Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-03-15 / 11. szám

ditó ur idézte pontok értelme szerint nem vélte ajánlandónak. Ez az egész. Nem szólok arról, hogy ha azok az idézett pontok egészen erőtlenek, tehát épen meg nem állhatók volnának is ; mégis nagyon soknak kellett volna megelőzni az ajánlhatást. Kérdem: valyon volt-e a bizottságnak utasítása, cs ha nem volt : magához ragadhatta-e azt a jogot, hogy minden előzmény nélkül ajánljon oly könyvet, melynek rendelkezése kiszorítani a kátét? — Mit? a bizottság vessen fel egy elvi kérdést, idézzen elő a gyűlésen elvi harcot? Édes atyámfia! másutt van ennek a helye, mások hivatása lehet ez. Hanem erről szólani bővebben — legalább előttem most — fölöslegesnek látszik. Ezen tárgyat ott a kerületi gyűlésen Önnek kellett volna felhozni, hiszen „annyi ott az üres (?) szószaporítás" ; le kellett volna e sok ürességet (?) a tapetról szóritani; „azon oktatástani irány érdekében, melyet W. könyve képvisel", egy eszmedús beszédet kellett volna tartani, hiszen erre igen szép alkalom volt, midőn senki nem indítványozta „a vallásos könyvek megválasztását a tanitó-conferentiákra bizni." Hanem — ugy-e kényelmesebb a hallgatás, és „üres szószaporítás" vádját kiáltani. Hogy önnek nem tetszik a tagadó válasz, és hogy a bizottság pontozatait megerőtleniteni akarja, igen természetes, nem is fájhat senkinek; de ez a magas hang, az a meglehetősen kicsinyeskedő modor nem illik modern férfiú ajkaira, épen akkor, midőn paedagogiai ismeretei dacára is sokat téved. Ön modern férfiúnak mutatja magát, helyesen, jól van ; — hanem mindjárt rögtön fel is ül a modern nézletek pegasusára, s mégis mintha tős-gyökeres orthodox volna, „a szent lélek által érzi magát sugaltatva, érez valami szagot Dániában, beszél Tiszántúlról, Dunántulról, Rómáról, vaskalapról; s extasisában nem tudja, mint jutnak ezen szavak eszébe", lélekben belát a bizottság gyülétébe s hallja, hogy az „az ön munkáját rosznak declarálja," Ugyan kérem Önt, az a szent lélek ez egyszer Önt, mint sok más orthodoxot, rászedte. Semmi nincs azok közül. Nekem is kellene ez utolsóról tudomásomnak lenni, ott voltam. Mint tehettem volna épen én, hogy a bizottság két tagjának Írásban beadott véleményét átadjam önnek ily figyelmeztetéssel : „nézze át őket, és ha jónak látja, ott hol a tanúságok nem könnyen és természetesen folynak a történetkékből, idomítson, változtasson, ha a bizottság egyáltalában rosznak ítélte volna müvét ? Csak elhiszi nekem, hogy azon bírálatokat csakis a bizottság hangulata ismerete folytán adhattam át önnek; ós ha nem igy volna, most — az ön indiseretiója folytán — félnem kellene, hogy megmossák árva fejemet. Azután, ha az a „Tiszántúl, Róma, vaskalap" a bizottságra illenék, mint ajánlhatta volna a kerületnek, hogy „a reáltankönyvekből iskolai használatra választani — az egyházmegyék felügyelete alatt — a tanitó-conferentiák jogosíttassanak fel" akkor, midőn Rómában, ha még meg nem írták, de az a kitűzött dij meg fogja iratni a kath. földrajzot, számtalanszor megírták a kath. történelmet, talán még a kath. mathesist is ? Igen; de ez Önnek kevés, ön ezt kérdi, hogy „hát a vallásos tankönyvek" miért nem ? E kérdésre megfelelt Önnek a sz. lélektől helyesen sugalmazott Kovács Albert az idei „Egyházi Reform első lapján," hol igy szólt: a hivatalos hatóságoknak nem is feladata positive „kezdeményezni" sat. sat. Bizony nem ; és ezért nem is indítványozta, nem is fogja indítványozni a mostani bizottság, hogy a kerület kiadja kezeiből azon vallásos tankönyvek meghatározását, melyek nyomán akarja gyermekeit taníttatni, Ön nem elégszik meg a bizottság pontozatai idő előtti ostromlásával, hanem kikel káténk ellen is. Akarja tudni véleményemet ? szívesen ; szeretnék jobbat, mert mig jobbnál jobb erkölcsnemesitő olvasókönyveink vaunak, kis káténk ezen egyen kivül nincs ; pedig bármit beszéljen akár Ön, akár más, szükségünk van nekünk olyan kis kátéra, mely kisebb gyermekeinknek rendszereseu is tanítsa az erkölcs- és vallás-igazságokat. Azért vannak a tanítók, hogy „mint üres hüvely, mint megemészthetlen ételek meg ne feküdjék a gyomrot,,, nem pedig azért, hogy ön nézete szerint a következetességből következetességet csináljanak (lásd alább). Hanem hát az a káté önnek nem kell, mert aligha az a káté nem „ülte meg a gyomrát". Oh édes atyámfia, az ön gyomra nem tekintély; más valami is megülhette azt; Ön „a magyar könyvek kificamított magyarságát sem érti," azért német irodalommal foglalkozik, de azért a bizottságtól csak nem követeli, hogy elitélje a magyar irodalom szeretőket ? A német katona is meghalt a káposztától, elitéljük ezért a káposztát, kivált midőn a magyar katona épen attól gyógyult meg ? Furcsa ! a németeknek irt könyvek kellenek önnek, de a kis káté nem kell, holott eredetileg ezt is német irta németül. Ön nem tudja megérteni, hogyan teheti a 10. parancsolat mindegyike, hogy az „Ur istent féljük és szeressük," én meg a<st nem értem, hogy mit nem érthet ? de elhiszem, hogy nem érti; mert egyébkint nem olvashatta volna a bizottság fejére, 'hogy: „Tiszántúl, Róma, vaskalap." írja Ön olyan gunyoros hittel: „hogy a kerület talán nem teszi meg, hogy az említett könyvecskét népiskoláiból kitiltsa." Én nem tudom, meglehet, hogy nem teszi; de épen ezért engedje meg újra figyelmeztetnem : idomítsa a történetkéket ugy át, hogy a tanúságok belőlök mindenütt természetesen folylyanak. (hisz ezt W. ur sem látszik neheztelni, mert épen ön idézete szerint is, „az ismeretlen némely csekély változtatáss a 1 kívánta azt magyarra fordíttatni). Mert igaz ugyan, hogy a tanitó magyarázás végett áll ott; de az mese beszéd ám, mintha az is volna hivatása, hogy a történetkékből nem folyó igazságokat a történetkékből folyókká magyarázza. Mit ? Ha a tanítóknak csak egy kis része is egyik így, a másik amúgy, a harmadik épen ellenkezőleg, a negyedik pedig sehogy sem magyarázza? Én tudom, hogy ön a paedagogikát tanulta, de e pontját annak alig-22