Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-02-15 / 7. szám

vonakodik életre hozui azon Ősi intézményt, mely életének létezhetésének, a hatalom túlkapásai elleni fennállhatásá­nak egyedüli feltétele. Mi meg vagyunk győződve, hogy a határozatképes convent egyedül azon egyházi intézmény, mely a prot. egyház hajóját a politikai élet felzúdult áramlatában egyedül képes a duló viharok dacára békés révpartra. ve­zérelni, létezhetését biztositani, és az e. kerület ezen meggyőződésünket, conventellenes „sine nobis, denobis" határozatával épen meg nem ingatta ; de azon szégyenletes bélyeget ütötte e. kerületünk egyházai homlokára, hogy „eo ipso", mert ő ellensége a határozatképes conventnek: ergo, az egész e. kerületi egyházak is ellenszenvvel visel­tetnek iránta. De számításon kivül hagyta az e. kerület, hogy az e. megyék, annyivalinkább az egyházak, nem voltak megkérdezve ezen életkérdésben, pedig ha más ügyekben inikor zsebről van szó, fülünkbe hangzik az e. kerü­let szava: jogosan megvártuk volna, hogy mielőtt a con­vent-ügyben határozott: kérdezte volna meg, ha nem is az egyházakat; de az e. megyéket véleményeik felől, és C3ak miután azok nyilatkoztak, azok alapján hozott volna határzatot; mert szerintünk a convent-ügy sokkal neve­zetesebb, semhogy azt ugy „brevi manu" el lehessen ütni, mert az mindnyájunk ügye: jogos tehát mindnyájunk hozzá­szólhatása is. Itt a mulasztás tagadhatatlan lévén, kérdjük a conventellenes tábla t. ülnökeit: miután ezen abnor­mis állapotban oldott kévék vagyunk, ki, hol és mikép fog határozni oly ügyekben, melyek az egyetemes prot. egyházat illetik convent nélkül ? s miután a convent az egyetemes egyh áz akaratából képviseleti uton lenne al­kotva: mikép sé rtené annak fennállása annyira féltett autonómiánkat ? holott szerintünk, épen a határozatképes convent adná meg autonómiánknak a kellő koronát, diszt, ékességet. — Mert ha a convent az összes egyházak vagy e. megyék akaratából képviseleti uton lenne szervezve: fényt, hatalmat szerezne egyházunknak a világi hatalom mai szemben is; mig ellenben ily szétszórt állapotban, mikor minden e. kerület statum in statu alkot: szava, mint gyönge festmény halvány szine, mely nem emeli a külalkat szépségét, egyá talán figyelmet sem kelt a tömö­rült hatalom előtt. A dunántuli e. kerület a szétszakadozottságban lát garantiát autonomiája szilárdítására, mi épen nem alapja az egyetemes egyház kül- és belerősségének, méltóságának, pedig a kül- ős belerő szilárdítására kell törekedni: a határo­zatképes convent van arra hivatva, hogy a prot. egyház fényét, hatalmát nevelje, autonómiájának szilárdságát esz­közölje, védje, fenntartsa. Ezek folytán, hogy a kéthazabeli ref. lelkésztársaink azon tévhitben ne legyenek, hogy a dunántuli ref. egyh. kerület lelkészei— a ker. gyűlésen nyilatkozott kevés ki­vétellel, — mind határozatképes convent ellenes érzelmekkel saturálvák ; határozott őszinte lélekkel nyilvánítjuk, addig is, mig ez ügyben feliratunkat beterjeszthetnék a j övő kerületi gyűlésre, hogy mi a határozatképes conventet ref. egyházunk szükségképen! s jogos intézményének hiszszük és valljuk, oly kormányzati és birói széknek tekintjük, melynek nem-létele valóságos csapás prot. egyházunk szellemi s anyagi életére nézve; de komoly határozottság­gal nyilvánítjuk egyszersmind azt is, hogy miután a székesfehérvári ker. gyűlés conventellenes határozata egy­házaink vagy e. megyénk megkérdezése s véleménynyil­vánítása nélkül hozatott, s igy a presbyteri kormányrend­szer alapelvei figyelembevétele nélkül: előttünk helytelen határozat, melyet mint ilyent nem oszthatunk, magunké­nak nem vallhatunk ; mert a convent történelme igazolja, hogy a határozatképes convent nem most teremtetett; de jogosan fennálló ősi intézmény, melyet nem értekezleti s tanácskozási minőségben letörpitve, hanem határozati ké­pességre jogosítva kell életre hozni s hamvaiból föleleve­níteni, ez eljárás felelvén meg a kor szelleme és az azzal haladás eszméjének, ama pedig a hátramenósnek. — Igy lesz a convent nap a protestantismus egén, mely áldólag hinti szerte melegítő sugarait. Nem kell az elé felleget vetni; mert jöhet oly idő, hogy sötétség lesz délben is. Több barsi e. m. papok nevében : Molnár Sámuel, e. m. főjegyző. Külföldi egyház és iskola. A tanfolyam három évre terjed, még pedig hét­nvolcz hónapos tanszakkal, sőt kilenccel is, de ez utóbbi esetben több függ a beosztástól, mint a formától. Ezen kivül némely tanulót egy negyedik évre is felbátorítanak és ösztönöznek, mely esetben kikópeztetésükre egy ne­gyedik tanfolyam is nyittatik. Mindez a tanulók iránti azon bölcs gondoskodásból történik, mivel rendesen a tanárok a tanítási idő alatt a theologus idejét és erejét tantárgyaik feldolgozására fogják el, s azon idő alatt az önképzésre és öntanulmányra időt nem engedvén : az ifjak maguk iránt bizalmatlanok és bátortalanok lennének Ennek kikerülése v^srett az egyház rendkívüli tanfolyam­ról gondoskodik, hógy ez által megnyerje és biztosítsa maga számára a tehetségesebb ifjak jövőbeli munkásságát. Ennek pótolnák helyét hazai protestáns közönségünknél az ifjaknak egyket évig a külföldi theologiáknak „meg­látogatása" ; de még e mellett is a magyar theologns távolról sem nyerheti el azon képzettséget, melyet az Egyesült-Államokban a fenn fimutatott tanrendszer­ből kifolyólag az oda valóknak kell szükségkép elsajátitaniok. A tanszéki tanítás és előadás legtöbbnyire felolva­sások által történik; de tankönyvek is használtatnak és pedig nagy számban. A seminariumok könyvtárai rendesen a collegiunió­kéitól el vannak különítve, s a legtöbb esetben rendkívül 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom