Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-11-23 / 47. szám

örök igazság után; náluk a fődolog a külmáz, nálunk az semmi; náluk szolgai tekintélyimádás a tudomány terén is, nálunk feltótlen szabadság. S ezer ily ellentét választ el bennünket s kell is, hogy elválaszszon , de igenis az idők jeleinek , a kor igényeinek felismerésében óhajtanám, ha tőlük örököltünk volna. Beh ránk férne ! Tekintsünk szót, hogy vagyunk. Korunknak uralkodó jelszavává lett a népnevelés felvirágoztatása. Boldog és boldogtalan, protestáns ós katholikus hirdeti, hogy há'ra vagyunk, Európa mivelt népeitől messze elmaradtunk, s az uj idők fejszéje a népek fájának gyökerére van immár vettetve, s minden fa, mely a műveltség gyümölcseit nem termi, kivágattatik s a megsemmisítés tüzére vettetik. Hirdetjük, s mit cselekszünk? Maradunk a réginél, elintézték azt az apák bölcsen, s meg van irva, hogy ne bontsd meg a régi sövényt. Beszélheti nekünk a modern állam, hogy beismerem háromszázados bűnömet, beismerem, hogy ellenetek protestánsok ellen sokat vétettem, s önnön vesztemre gátat raktam a művelődés elé; de im mo.°t látom, hogy nektek is, de nekem is az életerőt a közművelődés adja, azért tegyetek a műveltség érdekében, a mit csak tehettek, a hol nem győzitek, egyesüljünk, támogassuk egymást, tegyük össze erőnket, nagyon sietnünk kell, mert a késedelem nekem is, de nektek is halált okozand. Beszélhetsz jámbor modern állam! Nem az a mi dolgunk, hogy a mai kor igényeivel, vagy épen a jövő szükségeivel bíbelődjünk, hanem tanulmányozzuk nzt, hogy mily ellenségünk voltál három szádadon át, s mennyit ártottál a múltban. Van mi nálunk még a hazában is, a hazán kivül is gyarlóbb iskoláju felekezet, tehát miért mozdulnék. Éljen az én régi confessionalis iskolám! Jó, ám éljen. De hát mit gondolsz, t. egyházam, hogy a te régi felekezeti iskolád marad-e az azért, hogy meghagyod a régi alakban? Azt a szolgálatot teszi-e az neked ma, melyet tett hajdan? Ne hidd! Hajdan, ha a mai kor igényelte világi ismeretekből nem közöltek is a mi népiskoláink növendékeikkel valami sokat, de kétségkívül éveltek vallásukat alaposan ismerő, egyházukhoz hőn ragaszkodó egyéneket. S abban a korban ez elég volt. Apáink, koruk szükségeihez képest eléggé bölcsen intézkedtek. De ma az az iskola nem a régi. Egykor az egyház emlőin felnevekedett, s életüket többnyire az egyházi pályára szentelni óhajtó, s a vallásos ismeretekben gazdagon kiképzett egyének állottak népiskoláink ólén : ma igen sokszor oly egyének, kik nem hogy a theologiai tudományokkal teljesen ismeretlenek, de büszkeségüknek tartják az egyháziatlanságot, s a tudományos műveltség alaplépcsőjeként tekintik a vallásgunyolást. Amazoknak ^majdnem egyedüli gondja s ambitiója a vallásos nevelésre volt irányozva; emezek egy része a vallástanitást az ujabb kor scanda-1 urnaként tekinti. Más volt a régi s más a mai felekezeti iskola. De azért teszünk-e valamit, hogy népiskolánkban a vallásos nevelést, s a felekezeti egyházias szellemet ébreszszük, fokozzuk ? Hány községben vette át a lelkész a népiskolai vallástanitást, s hány nagyobb város gondoskodik buzgó katechetákról ? Minek ? Hadd forogjon az idő kereke, a mint neki játszik, beszélje a kor intő szava, a mit neki tetszik, mi maradunk a régi mellatt. Nekem confessionalis iskola kell, inert evangeliomi vallásom érdeke azt kívánja. Gondoskodjál tehát, hogy az valóban vallásos s felekezeties jellemű legyen. Nem én, az a kántor bölcseségóre bizatik. Haynald persze nem igy tesz; nem ám, mert az jezsuita. Hát közóptanodáinkkal hogy állunk? Feasmerjük-e e téren is korunk szükségeit, s van-e intézkedéseink között avagy csak egy is, mely kissé nagyobb szabású jezsuitás gondolkodásmódra mutatna ; melyen meglátszanék, hogy az a szükkörü partialis érdekek kötelékeiből kibontakozott s maggasabb, egyetemes egyházi avagy országos érdekeket forgató ész szüleménye ? Az irigység sem mondhatja. Őseink, felismerve vallásunknak a tudományos műveltségben rejlő biztosítékait, a tudományos műveltség forrásának egyes ereit pedig azon korban egyedül a gymnasiumok képezvén: igyekeztek mindenütt a hol s mihelyt csak lehetett egy-egy gymnasiumot állítani, nem nagy luxussal az igaz, egy vagy két rendes tanár, csekélyke fizetéssel, melléjük pár végzett vagy végzendő theologus még csekélyebb dotatióval, évenkinti változással, s megvolt a gymnasium. Sőt a hol igy sem tellett, igyekeztek a kissé vagyonosabb gyülekezetek a főiskolából egyegy oly rectort nyerni, ki nópiskolatanitói, kántori, lelkészsegódi teendői mellett még a latin nyelv elemeit, akkori nyelven szólva, az algymnasiumi osztályokat is tanítsa; hacsak egy kót paraszt fiu kedveli s meg ilyformán a latin nyelv tanulását, s ha évenkint csak egypár ifjú kerül is be ily uton a kissé jobban szervezett főiskolába, ez is nagy sze-