Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-03-22 / 12. szám

rhomme. — Önteltségében magas bíráló szemöldökkel elmondja a mit már mások is más alkalommal elmondottak : a mi jó a munkában, nem a szerzőé, ami pedig rosz, az vagy nem az övé, vagy nem odavaló. Azonban ily nagyszerű nyitány, s az Írással nemtelen játékot űzve, élceskedésül idézett mottó után, a nagy szavakban foglalt vád bebizonyításával adós maradt. Mindjárt az előszó ismertetését a nála szokásos gyanúsítással kezdi meg. Hizelgésnek, servilismusnak nevezi tiszt-elődöm munkáira tett azon egyszerű észrevételemet, miszerint azok kedvező benyomást gyakoroltak a közönségre. De hát minek nevezhetni másnak azt a hatást, mely szerint Révész Bálint templomi használatra irt könyörgései a kiadónak, Telegdi Lajos könyvárusnak vallomása szerint 4000 példányban keltek el? Továbbá minek nevezhetni másként azt a hatást, miszerint még ma is országszerte a ref. sőt más egyházban is e kenetteljes könyörgések folytonos templomi használatban vannak, szerzőjükre a közvélemény saját jeligéjét, hogy az Ur tanitá őtet imádkozni, nyilván hallható szavakban alkalmazta ? Vagy talán ez is újra hízelgés ? Vajha mint egyházi iróról Mitrovics Gyuláról is ily hizelgőleg lehetne valaha Ítélni! Tovább folytatja Mitrovics Gyula a gyanúsítást, hogy t. i. engemet haszonlesés iuditott e kis munka kiadására, holott előszavamban világosan megmondtam, hogy a községi, mint felekezeti iskolákban a oonfessionalis vallástanitásnak szüksége idézte elő nálam a legelső indokot. Ebből eredt a haza több különböző vidékéről hozzám érkezett megkeresés, a mint ezt előfizetési felhívásomban szintén fölemiitettem, hogy Liturgikámat habár kőnyomatu példányban is küldeném meg. Minthogy az ily példányok elfogytak, s a lelkész- képe^ségi vizsgára jövők is sürgettek, igy jöttem arra a gondolatra, hogy kézirat helyett Liturgikámat kinyomassam, mert igy olcsóbban kapják meg az illetők, a mint hogy 60 krajcárjával előfizetve, felényivel került kevesebbe mint a kőnyomatu példányok. De ebből ismét az következett, hogy a nyomdai költségeket, az előfizetők szép száma mellett is, saját erszényemből kellett pótolni. Az ilyféle iskolai tankönyveknek, mint Mitrovics Gyula Patakon is tapasztalhatta, igen szűkkörü közönsége van. Tehát itt haszonlesés egyátalában nem foroghatott fen. Most jövök Mitrovics Gyula legfőbb vádjára, a plagiumra. E pontnál előre bocsátom, miszerint Magyarországon a ref. egyház fenáliása óta, magyar reformátoraink a helv. hitvallást átvévén, átvették a német és helvét theologiai tankönyveket is, s a ref. theoiogusok hazatérve német, helvét és később hollandiai akadémiákról, kézirataikat az ott hallgatott felolvasásokból, kiadott tankönyveiket is többnyire a külföldről hozott theologiai tankönyvek után készítették el. Aminek oka nem annyira ott keresendő, mintha önállóságra vagy eredetiségre törekvő elmék akkor is ne találkoztak volna, hanem inkább azon óvatosságban fekszik, minél fogva célszerűbbnek látták a magyar ref. theologiának előadásában az egyetemes ref. egyház hittudósainak nézeteihez tartani magukat, mint azoktól eltérve, egyedül egyéni hitnézeteikkel állani e 1 ő. Innen e század első felében is, Budai Esaiás propaedeumája, Eberhard ós Stosch előadásaiból Íratott össze és adatott ki (Debrecen, 1817.) még akkor latin nyelven, Somossi János Dogmatica theologia első vonásai (S.-Patak 1827.) mint szoros rendszere mutatja, szinte német kútfők után készült. Z sárii ay Lajos ker. erkölcstanának előszavában írja, hogy azt L ü c k e akadémiai felolvasásaiból készítette. És ez igy volt másutt is. Hanem hát azért, hogy ez igy volt és van, kétségbe vonható-e józanon, hogy a mások nézeteinek megvizsgálása, el vagy nem fogadása, kisebb vagy nagyobb mérvbeni elsajátítása körül, bármelyik magyar ref. theologus saját egyéni nézetét és ítéletét is ne nyilvánította ós közlötte volna ? Általában véve azért a dolgot, miután majd mindegyik theologiai tan-vagy kézikönyv vett és veszeu által idegen szövegekből, egyik kisebb, másik nagyobb fokozat szerint ez utóvégre is egyéni Ízlés dolga, a miből józanon csak annyit lehet következtetni hogy az átvétel foka vagy az átkölcsönzós mérve jöhetne tekintetbe, nem pedig tisztán ez okból az egész munkának elítélése. — Igy történt velem is. Kijelentettem előszavamban, hogy Hüffel, Hagenbachés Ebrárd tisztán ref. theoiogusok liturgikai munkáikból vettem által az elméleti részben nézeteket, de mindig saját németemmel kísérve s önálló Ítélettel módosítva. Fölemlítettem a bevezetésben, hogy a liturgika mint rendszeres tan sokáig elhanyagoltatott, s annál nagyobb kedvvel és készséggel szükség az idegen nyelven Írottakat is tanulmányoznunk. Fölemlítettem, hogy küíföldön, mint hazánkban eltérők levén majd minden superintendentiában a fenálló gyakorlati szabályok, különböző liturgiákat kellett egybevetnem. Igy történt, hogy valamint Zsarnay és Föriős, ugy én is a reformátio óta megjelent különböző liturgiákat, csak inkább címeik megnevezésével soroltam elő: azok tartalmának bővebb ismertetését pedig részemről előadásomra tartottam fen. Ezért neveztem e kis munkát a szertartástan alapvonalainak, mások vezérfonalnak nevezték ezt, s igen jól tudhatja saját kézirata után Mitrovics Gyula, hogy tanárnak a tanórán sokkai többet kell előadni, és pedig évről évre megujuló pótlékkal — mint a mennyi egy kisded tankönyvbe foglaltatik. Annyival inkább távol volt tőlem a vakmerő gondolat, hogy én zsinat számára irjak vagy készítsek liturgiát rendező vagy vezérlő könyvet, a helyett hogy a jelen szükséget és hézagot pótló tankönyvet nyújtanék tanítványaimnak. Itt válaszolok a Hungaricumra is, melylyel könyvtárunk igenis bővölködik, ugyanazért színről színre szoktuk azokat bemutatni s általadni felsőbb tauuló ifjainknak, hogy igy önmunkásságra s további kutatásra nyujtsunk alkalmat. Ily szempontból fogva tel a plágiumot, talán az mégis nem oly hallatlan és rettenetes bűn, mint lett volua, ha a kútfők fölemlitése teljes hallgatással mellőzve, vagy azok egészben fordítva lettek volna. És vájjon lehet-e az bűn oly gyakorlati téren forgó tannál, mely