Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-10-19 / 42. szám

ken, hanem Szentséged hitén alapul. Azon nyilatkozatot tudűiillik , hogy mindenki, a ki a keresztséget fölvette, a pápának van alávetve. Az evangelikus hit, melyet én — mint Szentségednek tudnia kell, — elődeim példájára alattva­lóim többségével együtt vallok, nem engedi meg nekünk, hogy az istenhez való viszonyban más közvetitőt ismer­jünk el Urunk Jézus Krisztuson kivül. A hit különböző volta nem tart vissza attól, hogy azokkal, kik a mi hi­tünket nem vallják, békében ne éljek, ós Szentségedet személyes ragaszkodásom ós tiszteletemről ne biztosítsam. Vilmos s. k. Az osztrák eonservativ-katliolikus párt pro grammja. A Lajthántul, mint tudjuk, most folynak a reichs­rathi képviselő-választások, s tudjuk azt is, hogy ilyen­kor az ultramontán irányú párt — papok ós laikusok egyaránt — megfesziti erejét, hogy minél több nyilt homlokú katholikust választasson be. Igen, de e párt, melynek tagjai a conservativ szellemű főurakból és a klé­rusból tellenek ki, a miveJtebb középosztálynál teljesen elvesztette hitelét, ehhez hiába fordul az ámitás bármi­nemű eszközeivel ; azért az ujabb időkben a nép alsóbb osztályaira vetette figyelmét, ezt igyekszik magához ra­gadni, és ha már az alkotmányos kormányalakot nem döntheti meg, igyekszik legalább az általa tévútra veze­tett alsóbb osztályoknak a választásoknál megnyerendő segélyével katholikus s lehetőleg conservativ irányba te­relni. Igy van ez több mint két évtized óta Belgiumban, s ide törekednek pár év óta Ausztriában is. Azon programm által, melyet a fentebb emiitett párt legközelebb a bécsi „Volksfreund"-ban, Rauscher érsek lapjában közzétett, igyekszik a mondott párt a leg­alsóbb néposztályokat anyagi kecsegtetések által meg­nyerni, hogy igy azután ezen néposztályok által a Róma­ellenes intelligens középosztályt terrorizálhassa. A programm igy hangzik : Akarjuk : 1) az állam alkotmányos szervezését ke­resztyéni és erkölcsi alapokon. 2) A trónt fenntartani és megerősiteni, s mindenütt és mindenkor az isten által rendelt uralkodónk és annak dynastiája iránti hűséget és ragaszkodást fogunk élesz­teni. 3) Akarunk oly választási törvényt, mely lehetővé teszi a valódi népképviseletet; kivánjuk ennélfogva a közvetlen választást a tartományi kerületek számára, ugy szintén ki akarjuk terjeszteni a választási jogot mind­azokra, kik felsőbb tanulmányaik folytán az értelmiség­hez tartoznak. 4) Szivünkön hordjuk Ausztria fennállását, egységét és hatalmát, kijelentjük azonban egyúttal azt is, hogy az államnak valamennyi néptörzsét egyenjogunak tekintjük s megadjuk nekik azon sérthetetlen jogot, hogy saját nem­zetiségük és nyelvük érdekeit ápolhassák, valamint elis­merjük a bel- és közigazgatási ügyekben kellő önkor­mányzati jogosultságukat, a mennyiben ez által a monar­chia hatalmi állása nem veszélyeztetik. 5) A conservativ, hazafias ós katholikus pártot te­kintjük a trón ós állam legbiztosabb támaszának, s azért ily párt alakulását tehetségünk szerint előmozdítjuk. Pár­tunk csak azon kormányt fogja támogatni, mely program­munk érvényesítését lehetővé teszi. 6) Az adókat leszállittatni akarjuk, s azért gyöke­res adórendszer-változtatást kívánunk, melynek alapján a nagy tőke és a nagy ipar kellően megadóztathassék. A fényűzési adót igazságos adónemnek tartjuk. 7) Változtatni akarjuk a jelenlegi védtörvényt főleg a tanítók és papokra nézve, kik állásukban ez által ve­szélyeztetve vannak, a minek folytán rövid idő múlva a tanitók és papok tekintetében nagy szükség fog beállani. Kivánjuk, hogy magasabb államhivatalnokok ós katonák csak a legszükségesebb esetekben nyugdíjaztassanak. 8) Megszüntetni kivánjuk a fogyasztási adót s ren­dezni akarjuk a valutát. 9) Emelni akarjuk az ipart, főleg a kis ipart, és ápolni kivánjuk a földmivelő osztály ós a munkások ér­dekeit és javítani azok helyzetét. 10) Rendithetlen ós évszázadok tapasztalásai által megerősített hitünk az, hogy a vallás az emberek, népek és államokra nézve nélkülözhetetlen, és hogy ennélfogva azok nagy államférfiúi képtelenségről tesznek tanúbizony­ságot, kik valamely államot annál inkább hisznek meg­erősíthetni és emelni, minél inkább lealacsonyítják a val­lást, s minél inkább károsítják az egyházat jogaiban. Ennélfogva minden oly egyház-ellenes irányt, az autonó­miának, az egyház vagyonának, jogainak, valamint az el­ismert vallásfelekezeteknek minden megsértését sajnálatra­méltó és végzetteljes tévedésnek tekintünk. Teljes szi­vünkből békét, engesztelést és egyetértést óhajtunk állam és egyház között, s mindent mellőzni akarunk, a mi ezen békét megzavarhatná. Keresztyéni alapokon nyugvó tör­vényhozási intézkedéseket kívánunk különösen az iskola és a házasság tekintetében. Ez által akarjuk a keresztyén családot emelni, mely a jó községi és állami rendszernek legbiztosabb alapja. A felekezeti iskolát pártoljuk, és til­takozunk a kötelező polgári házasság ellen. 11) Politikai magatartásunk conservativ leend, vagyis meg fogjuk őrizni mindazt, a mi jó és érvényt nyert s létrehozni kivánjuk mindazt, a mi Ausztria népeinek anyagi ós szellemi jólétét előmozdítani hivatva van. Ra­gaszkodás a vallás és egyházhoz, védelme jogainak, sze­retet a császár és trón iránt, hazafiság, igazságosság, a corruptio elleni küzdelem s határozottság a cselekvésben keresztyén alapelvek nyomán — ez lesz jelszavunk. * Bajorország. Hogy külföldnek a legkatoliku­sabb tartományai is mennyire ismerik a jezsuiták állam­veszélyes ármánykodásait, s hogy mennyire irtóznak a jezsuitaságnak még árnyékától is : erre nézve a bajor vallásügyi minisztériumnak egy legközelebb megjelent

Next

/
Oldalképek
Tartalom