Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1873-10-19 / 42. szám
keresztül mm vittük. Valóban az autonom magyar protestáns egyház, társulati szerves életén a legérzékenyebb sebet ütné az által, ha a convent áldást hozó eszméjének megvalósítását kicsinyes helyi érdekek miatt az egyetemes egyház kiszámithatlan nagy kárára elodázná, s újra szentesítené azon szégyenletes állapotot, mely kiáltó abnormitásával nem szült már régóta egyebet, mint romlást, pauperismust, hátramaradást és stagnációt. Másként álltak a ^dolgok addig, mig a népek politikai és sociális életének taván is tökéletes szélcsend uralkodott, s az államhal alom egyéb feladatot nem ismert, mint a rógi állapotok s jogviszonyok conserválását; sőt vaskézzel nyomott el minden szabadelvű életmozzanatot, a szellemek s eszmék országának minden szabad mozgalmát, nyilatkozatát.— Ekkor a magyar protestáns egyház is egyebet i em tehetett, mint hogy a történelmi jogsulylyal bíró békekö tések pontjainak kerítései közt húzta meg magát, onnan nézte a szerencsésebb népeknek korszerű haladását, a tért foglaló szabad eszmék óriás harcát, melyet azok a korhadt sociális intézmények, s a magát leélt világrendszer ellen indítottak. — Passiv állásából csak akkor lépett ki egy kis időre az egyház, midőn a patentalis nyomás kezdetét vette ; ekkor érezte, hogy a békekötések s avult confessiók párnáján való szendergésnél egyéb feladata is van; s ekkor kezdődtek meg hazaszerte az egyházigazgatási reform-mozgalmak; ekkor fogott hozzá a presoyterialis rendszernek minden fokozatoni teljes és tökéletes keresztülviteléhez, bár még e tekintetben is van elég tenni és javítani való. Azonban ütött a szabadulás órája. Nemzetünk a szerencsétlen politikai experimentátiók után alkotmányát s törvénj es önkormányzatát visszanyerte. Uj ég, uj föld, uj társadalmi elvek és eszmék, jogfogalmak nyomultak az előtérbe. A sajtóról lehullottak a megszorító bilincsek; az eszmék áramlatának, a szellem szabad lengésének mi sem áll többé útjában. Azt hittük ós vártuk, hogy a szabad eszmék frissítő fuvalmai az egyház-erkölcsi élettavának hullámgyürüzeteit is mozgásba hozzák, és az egyház lemosva a tespedés álomporát, a szellem örök ifjúságának üdeségével, bátor alkotó erejével veszi fel a haladás zászlóját, s ragadja meg a vezérszerepet az állami ós társadalmi átalakulás óriási mérveket öltött nagyszerű mozgalmaiban. Csalódtunk. Eötvös lángszelleme meg alkotván a közoktatási törvényt, mely azután szentesítve is lőn ; csak életbeléptetése volt már hátra; korunk minden gondolkodó capacitása feszült figyelemmel várta, hogy a szabad eszméknek s igy a szabad iskolának is nem csak vezére, de egyszersmind szülőanyja, a prot. egyház, micsoda álláspontot foglal and el a közoktatási törvénynyel szemben ? Hát kérem elkezdték némelyek fejtegetni, hogy mi iskolai autonómiával is birunk, a melyből folyólag el nem nézhetjük, hogy a mi iskolaügyi s közoktatási autonom kormányzatunkba akárki is belenyúljon; és azután ha hozzáláttunk volna iskoláinknak a törvény kívánalmai szerinti rendezéséhez; ha kézzel foghatólag bizonyítottuk volna be, hogy a prot. iskolai autonomia az oktatás mezején mire képes: akkor még a dolog igen rendén lett volna, hanem bizony kevés kivétellel ma is ott vagyunk iskoláinkkal, ahol 1868-ban voltunk. — A tantermek, a tanitófizetések a rógi roszak, s egyházi tanfelügyeletünk távol van attól, hogy hivatásának kellőleg megfelelhessen. — Némi vigaszt nyújt, keserű vigaszt az önvád súlya alatt roskadozó lelkünknek az, hogy a közoktatási törvény foganatosításának terén vallásügyé ni ük is igen fontolva halad, mutatják az évenkinti tanfelügyelői jelentések, hogy mennyi seb tátong még közoktatásunk szent testén és hogy a radikális gyógykezelő orvos még mindig késik az éji homályban. Végtére csakugyan voltak, a kik belátták a rohanva haladó kor átalakító mozgalmainak közepette az örökös tespedés halálthozó veszedelmes voltát. Az elhintett magvak itt-amott kikeltek és sarjadási.ak indultak; a hosszú tél után szellemvilágunk légkörén és térségein az ujjászülő tavasz symptómái kezdének mutatkozni. Jeleseink kezdeményezése folytán léire jött a protestáns-egylet. Az még mind hagyján, hogy papjainkat a társulás nagy eszméje rem hatotta ugy át, a hogy azt a jelen korszakban méltán megvárhattuk volna s igen sokan távol tartották magukat az egylettől: de még találkoztak olyanok is, kik az uj irány híveit üldözőbe vették, és a midőn az absolut-'smussal szövetkezett ultramontanismus megszűnt rendszeres nyomást gyakorolni egyházunkra, ezek az orthodoxia sisakjából előpotytyant ingerült vitézek ugyancsak ütik a nagy harcdobot s egyházunk papi fejedelmeit egyenesen arra hívják fel, hogy karhatalommal nyomják el az uj irányt, s lökjék ki az egyházból annak hiveit. Szánandó dolgok biz ezek, s eléggé elszomorithatják