Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-12-07 / 49. szám

Bralimotsab tartásával. Az ünnepély fényét emelte 21 uj ifjú tagnak megható szertartások közti felvétele. E felveendői szerényen, meghajtott fővel, félkörben álltak a szószék előtt s letették a fogadást hitvallásukra. *) Ezután Keschab egy lelkes intő beszédet tartott hozzájuk, „az igaz brahmai élet kőtelességei, megpróbáltatása, gondjai és dicsőségéről." A meghatott ifjak egyike most egy imát mondott, melyben a lelki alázat, a bensőség az egész gyülekezetet kőnyekre inditotta. Ez egyszerű s megható szertartás nagyon hasonlit a confirmandusok beavatásához a prot. egyházban. Alkalmazását a reformált zsenge ind egyházban könnyen megérthetjük, ha tekintetbe vesszük, miszerint Keschab a ker. hitfelekezetek tanait s szertartásait is jól ismeri, s a mit a viszonyok figyelembe vételével önegyházára nézve célszerűnek talál, azt a körülmények szerint módositva készséggel át is veszi. A mint uj tagok jelentkeznek, ismételve tartatik ily beavatási ünnepély. Ugyanazon alkalommal s hasonló szertartások mellett vétetnek fel a nők is, csakhogy külön a maguk osztályában. Megjelentek nyomtatásban is azon rendszabályok, melyek szerint az uj tagok fölvétele történik, s melyek egyszersmind meghatón érdekes kópét adják a vallás és morál gyakorlati tartalmának, a mint azt a lelkes reformátor a maga egyházában tanitja. A rövid értekezés az isteni tisztelet felett, mely e szabályokat magában foglalja, egyszersmind a nyilvános isteni tiszteletnek is példányszerü programmját adja. Ez különben igen jellemzőleg csak vázlat, melyet mindenik lelkész önbelátása szerint, különböző módon egészíthet ki. A megszokott rend a következő : Hymnus. Hymnus. Invocatio. Irásfelolvasás. Hymnus. Predicatio. Adoratio. Ima. Köz-ima a gyülekezet részéről. Hymnus. Ima. Áldás. Hymnus. Ezek közül a rendes isteni tiszteleten csak a sanscrit nyelven irt ének és a közös ima — hasonlókép a hindu sz. iratokból felvéve — elmaradhatlau s változtathatlan. Az irásfelolvasás egy e célra szerkesztett szt. könyvből történik, s a felolvasandó helyeket minden lelkész saját tetszése szerint választhatja ki. A könyv cime: „A Compilation of Theistic Texts from the Hindu, Jewish, Christian, Mahometan and Parsee Seriptures. **) Maga e gyűjtemény szép bizonysága a szellemi emelkedettségnek, mely az ind reformátort vezérli, s a zsenge egyházat áthatja. Im itt nem arra van a fősuly fektetve, lti — hanem mit mondott: nem a kültekintély, hanem az igazság a keresett alap, melyre a közbuzgalom építeni *) A nyilatkozat alakja a következő : „Én N. N, kinekHei jes hite van a Brahma Dharma alapelveiben, ezennel tagja leszek az indiai Brahma Samadschnak." **) Theista helyek gyűjteménye az indok, zsidók, kereszté -nyek, muhamedanok és parsok szt, irataiból. óhajt. A mennyiben a szép, jó és igaz isteni nyilatkozat, a reformált ind egyház tisztelettel elismeri, hogy minden vallás magán viselheti — habár egyik elavultabb, homályosabb alakban mint a másik — a kinyilatkoztatás jellegét. Egyszersmind szt. kötelességnek tekinti e kinyilatkoztatást a máshol meglevő tényezők észszerű felhasználásával tisztultabb, fogalmának megfelelőbb alakban állítani elő; vagyis a vallást, párhuzamban az emberi fejlődéssel, reformálni; ugyanazért, mit híveinek jelleme miveltségi állása s más viszonyok számbavétele mellet a lelki épülést, a józan vallásosság emelését illetőleg üdvösnek talál, azt testvérbizalommal veszi át is másoktól, s a kölcsönért nem fizet gyűlölséggel, vagy magas lenézéssel. Mind e tekintetben átalán véve magasabb, tiszteletreméltóbb álláspontot foglal el, mint a ker. hitfelekezetek. Szabadelvűbb s a testvériség fogalmával megegyezőbb irányt követ, mint a kath. egyház, mely mig önkeblében a tekintélyt teszi az igazság s az ész birájává, magán kivül nem ismer el igazságot; megtagadja még az üdvözülhetés reményét is. De tovább, a lelki épülés szivemelő tényezőinek megválasztásában magasabb szempontból indult ki a prot. egyháznál is ; a hit és élet — szabályzó iratok átvételénél ugyanis ez hasonlókép a hagyománytól kijelelt tekintélyeket fogadta el irányadókul. Előtte is nem annyira a tartalom, mint iakább az állítólagos szerző neve s a régiek indokolatlan nézete szerezte meg az egyes könyveknek a szentség nymbusát. Igy aztán az életszabályzó szt. iratok közé számította ő is Eszter könyvét, e képtelenségekkel ügyetlenül átszőtt nép mondát; az Énekek Énekét, valamely ókori boldog ábrándozónak szerelmes ömlengéseit. S ezek mellett félrevetett tartamilag sokkal értékesebbeket, miket morális tekintetben a józan ész mindig magasan helyez az emiitett könyvek fölé. A zsenge ind egyház, az igazságot, a jó'intést egyenlő kegyelettel hallgatja a vedákból, Mózes és Pál ap. ajkairól. Nálunk a lelkész prédikálhat ugyan alkalmilag az élénk bókokban gazdag Énekek Énekéből vett textus felett, de a közvélemény még a keresztyénségen elkövetett sértésnek tartaná mássz, könyvnek egysorban említését a bibliával. Még nem tartaná egyházunk önméltóságával összeegyeztethetőnek odahatni, hogy leendő lelkészei más vallások s vallási iratokról is alaposabb ismereteket szerezzenek. Pedig a nemes érz?lmek fejlesztésére — főkép a szép gondolatokban gazdag kórán tanulmányozásával sikeresebben lehetne munkálni, mint az erkölcsi érték tekintetében tagadhatlanul nagyon szegény, sikamlós, érzékiségzavaró helyekkel megrakott Riith-, Eszter könyve, az Énekek Éneke, Mózes, a birák, királyok sat. könyveiben igen sok hely magyarázgatás ával. S végül talán a Krisztus egyházának alapelvét, a testvériséget sem sértené, ha a nép más fogalmat nyerhetne a nem keresztyényről, mint hogy az istentelen pogány. Visszatérve az indiai Brahma Samadsch isteni tiszteletére, mint Dobson Collet is megjegyzi, első pillanatra