Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-12-07 / 49. szám

az uj szellem, melynek szolgálatában mi állunk, nem oly igazságtalan, de azon kétségkívül örvendeni fogunk, ha az általatok reánk szórt lázadási vádak rólunk teljesen lepattognak s a világnak alkalma leend, valamint Európa egyéb országaiban, úgy hazánkban is, meggyőződni afelől, hogy a protestáns egyház hivei nem engedik magokat az alkotmányos törvények iránti tiszteletben egy vallásfelekezet által sem felülmúlatni. F. Sántha Károly ur válaszára. (M.) Sántha Károly ur jónak látta a lapok hasábjain Reflexiók stb, cim alatt megjelent pár czikkemet figyelmére méltatni s arra egy választ irni, melyet ismét én az ügy érdekében nem találok agyonhallgatandónak, azon meggyőződésben, hogy amint fentemiitett czikkeim elején kijelentettem s Sántha urnák válasza által ezen meggyőződésemben megerősittettem, a — dolog megbeszélésre érdemes; a mi pedig megvitatásra érdemes, azt ne hagyjuk elaludni, mint elaludt sok jó, hasznos, korszerű és üdvös eszme, mely ezen lapok hasábjain látott napvilágot; elaludt csupán azért, mert szunyadtak azok, a kiknek azt felkarolni, meggondolni, megbeszélni s a mennyiben életrevaló, életbeléptetni kellett volna ; a mi sajátságos autonom indolentiánknál fogva arra várva, hogy majd megteszi más, ha nem is természetes, de mindennapi dolog. Igy lesz agyonhallgatva sok baja egyházunknak, a mely „elpalástolható" ugyan ideig-óráig, annál inkább mert most a világ szeme másfelé van fordítva mindazok nagy örömére, a kik az elpalástolásban gyönyörködnek, de az elpalástolás a bajt orvosolni nem alkalmas, s legfőlebb arra jó, hogy kis bajból nagyot csináljon; éppen azért sokkal többet használ az ügynek, a ki a reformátorok szellemében a bajra egyenesen rámutat és annak orvoslását sürgeti, mint a ki helytelenül alkalmazott szeretetével szüntelen palástolgatni igyekszik ott, hol már magát a szeg itt is, amott is kiüti a zsákból. Ha tehát továbbra is szellőztetni fogom akár elpalástolható, akár el nem palástolható egyházi bajainkat, csupán arra fogom kérni S. urat, reflectáljon azokre mindig azon meleg érdekeltséggel, melyet válaszában az ügy iránt inkább jóhiszemüleg mint tárgyhoz szólólag tanúsított; akkor talán mégis fog sikerülni életre hozni azokat, a kik oly szépen alusszák az igazak álmát, s ugy szeretik a dolgot agyonhallgatni, főkép ha az nekik szól. Ámde éppen az ügy érdekében nem szabad elhallgatnom és S. urnák emlékezetébe kell hoznom azt, hogy közérdekű tárgyak megvitatásánál, minél fontosabbak azok, annálinkább megkívántató kellék a tárgyilagosság, mert a nélkül remcsak a papirost fogjuk felettéb szükségtp1

'gt-nybe venni, hanem egymásnak megértését s az

'/rázását ha lehetetlenné nem teszszük is de m ;re megnehezítjük. Engedje meg azért S. ur ha mindazokra, a melyeket válaszában csekély személyemre nézve bármi célból elmondott, reflectálni nem fogok, s azon megjegyzésére hogy ő a mestertől elfogad ugyan oktatást de M. úrtól nem, azzal válaszolok, hogy én az oktatást, felvilágosítást, meggyőzést bárkitől, tehát S. úrtól is készséggel sőt köszönettel elfogadom. Hanc veniam damus, petimusque vicissim! El nem hallgathatok pedig még egyet, a mire nem csupán S. ur válasza által, hanem inkább a papok által ugy a hírlapi cikkekben mint a prédikációkban gyakian használtatni szokott sajátságos bizonyítási modor, hogy ugy mondjam sajátságos papi logika megfigyelése által vezettettem. Ők argumentumaikat nem annyira a jól gondolt és megfontolt tények és eszmék oka és okozatának láncolatából mint inkább érzelmeiknek megfelelő közvetlen meggyőződésükből merítik, s nagyon bátran kimondanak sokat apodicticus igazság gyanánt, a mi másoknál a bizonyítékokra nagyon is rászorul. Az igazságot csak keresve lehet megtalálni; s lehet ^hozzá jutni, lelkiismeretes kereséssel lépcsőről lépcsőre, lépve a logika szerény lámpásának világánál, s ugyané mellett visszafelé is tudunk menni, ha netalán egykissé eltévesztettük volna a járást, s ellenmondásba jutottunk volna, visszamehetünk ismét azon kiinduló pontig, a mely már kifogás alá nem eshetik, s becsületes kereséssel mégis csak rájövünk az igazira. Megengedem szívesen, hogy a lépcsőket mellőzve is lehet magasba jutni, — a madár felrepül — a hit megragadja az igazságot egyszerre közvetvetlen ha t. i. sikerül neki, s ez esetben az előbb rajzolt ut felett rendkívüli előnynyel bir, ha azonban nem sikerül neki az igazat megragadni, akkor visszafelé menni nem tud s el kell tévednie — egész e csalhatatlanságig. És ez rendkívüli hátránya. Bátor lennék tehát jó szívvel és higgadt meggondolással ajánlani, miszerint vigyázzunk, hogy ebből is ne legyen egy symptoma — már akár öntudatos, mint a jezsuitáknál, akár jóhiszemű, mint sok másutt. Bátor volnék jó lélekkel ajánlani annak a szent buzgalomnak, annak az igazságért melegen dobogó szívnek, a melylyel S. ur czikkén kivül is gyakran találkozunk az egyházi élet mezején, egy keveset abból a szerény lámpásból, mely az eszmék világában — tömkelegében — oly megbecsülhetetlen jó szolgálatokat tesz, s a melynek világánál S. ur nem jutott volna azon eredményre, hogy „M. ur az igazságot elferdítette" — a midőn czikke folyamában mégis elismeri, hogy az, amit az igazság elferditésének nevez, mégis létezik, ámbár — szerinte — kisebb mennyiségben, mint én azt fennemlitett cikkeimben felállítottam. A logika szerint, „a potiori fit denominatio" s ennek folytán én mindaddig, mig az ellenkezőről meg nem győzetem, bátor vagyok állítani, miszerint: Protestáns egyházunk azon abnormis helyzetben van, hogy mig egyrészről minden alkalmat megragad, hogy küzdjön az egyházon kivül álló jezsuitismussal, addig 'benne, saját belsejében az átkeresztelt jezsuita elvek más név alatt a legkényelmesebben terjeszkednek s hovatovább nagyobb 1*