Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-02-15 / 7. szám

Könyvismertetés. „Egyházszertartástan alapvonalai. Tekintettel a magyar ref. egyházra. Irta Tóth Mihály, a reformátusok debreceni fötanodájában gyakorlati hit- és ker. erkölcstan ny. r. tanára. Szerző sajátja. Debrecen, ifj. Csáthy Károly gazdasági akadémiai könyvárus bizománya. 1873. I—V. 114 lap. Ára 1 frt. o. é." „íme én a Prófétákra támadok, kik az én beszédimet ellopják, kiki az ő barátjától." Jerém. XXIII 30. Egy-egy irodalmi újdonság mostanában talán sohasem lepett meg engem annyira, mint az, midőn Tóth Mihály annak idejében jelentette volt, hogy Egybázszertartástanát sajtó alá adta s rövid idő alatt az meg is jelen. Meglepetésemben öröm és sajnálkozás valának együttesen. \ Örültem azoű, hogy midőn magyarországi vallásirodalmunk, irtózva az elméleti, a mélyebb tudományos oldal építésétől, az e részben való nehezebb munkától, egyedül az elvek nélkül ingadozó gyakorlat felé vet folyvást szíves pillantásokat, s munkásai leginkább csak a napi, múlékony értékű hírlapi cikkek ós aránytalanul szaporodó egyházi beszédek termelésénél mutatják és próbálják erejöket: legalább évtizedenként akad mégis ember, ki a parlagon hagyott mezőnek is nekiáll; ki abból igyekszik valamit adni, a miből még igen kévésünk van. De örömem mellett ott állott aggodalman. is, melyet, azt hiszem, mindenki természetesnek fog találni, ha kissé bővebben kimagyarázom magamat. Isten, ember látja h ogy magyarországi protestáns isteni tiszteletünk telve van elvtelenséggel, Ízléstelenséggel. Rend, összefüggés, egység, biztos megállapodás nélküli zűrzavar az annyira, hogy ha egy protestáns ember, történetesen lakásától messzibb eső gyülekezet isteni tiszteletét látogatja meg, abban igen keveset talál abból, a mihez otthon hozzá van szokva. A ^reform, az ízlés, az egyöntetűség szükségét e téren mindenki érzi, mindenki sürgeti. De ha meggondoljuk azt, hogy az isteni tisztelet természeténél fogva az annak- alapját képező vallás-erkölcsi elvek szerint alakul; azt módosítani, a meglevő rosz helyébe jobbat állítani, csak tisztázott és megállapit'ott elvek után lehet, be fogjuk látni azt is, hogy napjaink a reform megtételére semmi tekintetben r

sem alkalmasak. Sajnálatra méltó tapogatódzás, bizonytalan próbálgatás, erős forrongás? a régi és uj hit egymással való birkózása, hypothesissel szemközt hypothesis, a speculativ theologiában a régi épület megbontva, az újhoz az anyag még csak együve sem hordva, a salak leülepedéséhez még sokideig semmi remény : kérdem nem vakmerő vállalat-e ma liturgiát alkotni, emez uj liturgia rendező, vezérlő elveiről szóló liturgikát irni?! Azért sajnáltam Tóth Mihályt, hogy ilyen vállalatra adta fejét. Nem H ü f f e 1 és Kun Bertalan hallatlan mórvii plagiatora, de erősebb fő, nagyobb tudományos apparatussal rendelkező, a szép és nagyszerű iránt fogékony érzéssel biró, kitűnő külföldi theologusok sem vállalkozhatnak ma liturgica Írására, félvén a torz szüllöttek produkálásától egyrészről, s nem akarván maguké gyanánt árulni másrészről azt, mit mások már előttük, a körülményekhez képest, elég jól megírtak, s a mivel addig mig alkalmasabb idők jönnek, szükségesképen el kell lennünk. Ma, most mindjárt, a medicina pejor est morbo. S „sapiens ut loquatur multa prius considerat quo tempore dicat." Majdnem egy éve már, mióta Tóth Mihály „Egyházszertartástana" megjelent s közkézen forog. Nekem, mindjárt megjelenése után, szándékom volt, hogy azt ismertetni fogom, de tudva sok ember gyöngeségét, megvallom, féltem attól, hogy ha a munka tengernyi hibái felett elmondom nézetemet, sokan lehető tárgyilagossága mellett is, könnyen „ódium theologorumot" fognak benne keresni ; ( azért szándékomról akkor annyival is inkább szivesebben lemondottam, mert e lapok irodalmi rovatában Ígérve volt, hogy a tüzetes bírálat más valakitől jönni fog. Hiába vártam; az ígéret ez ideig be nem váltatott ; most már azért, bár kissé elkésve visszatértem tervemhez s megkísértem az ismertetést. Két okom van reá. Az egyik az, hogy magának Tóth Mihálynak is roszul esnék, ha működése figyelmen kivül hagyatnék s könyve agyonhallgattatnék ; a másik az, hogy felfogásom szerint a sajtónak kötelessége az, hogy szigorúan ellenőrizze némely embernek utait s beleszóljon az irodalmi termelés és ebből származó dicsőség azon megszerzési módjába, melyhez néhány munkása az ujabb időben folyamodik. Égy év bizonyára elég volt arra, hogy megismerkedjem az előttem fekvő mű minden izével s mérsékelve a szembeszökő hibák első benyomása által támasztott ne taláni igazságtalan heveskedést, elősegélje nálam a szükséges tárgyilagosságot. Előre is ki kell jelentenem, hogy bírálatomban csak annyira terjeszkedhetem ki, mennyi épenséggel elégséges a mü valódi értékének s igaz minőségének megvilágosítására. Sokszor idő- és tér-kímélés tekintetéből, nagy darabokat, különben érdekes furcsaságokat kellend összefognunk, sőt behunyt szemmel átlépnünk, mert ha mindenre megtennők észrevételünket, bírálatunk magánál a müaél bizonyára jóval testesebb kötetet adna ki.