt, (ha már ez erre utasítást vár,) hogy ha vannak jó tankönyvek, azokat ajánlja, ha mindjárt korszerűek, és a paedagogia elvei szerint szerkesztvék is azok. Sokat lehetne még e tárgyról beszélni, és kell is, mert a dolog épen nem üres „handabanda", nem „lana caprina", hanem nagyon ie fontos. Mert hogy szükségünk van jobb vallási tankönyvekre, melyek a mostani okszerű tanmód kívánalmai, a neveléstan elvei szerint legyenek szerkesztve, s a melyekben vallás is legyen, ne csak dogma, az nem is kórdés. Az se lehet tehát mellékes dolog, milyenek legyenek ezen tankönyvek? Ez az én themám (nem pedig az, hogy én milyen ember vagyok), melyhez most ujabban az a kérdés járul, hogy mi a könyvvizsgáló bizottmány feladata és hatásköre? És épen mivel fontosnak tartom a dolgot, szívesen folytatom a tárgyhoz szóló eszmecserét, s köszönettel veszem, ha valaki felvilágosít, a miben tévedésben volnék; de a személyeskedéseket figyelemre nem méltatom.