Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1873-12-14 / 50. szám
juk főbb vonásait, melyek magokban véve is eléggé érdekesek, és e mellett sokak előtt kevéssé ismeretesek. Felemlitése után azon helyzetnek, melybe a magyar protestáns egyház mindjárt a reformatio keletkezésekor, majd a szathmári egyezség megkötése után jutott, igy folytatja K. ur: A dolgok ily heyzetében a szegény és befolyás nélkül való papok többé nem voltak képesek segitni a bajon, s csakis leghatalmasabb világi uraink szerezhettek még az egyháznak némi enyhülést. És ők, — hogy Révész ur szavaival fejezzem ki magam, — „a mindenfelöl végromlással fenyegetett egyháznak rendszeresen segítségére jöttek, s különben is az evangéliumon s az ős keresztyén egyház példáján alapuló jogaikat ténylegesen gyakorlatba vették" a bodrogkereszturi conventen. Azaz: talán mindenki előtt tudva van, hogy miután az egyháznak semmiféle törvényes hatósága nyilvánosan nem gyűlésezhetett, s különösen nem lehetett a csak imént lefegyverzett kuruc protestánsoknak még gondolni sem egy nemzeti zsinat tartására : néhány derék világi férfiú a „szüret" cime alatt összegyűlt Bodrog-Kereszturon, s elhatározta, hogy minden püspök mellé főkurátor és minden esperes mellé coadjutor curator adassék, és jövőben a püspökök és főgondnokok évenként jöjjenek össze közös tanácskozásra. Ez képezi a bodrogkereszturi convent határozatainak lényegét. Ha már a b-keresztúri conventet az akkor érvényes jog szempontjából tekintjük, bizonyára törvénytelennek ós illetéktelennek kell tartanunk, mert: 1-ször a világiak addig az egyház kormányzásából teljesen ki voltak zárva, s tehát törvényes jog és usus szerint nem csak az egyetemes egyházról, de még a legkisebb tractusnak legcsekélyebb dolgáról sem intézkedhettek; ós 2-szor mivel addig az egyetemes egyháznak semmiféle alakú közös főhatósága nem volt, és nem is lehetett, mivel a magyar ref. egyház három külön fejedelem birodalmában élt; tehát az egész egyházra kihatólag sem papi, sem világi, sem vegyes gyűlés nem intézkedhetett a törvényes ususban gyökerező hatóságok speciális megbízása nélkül. Az a régi kánonainkban gyakran emlegetett nationalis synodus voltaképen soha sem létezett, soha együtt nem ült, még Szatbmár-Nómetiben sem, hanem csak mint kegyes óhajtás szerepelt törvénykönyvünkben. Azonban világi uraink Bodrog-Kereszturon öszszegyültek azon jognál fogva, melyet az egyház buzgó szerelme adott nekik, és azon kötelességnél fogva melylyel mindenki tartozik az üldözöttnek ügye iránt, és öszegyültek azon nehéz visszonyok közt ugy, a mint lehetett, nem vitatva a jogokat, nem várva összedugott kézzel, mig lefoly a patak ; hanem keresve csak] a kötelességet. Sőt Révész ur ezen gyűlésnek még nagyobb jogosultáságot is megenged, azt t. i., hogy a világi elem itt voltaképen csak ténylegesen gyakorlatba vette: az evangéliumon és az ős egyház példáján alapuló jogait; s ugy itél felőle, hogy intézkedéseinek (kivévén természetesen a convent létesítését) „alapeszméje, indoka és célja helyes, üdvös és jogosult volt.") „Ámde — folytatja tovább Révész ur, — azon korbeli] lelkészi elődeink, különösen a reformált egyházban, nem igy gondolkoztak. Ők a bodrogkereszturi intézkedéseket az egyház törvényes szervezete s a papság jogai elleni merényletnek tartották .... végzeményeit pedig elfogadni és életbe léptetni, darab ideig a leghatározottabban vonakodtak." Igaz, ugy történt, s az irott jog és a másfél százados törvényes gyakorlat az ő részökön volt. Hanem azért ezen tényökkel egyházunk beltörtánetének legszomorúbb lapját kezdették megírni azon korbeli lelkészi elődeink, mely — fájdalom — máig sincs még tele írva, s mi is azt töltögetjük most Révész úrral, A szíves olvasó a bodrogkereszturi convent határozatából megláthatta, hogy egyházunk szervezkedési történetében az egyesítési törekvések és a világi elemnek a szervezetbe illesztése, s ez által közvetve a papság addigi jogkörének szűkebb térre szorítása, egyszerre karöltve léptek fel. Itt tehát nemcsak valami jogelméletről, pl. centralizatióról vagy decentralizatióról volt szó, hanem első sorban nagybecsű érdekről, a hatalomról ; érdek ellen pedig nem létezik argumentum sem az evangéliumban, sem az ős keresztyén egyház példájában. E körülmény okozta azt, hogy a bodrogkereszturi gyűlés óta „némely" hierarchicus törekvésű papok a világiak jogosultságával együtt, mikor szerét ejthették, a convent jogosultságát is megtámadták, — hierarchia ós particularismus ez órától kezdve hü szövetségesei lettek egymásnak egyházunkban ; valamint másfelől a hierarchia-ellenes törekvések is mindig jelentékeny támaszt nyertek a convent intézményében. A bodrogkereszturi gyűlés határozatai, — mind a világiak jogára, mind a convent intézményére vonatkozók, — minden nehézség nélkül léptek életbe a két dunai és a tiszáninneni kerületben : de nem ugy a Tiszántúl. Ott még évtizedek múlva sem volt mindenütt curator, a papság nagy szívóssággal védtej kizárólagos kormányzói jogá a világiak ellenében, minden positiót uj ostrommal kellett tőle elfoglalni, még pedig néha oly magyaros jelenetek közt, hogy az esperes az először bemenő és leülni akaró segédgondnok alól hirtelen kikapta a széket, ez hanyatt vágta magát, mire a nagytiszteletü ur rákiáltott: ott a kend helye! Mint a negyven évi pusztai vándorlásnál: ki kellett előbb halni a régi embereknek, s csak az uj nemzedék tudta — nem annyira megszokni, mint inkább csak kényszerűségből tűrni, hogy a gyűléseken egy világi ember is helyet foglaljon. E kétféle magatartásnak oka az, hogy a b.-kérésztúri határozatok a három kerületre nézve nem tartalmaztak oly nagy újítást, minta tiszántúliakra nézve, részint mivel ezen sok üldözést látott szegény lelkészi elődeink körében mint fentebb is jeleztem, a török ás német uralom alatt semmiféle régibb intézmény nem verhetett oly mély gyökeret, s) nem bírt a hosszas traditio azon varázsával, mint a tiszántúli részekben, melyek nemcsak üldözést nem láttak, hanem a fejedelmek alatt épen előjogoknak örvendettek; részint mivel ezek már addig is szokva voltak a{jO Z
