Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1873-10-26 / 43. szám
Az országgyűlés komolyan fontolóra vehetné az anyakönyveknek a papság kezén való hagyását, a föntebb feltétel alatt. Ne adja isten, de én attól tartok, hogy leend nyáj pásztor nélkül, tán még az anyakönyveknek a papság kezén hagyása mellett is. Ez esetben pedig kettő közül egyik bizonyosan meglesz. Az egyik az, hogy az ily pap nélküli hiveknek államsegélylyel is pap adatik, hogy valláserkölcsileg el ne veszszenek; a másik pedig az, hogy az ilyen elhagyott nép azok számát szaporitandja a kiknek irás, olvasás, számolás és biblián kivül más tudomány nem kell, fegyvert semmi érdekért nem fognak, ha rá kötözik lerázza, de hozzá nem nyul, kiknek a mostani törvények csak eltűrtek, majd ha sokan lesznek, ők hoznak törvényt; még azon hiu reménytől is megfosztatunk, hogy a róm. katholicismusba térnek vissza. Jó lesz ezek felett gondolkodni mig nem késő. Szabó Péter, pirosi ref. lelkész. ISKOLAÜGY. A budai állami tanitó kép ez de kibővittetvén, a következő felhivás tétett közzé: A vallás- és közoktatási m. kir. minister ur intézvénye folytán van szerencsém ezennel közhirré tenni, hogy a budai állami tanítóképezde mellett a felsőbb nép- és polgári iskolai tanárképezde 1-ső évi tanfolyama f. hó 27-én meg fog nyittatni. Ezen képezdében a nevelés és tanitástannal együtt, a nyelv- és történettani, mennyiség-és természettudományi szakcsoportból, az ének és zenéből s a tornászatból nyerhetni kiképeztetést. A rajz és szépírás tanulására az országos minta rajztanoda és tanárképezdében nyittatott tanfolyam, melyben a felső nép- és polgári iskolai tanárjelöltek is felvétetnek és tanárrá ott képeztetnek. Felhivom tehát mindazokat, kik a felső nép- és polgári iskolai tanárképezdében való felvételért már folyamodtak, vagy ezután folyamodni akarnak, hogy alulírottnál minél előbb jelentkezzenek. Egyszersmind tudatom, hogy a budai felső nép- és polgári iskolai tanitónőképezde 2-ik évi tanfolyama szintén f. hó 27-án nyittatik meg. Mindkét képezdébe oly ép testű nőnövendékek vétetnek fel, kiknek a népoktatási törvény 102. §-a szerint, vagy régibb időben nyert főelemi tanitói oklevelük van, vagy kik a képezdei három éves tanfolyamot jó sikerrel bevégezték. Bója Gergely, budai tanfelügyelő. Haynald érsek levele a megyéjebeli népiskolák ügyében. Ugy látszik, Haynald ur tetteinek registrálásából nem fogyunk ki. Im most meg egy érdekes körlevele fekszik előttünk, melyet az érseki megyéjében levő tanítókhoz lelkészekhez, bocsátott ki a népoktatásra vonatkozólag. Érdekes levél, s megérdemli, hogy mi protestánsok is gondolkodjunk felette. Szabadka városa ugyan, melyet közelről érdekel, törvénytelennek nyilvánította ezen körlevelet, s egyrészt a ministeriumhoz irt fel ennek hatályon kivül helyeztetése érdekében, másfelől a város minden tanítójának hivatalvesztés terhe alatt megtiltotta ezen főpásztori rendelet végrehajtását. De hogy sikere legyen a felírásnak, alig gondoljuk. Haynald okos ember, megfontolja előbb mit tesz. Meglehet , majd eljő nemsokára az idő, a midőn katholikus főpapjaink szükségesnek látandják nyiltan is fellépni az országos törvény ellen. Most még nincs itt, azért Haynald is ovakodik ilyes félét tenni. Ezen körlevélben nem igen talál az olvasó oly pontot, melyet mint az országos törvénynyel öszhangzatban levőt, vagy az által megengedettett védelmezni ne lehetne: és mégis — miként Szabadka városa — ugy minden szabad gondolkodású ember sejti, hogy hová céloz ezen intézkedés, kivált ha még tudja, hogy az érsek által kinevezett tanfelügyelő, Kubinszky, jórészt azért mozdittatott el a pesti seminariumból mint theologiae tanár, mert nagyon is ultramontánnak találtatott. Érezzük mindnyájan, hogy habár az érsek jogosan cselekszik, midőn a kathol. felekezeti iskolák felett általában, a községiekben pedig a vallástanítás felett felügyeletet kiván gyakorolni, mégis, hogy az ecclesia, mely a szabadabb eszmék érvényre emelkedésekor kissé meghunyászkodva háttérbe vonult s békén, csendesen viselte magát, néha még szabadszellemü szerepet is játszott, kezd előtérbe lépni mint ecclesia militans, készíti a fegyvereket, melyekkel majd a harcot megkezdi. Gondolkodjunk felette ; ós különösen ajánljuk tiszántúli testvéreinknek, meg a vértesaljai esperes urnák — kinek beköszöntő beszéde alább következik — becses figyelmökbe, hogy gondolkozzanak e jelenség felett, és talán majd ha ma nem, holnap belátandják, miért nem elleneztük mi dunamellékiek a községi iskolákat, miért nem sürgettük és sürgetjük az 1848-ik 20-ik törvénycikk azon pontjának végrehajtását, mely minden vallásfelekezet iskoláit egyenlően célozta az állam által gyámolittatni; s hogy e lapok néha-néha ultramontanismusnak nevezték a felekezeti iskolákhoz való konok ragaszkodást. Mi önmagunk végett nem sürgettük a közös iskolákat, mi sem pirulunk iskoláinkért a múltban, sőt ma is bátran szembe állithatjuk több felekezeti iskolánkat akármelyik községi iskolával, s vajha a többi felekezetek csak felényit tettek volna az iskolákért a maltban, mint mi tettünk, világosabb színekkel volna hazánk Európa műveltségének térképén jelezve. De mit gondolnak t. tiszántúli testvéreink, hogy hazánk, alkotmányunk, nemzetiségünk szempontjából nem üdvösebb dolog volna-e, ha akár keleti, akár nyugoti katholikus atyánkfiainak iskolái egy felelősségre vonható minister befolyása alatt állanának ? Mit gondolnak ? jó volna-e, ha az 1848-iki 20-ik törvénycikk értelmében az iskolák segélyezése végett adna az állam nekünk protestánsoknak p. o. egy milliót, a más vallásfelekezetü érsekek kezébe pedig népük számarányához képest 4—5 milliót. Mi akkor sem nevelnénk jobb hazafiakat, Lvebb honpolgárokat, mint eddig, mert hiszen a nélkül is megtettük ós teszszük, a mit csak lehet j amott padig, kér-