Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-10-12 / 41. szám

kis travestálással nagyon el volna mondható akármely hazai theolog tanintézetünk, vagy egyházmegyei s kerületi gyülésünk megnyitásán. „Legyenek büszkék arra, hogy protestánsok, ós e protestáns szellemet terjeszszék a ma­gasabb műveltség hódító ereje által. Nem a vallások sokasága öli xneg a protestántismust, hanem a közöny, hogy fiai nem tesznek érette annyit, a mennyit kellene. * Elismeréssel említik a lapok a szabadkai gymnasium megnyitási ünnepélyét is, hol Jámbor Pál igazgató a többek közt ily Ígéretet tesz: „Ez ünnepélyes percben igérem, soha vallás ellen nem izgatok, soha po­itikát az iskolába nem viszek, hanem igenis a hon sze­dreimét, a haza szent nevét, melynek védelme alatt min­den zászlók egyesülnek. Célom jó embert, jó polgárt, különösen müveit embereket nevelni az államnak. Az állam ereje az iskolában fekszik." Egy tisztán katholikus város gymrasiumában, katholikus ifjúság előtt, egy katho­likus papból lett igazgató ily szellemű beszédet tart, megköveztetés helyett lelkes éljeneztetésben részesülve! Nagy fordulata a dolgokuak, szép jele az időnek, s ke­csegtető záloga a jövőnek. * A pesti vakok intézetét közelébb az állam át­vette, újból szervezi s a teendő intézkedésekkel Buzogány Áron ministeri titkár ur bízatott meg. A cholera által sújtottak segélyezésére szépen folynak az adakozások. A hivatalos lap újból több jelen­tékeny adományt közöl. Nagy-Várad városa pedig hivatalos jelentós szerint ez ügyben következőleg intézke­dett : Gyűjtött 3436 frt. 86 krt, ebből a vagyontalan betegekre 2737 frtot fordított, a fenmaradt 700 frtot pedig a szegények havi segélyezésére nyújtotta. Ezenkívül a cholerában elhaltak árváinák segélyezésére 1112 frt gyűj­tött 19 árvának a város költségén leendő ápoltatását elren­delte, 11 ily árva pedig egyes emberbarátok által tarta­tik el; végül a jövő évi költségelőirányzatba az árvák tartására 3000 frtot, a szegények segélyezésére pedig 1800 frtot vett fel. * A Margitsziget mellett fekvő kis szigetet Buda városa közelebb József főhercegnek ajándékozta, a főher­ceg viszont szives köszönetén kivül Buda városának 25,000 forintot küldött, melyet ez közelebbi közgyűlésében a budai árvaalaphoz kapcsolt. * Pnlszky Ágost képviselő a sipeki iskolának csi­nos házat és beltelket ajándékozott; a csákvári választó­kerülethez tartozó községek küldöttei pedig f. hó 7-ikón osztották fel az azon kerületben levő községek iskolái között valláskülönbség nélkül azon több mint pár ezer frtot, melyet Kégl György országgyűlési képviselő azon célra ajándékozott. * Iskolai jelentés. Pápán, a cholera-járvány szün­tével, a helv. hitv. főtanodában 1873. évi octóber 17—19-ig lesznek a beiratások, javitó-, magán és- érettségi vizsgák ; az előadások pedig 20-án veszik kezdetüket. Hivatalosan jelenti Pápán, 1873. october 3-án Az igazgatóság. IRODALOM. * Hölgyek naptára 1874-re. Második évi folyam. Budapest, Légrády testvérek. Ára diszes borítékban, arany­vágással 1 ft. 40 kr. Ez már a harmadik jegyzék-naptár, mely a Légrády testvérek kiadásában az idén megjelent s hozzánk beküldetett. Valamint a másik kettőt, ugy ezt is ajánlhatjuk: Van benne György Aladártól egy cikk a fő­városi nőegyletekről, a korán elhunyt Andrássy Bélától két költemény, László Mihálytól egy beszély s több apró, nőket érdeklő cikk. * Tankönyvek. Aigner Lajos kiadásában a követ­kező tankönyvek jelentek meg ujabban : Magyar nyelv­tan. Középtanodák számára. Irta Torkos László. Harma­dik javított kiadás. Ára 80 kr. S z á in t a n i példa­tár a népiskolai 4. 5. és 8-dik osztálybeli növendékek számára. Irta Dr. Emericy Géza. Ára 30 kr. Termény­rajz. Népiskolák számára. Irta Szenté József. Ára ke­mény boritékben 40 kr. Zen e-Á b é c e. A hangjegyírás és olvasás okszerű ismertetése. Kezdők s különösen ma­gántanulók számára irta Paál Ferenc. Ára 60 kr. K i s lant. Költői szemelvények népiskolák és magántanodák használatára. Szerkesztette Hoífmann Mór. Négy füzet. Az 1-ső füz. ára 20, a 2-dik és 3-diké 30, a 4-diké 40 kr. Magyar nyelvgyakorló- és olvasókönv Magyarország német iskolái számára. Irta Kakujay Károly, Ára kemény borítékban 30 kr. D e r u n g. S p r a c h­unterricht in den Volksschulen Ungarns mit deut­scher Unterrichtssprache. Segédkönyv az előbbi munkához. Für die Hand des Lehrers bearbeitet von Kari Kakujay. Erster und zweiter Jahrgang. Ára 60 kr. L a t i n szó­könyv etymologicus csoportokban. Gymnasiumi haszná­latra irta Steiner Zsigmond. A tanárképezde gymnasiumá­nak egyik tankönyve. Ára 80 kr. * Rác Károly „A pozsonyi vértörvényszék áldoza­tai 1674-ben" cimü munkára hirdet előfizetést. Az egész munka mintegy 10, nagy 8-adrétü ivre terjed. Megjele­nik az év végén. Ára egy példánynak, szines borítékba fűzve, 1 ft. Gyűjtőknek 10 után egy tiszteletpéldány adatik. Az előfizetési pénzek Bánfalvára (Békésmegye) küldendők be oct. 30-ikáig. * A Keresztyén Magvető 8-dik kötetének 3-dik füzete már régebben megjelent, de csak most jutott el hozzánk. Tartalma a következő: Vallás ós tudomány. B r a s s a i. Kovács István önéletírásának befejezése. Há­laünnepély a jóltevők emlékére az unitáriusok kolozsvári főiskolájában máj. 22»kén. Az amerikai, angol és magyar unitáriusok találkozása Budapesten. Iskolai értesítések a kolozsvári, tordai és székelykereszturi tanodákról. Az ud­varhelyszéki tanitóegylet közgyűléséről. Sándor János. A marosköri közgyűlés kivonatos ismertetése,, Kelemen István. A német prot.-egylet 7-dik közgyűlése. S i­mén Domokos. Végül a különfélek rovata a mos­tani füzetben is, mint az előbbiekben, változatosan van összeállítva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom