Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-10-26 / 43. szám

elmondásából, s igy puszta külső szertartásból, a buddhistáktól eltanult olvasók segitsógével. A Krisztusnak magasan fölébe emelkedett az anyja, szűz Mária, s valóságos Istennő gyanánt imádtatott, mint a mennyei javak legfőbb osztogatója. Körülötte egész tábora az úgynevezett szenteknek, sokkal buzgóbb tisztelet tárgyai lőnek, mint maga az Isten. Az úrvacsora jelképies s észszerű eredeti értelmét s jelentőségét merőben elveszité az átlényegülés (transsubstantiatio) tanának hitcikké emelése által (Xl-ik század) s valódi fetisimádássá változott át. A papok bűnbocsátó hatalma a gyónószéken az Istenével egy színvonalra emeltetett. Yégre a tisztító tűz azon hagyományos néphiten alapulva, mely szerint a tulvilági büntetések nem lehetnek örökkétartók, oda helyeztetett a menny és pokol közé, kielégítésül a papság érdekének s megnyugtatásul a hivek nagy többségének s számtalan visszaélésnek nyitotta meg az útját, mert lehetővé tette azon babona érvényre emelkedését, mely szerint jól megfizetett misék s más engesztelő áldozatok által röviditni lehet a lelkeknek ott tartózkodási idejét, a mi természetesen a papságnak gazdag jövedelmi forrásul szolgált. §. 62. A katholika egyházban előfordult főbb mozzanatok a legújabb időkben. Mig a protestáns egyház különböző felekezeteinek kebelében — a reformatió által diadalra jutott alapelvek szellemében — a szabad mozgásnak és tovább fejlődésnek az irodalom és az erkölcsi-vallásos élet terén, ujabb meg ujabb mozzanatai merültek föl, melyek mindinkább előkészítik a talajt egy második nagy reformatió számára : addig a római katholikus egyházban, mely a mozdulatlanság elvét vallja, a vallásos eszmék tovább fejlődésének és tisztulásának alig észlelhetők némi nyomai. Sőt ellenkezőleg, a pápaság és hierarchia, mig egyfelől minden újítással szemben a „non possumust" tűzte zászlójára, addig másfelől merész következetességgel és konoksággal ragaszkodik azon hagyományos tanaihoz, melyek állását, a jelenkori keresztyén miveltsóg összes vívmányaival szemben, hova tovább mind tarthatatlanabbá teszik, s igy kikerülhetetlen bukását önmaga készíti elő. 1. A római egyház ellensége lévén minden szabad gondolatnak, a kebelében fellépett szabadabb szellemű bölcsészek ellen valóságos irtó háborút folytatott. Ily üldözött bölcsészei voltak a 16-ik és 17-ik századokban Pomponace (f 1526), Yanini (f máglyán 1619), Zorzi (f 1540), Campanella (f 1639), Montaigne (f 1592), Charron (f 1603) sat. Azonban ez üldözések dacára is nagy hatalomra emelkedett föl a bölcsészet a római egyházban is, főleg a 18 században, midőn a kételkedőknek és tagadóknak egész tábora szállott sikra a pápaság tanai és intézményei ellen, kikkel szemben az inquisitió minden erőfeszítései s az átokbullák minden nyilai sikertelenek maradtak. 2. E szabadabb szellem befolyása oly hatalmassá lett, hogy a mult század végén a pápaságot csaknem végbukásra juttatta, főleg miután a jezsuita-rend eltörlése által (1773) leghatalmasabb támaszát elveszité. A kitört francia forradalom végletekig vitte az ellenhatást. Nemcsak a római katholicismust, hanem az egész keresztyén vallást mint önmagát túlélt intézményt, eltörlöttnek jelentette ki: Isten helyett az ész tiszteletére emeltetett templom, melyben a pogány isten-tiszteletek mintájára, az istennők szerepét feslett életű nők játszák. E túlzások azonban alig egy évig tartottak; Robespierre, a forradalmi convent által határozatilag kimondatta egy felsőbb lény létezését s a lélek halhatatlanságát. A forradalom bukása után a pápaság halottaiból újra föltámadott. A foglyul vitt 6 ik Pius helyébe 7-ik Pius választatván pápává, a szövetséges hatalmak fegyvereitől védve, diadalmas bevonulást tartott Eómába, s világi hatalmát is újra visszanyerte (1801). Majd Napoleon emelkedvén föl a francia császári trónra (1804), politikai tekintetekből szükségesnek látta a pápával szövetségre lépni, mely ugyan rövid időn újra fölbomlott, de Napoleon bukása után sikerült a pápának az európai nagy hatalmasságok katholikus uralkodói közt létrehozni az u. n. Szent szövetséget (1815), mely a pápaság és hierarchia hatalmának, évtizedeken át hatalmas támaszául szolgált. A vallásos irányt, melyet a pápaság ez időtől fogva nem lankadó kitartással követ, eléggé jellemzi azon tény, hogy 7-ik Pius egy rendelet által a jezsuita-rendet visszaállitá, s újra ez lőn a hierarchia vezérlő szelleme; jellemzi az is, hogy egy bullát bocsátott közre, melyben a bibliaterjesztő társulatokat „az eretnekek istentelen cselszövényének (impiae novatorum machinationes) s oly találmánynak állitá, mely a vallást alapjában megrendíti. 3. A jezsuita szellem által vezérlett római egyház vallásos életében jellemző időpontot képez az 1834-ik év, mint tanuja egy oly eseménynek, mely még a legnagyobb vakhitet is merész próbára tette. Ekkor ugyanis Arnold, trieri érsek, közszemlére kitette a Krisztus állítólagos kabátját, s fölhívta a katholikus népet zarándokolásra a szent ereklyéhez.*) A fölhívásra egy milliónál többen zarándokoltak oda, azon hitben, hogy annak látása büntörlesztő hatással, sőt csodás gyógyító képességgel bir. A felvilágosultabb katholikusok soraiban e visszaélés a nép babonás hitével, általános megbotránkozást idézett elő. Egy katholikus lelkész, Ronge János (szül. 1813) adott ennek először hangot, egy, a trieri érsekhez intézett nyilt levélben, melyben az érseket a 19-ik század Tetzelének, s az ereklyetiszteletet bálványimádásnak bélyegzé. Erélyes felszólalása európaszerte élénk viszhangot keltett, s kezdetben nagymérvű mozgalmat idézett elő. A római egyházból kiközösittetvén, a mozgalom élére állott s társával — Czerskyvel — elébb „keresztyén" majd „német *) Jegyzés. Ez ereklyéről a keresztyénség első ezer éve mit sem tud. Először az 1116 iki és 1124-iki trieri annalesekben van róla említés téve. Közszemlére 5 izben volt már kitéve : a reformatió kezdete előtt pár évvel, 1514-ben; a katholicismus helyreállítása után Trierben 1585-ben ; a harminc éves háború bevégződése után 1655-ben, 7-ik Pius korában, midőn a pápaság hatalma újra emelkedőben volt, 1810-ben, s végre a fent jelzett időben.