Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-04-19 / 16. szám

Külföldi egyház és iskola. 1 felekezeti törvényjavaslatnak az osztrák urak házában való tárgyalása vonta magára kiválólag a közelebb mult napokban Ausztria s a müveit világ embereinek figyelmét. A vérmes reményüek sem voltak minden aggodalom nélkül még ezelőtt tiz nappal, s tudva hogy az egész osztrák főpapság s conservativ-feudalis érzelmű aristokratia megjelenend ez alkalommal az urak házában, nem egy embernél merült fel a kétely, ha vájjon sikerülni fog-é az illető törvényjavaslatban rejlő aránylag eléggé modern s szabad irányú szellemnek az urak házában ülő mozdulatlan sötét testületen keresztültörni ? Hála istennek! Ausztria jelen évi naplója ismét egy íényes lappal szaporodott. A törvényjavaslat 31 szótöbbséggel az urak házában is elfogadtatott. Kiszállottak ugyan a csatasikra a klerikálisoknak legkitűnőbb bajnokai, bár oly modorban, oly ügyes diplomatiai beszédekkel, hogy a hid megmaradjon a hátok megett a visszavonulásra, vagyis hogy azon esetre, ha az előterjesztett törvényjavaslat elfogadtatik is, ne kelljen az állammal nyilt harcba keveredniük, avagy ne legyenek ezen beszédeik által a jövőben követendő engedékeny eljárásuk miatt compromittálva; — de a szabadelvűek erős érvei előtt szétmállottak az olyasféle püspöki érvek: „hogy isten az egyetlen és absolut fejedelem, $ igy az ő csalhatatlan helyettesének, ki Rómában székel, minden katholikus köteles engedelmeskedni," vagy hogy „a modern jogállam — mint "Windischgiá'z hg. mondá — valóságos zsarnoki intézmény, mely mindenütt s minden áron őt nem illető ügyekbe avatkozik" stb. A szabadelvű szónokok hathatós fegyvereket kölcsönöztek majd a történelemből, majd a modern felvilágosultság eszméinek, jogi elveinek tárházából. P. o. Hyeb. az osztrák uralkodók és a római curia közti viszonyt ecsetelte, amint az a történelem folyamában kifejlődött. Napnál világosabban, történelmi példák által támogatva, bizonyította be, hogy épen azon uralkodók, kik szigorúan katholikus érzelmeikért clerikalis részről mindig magasztaltatnak, a legeréjyesebben vódték meg az állam jogait, s minden melléktekintetet félretéve arra törekedtek, hogy az állam souverain joga egyházi túlkapások által ne veszélyeztessek vagy háttérbe ne szorittassék. Idézi e célból habsburgi Rudolf, IV. Károly, a három Ferdinánd s a Lipótok s nemkülönben a felejtheteden Mária Terézia s nagy fia József példáját. Szónok ezen uralkodók törvényeiből bizonyítja, hogy ők sokkal tovább mentek, mint a jelenleg tárgyalás alatt levő törvényjavaslat s ho?y a katholikus egyház ellenében épen azon császárok jártak el a legnagyobb szigorral, kik az ellenreformatio érdekében kardot emeltek. Érdekesen fejtegeti azon tárgyalások folyamát, melyek 1872 óta a concordatum felbontása céljából folytak, mely cél azonban a legnagyobV ellenzésre talált. Ami azon vádat illeti, hogy a kormány részéről előterjesztett törvényjavaslatok csak a porosz kormány eljárásának utánzását képezik, megjegyzi, hogy az uralkodó parancsa folytán évek óta történtek már előkészületek ezen törvényjavaslatok kidolgozására és előterjesztésére, s már Potocky minisztersége alatt kilátásba helyeztetett azok tárgyalása, tehát oly időben, mikor Berlinben a porosz államférfiak még nem gondoltak arra, hagy a római egyháznak hadat üzenjenek. Hartig gr. részletesen kifejti, mily előnyöket foglal magában a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat épen a katholikus egyházra nézve. Hatásosan ecseteli azon hallatlan gazdálkodást, mely a püspöki karnál az alapok és alapítványok kezelésénél kifejlődött, s bebizonyitá, hogy maguk a katholikus érdekek sürgősen követelik azt, hogy e gazdálkodás végre-valahára megszűnjék. Felhozza egyebek között például, hogy Csehország egyik városában szt. Nepomuk szobrának ezer frt évi jövedelme van, mig a szomszéd helységben a plébános a leguagyobb nélkülözések között tengeti éleiét, mert a püspök nem akarja megengedni, hogy ezen évi dotatio a plébános javadalmazására ferdittassék. Auersperg Antal gr., ezúttal is, fényesen, hatásosan beszólt. Históriai példákra hivatkozva az államnak az iránti jogát védó, hogy a concordatumot felbonthatta. Kimutatta, hogy a concordatum akkor, midőn az állam és egyház részéről feloldatott, rég megszüut létezni s épen ennélfogva ujolag kellett az állam és egyház közti viszonyokat szabályozni. A püspököknek sóhajait a „szabad egyház a szabad államban "-féle elv érvényesítése után (a mint ez t. i. Északamenkában létezik) azzal illustrálta, hogy a monarchia történelmi fejlődését hozta a főpásztorok emlékezetébe s a „rendőr-állam"-ra vonatkozólag mondottakra nézve megjegyezte, hogy a ki kényelmesnek tartotta a rendőrség oltalma alatt privilegizált külön állást elfoglalni, annak tűrnie kell azt is, hogy a rendőrség díszőrsége által törvényszerüleg szabályos álláspontjára visszavezettessék. Szóló az osztrák monarchia alapitójának azon nyilatkozatára utalva, hogy a pápai legatusnak a németek királyával németül ós nem latinul kell beszélnie, azon óhaját fejezi ki, hogy az osztrák parlamentben ne római, hanem német beszédek tartassanak becsületes osztrák kiejtéssel. A „noblesse obiige" jelszavát idézve, figyelmezteti rangtársait, hogy a törvényjavaslat megszavazása által ne a curia, hanem az állam s az uralkodó pártjára álljanak. Stremayr beszédét azzal végzi, miszerint reméli, hogy a vallásügyi törvények mindenki, még a püspökök által is tiszteletben fognak tartatni, mivel ellenkező esetben az állam és egyház tekintélye fogna megrendittetni; ha azonban ellenállás fejlődne azok ellen, ez esetben elutasithatlan kötelessége a kormánynak, ezen ellenállást el nem tűrni. — A miniszterelnök pedig beszéde végén azt hangsúlyozza, hogy a hűség és szeretet azon köteléke, mely az ausztriai nópaket császárukkal egybefüzi, képezi azon tényt, ami a birodalom fennállása iránt a legbiz-