Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-12-21 / 51. szám

ból másba átlépőnek megkívánja a vizsgát engedtetni. Indokolja ezt a tanszabadság joga és maguk a paedagogia elvei, Tisza a §. első részét, mely a reáliskolából a gymnasiumba és viszont átlépést illeti, megtartja; a§. többi részét itt elhagyva, alább a nem állami intézeteknél az állami egyöntetű intézetek növendékeinek jó bizonyítványa elfogadandók ; különbségeknél a felvételi vizsga joga kölcsönös. S ez utóbbi elvileg előre kimondassák. T r e f o r t minister utal a gyöngébb középiskolákra és az átmeneti korszak hosszú idejére. Molnár szerint a §. első része megmaradna s ezután e szerkezet jönne: fölvételi vizsga alá vethetők azon növendékek is, kik oly tanintézetből jönnek, melyekben a tanterv és az egyes osztályokban tanított ismeretek mérve eltér azon intézetétől, melybe e növendék fölvétetni óhajt. E módosítást a bizottság elfogadja. Várady a felvételi időt szabályoztatni kívánja. A felvételi vizsgának rendesen az első félévek elején kell történnie. A bizottság elfogadja elvileg, a szerkezet függővé tétetik a tanfolyam későbbi fölosztásától. A 16. §-t, mely a vizsgáló személyzetről és a vizsga ügyrendjéről szól, a bizottság elfogadja; a 17-ik §., mely a rendes tanárok számát megszabja, szintén elfogadtatik. A 18. §. a tanárok qualificatiójáról szól. Pulszky szól a szerkezet mellett. Molnár fen kívánja tartani e §-t. Várady arra figyelmeztet, hogy e §§-okra a felekezeti tanodákról szóló §-nál hivatkozás van. Különben kérdi, hogy a 10 óvi tanári pályának kimondása áll-e az állami intézetekben eddig alkalmazottakra ? Hoffmann a tanárképezdei tanfolyam végig hallgatását is kéri a tanár-vizsgán kivül. Várady. Szilády, Hoffmann ellen szólanak, Kautz elégnek tart 5 évi előzetes tanári pályát. Tisza nem fogadja el Hoffmann módosítását; a tanári időfolyamot ő csak 3 évre szabná, ha az illető az elöljáróság jó bizonyítványát tudja felmutatni. Hoffmann újból is védi módositványát. Szathmáry Hoffmann indítványa ellen szól, Kautz szintén. Végül a 18. §. a 10 éven kivül, mely 5-re módosittatik, változatlanul elfogadtatik. Schwarc csak állami főtanodánál akarja a vizsgákat megejteni; Molnár oly intézeteknél, melyeknél tanárképezde és bölcsészeti tanfolyam áll fenn. A többség ez utóbbit fogadja el. TÁ P=t CJ-A.. Könyvismertetés. Naptár-irodalmunk és a „Prot. árvaházi képes Naptár." A sajtó hatalmas fegyvere talán seholsem bizonyult be oly tompának, oly életlennek, mint a magyarországi naptárak ellen megindított és mai napig tartó küzdelmében. Naptár-irodalmunk, — ha ugyan egyátalában irodalomnak nevezhető ez az ága az irói iparnak, — nem hogy fej lődnék, de sőt inkább oly annyira sülyed, hogy immár valóságos irodalmi szemétdomb tornyosult silány termékeiből. A sajtó munkásai hiába állnak be szemétkotróknak, csak magukat piszkolják be a nélkül, hogy a szemetet képesek lennének eltisztitani Mit használ a tisztogatás, mikor érdemes kiadóink haszonleső része a kisöprött helyet egy csomó gazzal ismét és ismét bepiszkolja. Mert ugy méltóztassanak venni a dolgot, hogy a kiadóknak ebből igen szép hasznuk van, a gaz productiója nekik jó formán semmijökbe sem kerül s mégis akad vevőjük azok közt, akik ugy az anyagi, mint a szellemi téren a hulladékokkal is beérik, azokkal is ép ugy jóllaknak, mint mi a pástótommal. Tudjuk mindnyájan, hogy Magyarországon a naptárakat veszik legtöbben, azt is tudjuk, — sajnos, az ellenkezőről eddig még nem győződhettünk meg, — hogy a naptárakkal szemben vajmi csekélyek még a pástétom mai élő, vagy — hogy correctebbül fejezzük magunkat ki — még a műveltebb közönség igényei is. No már most a kiadó, aki szintén tudja, még pedig közvetlenül saját tapasztalásából tudja mindezt, mit tesz ? — mit tehetne egyebet, mint hogy megfog az utcán egynéhány firkászt s ezeket megbízza egy-egy naptár szerkesztésével. A szerkesztés pedig nem áll egyébből, mint hogy az illető a kiadótól kapott, százszor fölhasznált, ütött-kopott képekhez szöveget ollóz régebbi folyóiratokból ; néhány vizenyős adomát az „Üstökös "-bői ékesen kigondolt compositiójába, az összhang kedvéért, becsempész; majd mindezt főiereszti saját szellemtelen szellemének eredeti (?) productumaival; végre a sokszor magyarul sem értő szedővel a correctiót elvégezteti — aztán zsebre dugja az elkészült munkáért azt az egy-két forintot, amiért annyira megerőltette magát. Ilyen szerkesztés mellett aztán ne csudálkozzunk az eredményen, ne ütődjék meg senki az afféle felültetésen, aminőről egy iró-ismerősöm utján értesültem, hogy t. i. valamelyik naptár-szerkesztő egy hegyormon levő várromot,— melynek képéhez a kiadó parancsából szöveget kellett irnia, de amelynek még csak a nevét sem tudta, — mint a kisvárdai vár romjait mutatta be jámbor olvasóinak, Kis-Várdáét, mely tudvalevőleg messzeterjedő síkság közepén hirdeti a multak dicsőségét. íme igy válik jövedelmezővé, de silánnyá nálunk a naptár-irodalom; igy húznak hasznot a kiadók az ocsmány termékből, melynek előállítása a semminél nagyon kevéssel több fáradságukba ós píniüibj ksrdlü,.