Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-10-12 / 41. szám

bevallom, hogy mihelyt nekem valaki bebizonyítja, hogy a vallástudomány ujabb vívmányait a nép nem érti vagy roszul fogja fel, vagy hogy azok, épités és erkölcsi élesztés helyett, a valláserkölcsi erőknek ellankadását és megzsibbadását eredményezik, legott el fogom ismerni, hogy a vallástudomány ujabb vívmányai, ha a tudósok szobáiból a nép közé és az iskolába be akarnak lépni, a gonosztól vannak. E bizonyítékkal azonban elleneink adósak fognak maradni. Mert először teljesen alaptalan azon nézet, hogy a nép kevésbé miveltebb részének egy massivabb, dogmatikusabb vallásra volna szüksége, mint a mivelteknek. E nézetet megcáfolja már a tapasztalat. Mert „mivelt" és „felvilágosodott", „tudós" és „szabadelvű" két egészen különböző dolog. Avagy nincsenek-e igen mivelt és tudós ultramontánok ? S a prot. orthodoxiának nincsenek-e elég hivei a társadalom felsőbb köreiben ? Azután, ha az úgynevezett népnek csak érzéki, dogmatikus vallásra van szükége, ha az uem képes a szellemit szellemileg felfogni : minek akkor a prot. orthodoxiánál megállani ? miért nem térünk akkor vissza a katholicismusba, mely nyilvánvalóan a vallást még massivabb és dogmatikusabb alakban adja elő ? Hiszen e szerint a reformátorok akkor követték el a legelső és legnagyobb ballépést, mikor az egyház tekintélyét elvetették ós a vallást az ember személyes jogai közé sorolták. Ha a népet szabad, szellemi, belső vallásosságra nem lehet nevelni, akkor a protestantismus nem egyéb mint ámítás, ellenmondás önmagában. Be éo azt tartom, hogy a valódi protestantismus az egyházi téren az, a mi a demokratia a politikai téren. Igaz, hogy mind a kettő a miveltségnek bizonyos fokát, a népnek szellemi érettségét feltételezi, hogy áldást eszközöljön, de valyon nem azok nyújtják-e a legjobb eszközöket a nép szellemi állapotának emelésére ? Már a „közös papság" prot. alapelve miatt sem ismerhetjük el a miveltek és miveletleuek vallása közti különbséget; s azon véleményt, hogy a mi egynek jó, nem felel meg a másiknak, jogosulatlan lelkiari sztokrat iának vagy kisértet-látásnak kell kinyilatkoztatnunk. Különben is a miveltek és miveletlenek közötti különbség igen relatív. Hol van a határvonal a kettő között ? Ki tartozik oda, ki ide ? Az igazságnak tudományos kutatása és felderítése mindenesetre nem mindenkinek a dolga, de az igazság maga mindig jó és mindenki számára jó. Félre tehát ama bornírt nagyra vágy ássál, mely így szól : „mi vagyunk a beavatottak, a tudók, az egyházi tan hivése alóli emancipáltak, a „buta" nép hihet, a mit akar." Oly elv az, melynek átkos következményeit már is látjuk. Mert a nép jói sejti, hogy mi történik a függöny mögött. A vész, mely amaz elvből a prot. egyházat fenyegeti, csak ugy odázható el, ha a megismert igazságot nyíltan kimondjuk, mindenesetre nevelészeti tapintattal, de mindig világosan és határozottan, hogy mindenki tudhassa, hogyan áll velünk ? Az előttünk fekvő könyvecskének az épen egyik fő becse, hogy azt, a mit a történelmi vizsgálódás Jézus életéből igaznak bebizonyított, világosan ós elfogu' latlanul, nemkülönben nevelészeti tapintattal az iskolába átülteti, hogy közös tulajdona legyen mindeneknek. Egy másik ellenmondás, a mit a tultáborból Jézus történelmi felfogása ellen felhoznak, az, hogy ez által Jézus közönséges emberré silányittatik, hogy ez által ő legfeljebb a történelmi nagy emberek, egy Ábrahám és Mózes, egy Sokrates és Plátó, egy Luther és Kant sorába helyeztetik, hogy ez által ő az „egyház fejének" magaslatáról letaszittatik; s hogy a dogmatikus Krisztus feladásával összeomlik minden, a mi az emberi kebelnek élet és halálban vigaszt és nyugalmat adott. Ezen ellenvetésekre mindenekelőtt azt válaszoljuk, hogy az a Krisztus, a kit az egyház másfél évezreden keresztül a hivek lelke elé rajzolt; a ki, mig az újszövetségi könyvek szerint mint ember éhezett, szomjazott és sirt, az egyházi tan szerint mint isten a világot kormányozta ; a ki, mig a biblia szerint mint ember korlátolt tudásu vala, az egyházi tan szerint mint isten mindentudó volt; a ki, mig a biblia szerint mint ember Gecsemaneban ós a keresztfán a legkínosabb gyötrelmeket szenvedte, az egyházi tan szerint mint isten zavartalan égi boldogságot élvezett ; hogy az a Krisztus, kit a görög császári zsinatok felállítottak: menthetetlenül elveszett korunkra nézve. Ama virágok és koszorúk, melyeket az ó-kor kegyelete és tisztelete feje körül fűzött, emberfeletti személyiségének egész dicsfénye, a jelenkorra nézve csak annyiban bir becscsel, a mennyiben az ó kor felfogását ö róla visszasugároztatja. Korunk vallási tekintetben azért hanyatlott oly mélyen, mivel Jézus vallást lehelő és vallástébresztő személyisége elrejtetett szemei elől, mivel korunk elébe oly lény állíttatott, kihez meleg szívvel, utánzásra kész lélekkel senki sem tekinthetett fel. Azon állítás, hogy Jézus történelmi oldalának előtérbe tolása által ő közönséges emberré silányittatik, a mily profán, ép oly balga is. Jézus közönséges ember — nem, ezerszer nem ! Sőt inkább a legnagyobb mórtékben rendkívüli ember, a valláserkölcsi élet mezején épen páratlan. De mindenesetre valódi ember, azaz teljes ós egész ember ; olyan, a milyennek az embernek lenni kell. Jézus személyisége és élete sehol sem terjed az emberi lehetőn tul, hanem igenis az emberi erő és képesség legmagasabb fokát éri el. Az emberi természet valláserkölcsi oldala ő benne egész tökéletességgé van kifejlődve. Innen van, hogy kezdettől fogva minden fogékony kebelben azon szép és jogosult hit élt, hogy ő belőle az istenség maga beszél, hogy cselekedetei istenből folynak, hogy Ő benne az istennek mintegy uj teremtettsége tisztelendő, vagy a mint Pál apostol kifejezi, hogy ő a második Ádám, az uj emberiség kezdője. Ez a benyomás, a melyet a törté, nelmi Jézus reánk gyakorol. Ő az emberi természet valláserkölcsi oldalát egész tökéletességgé kifejlesztette. Ez az ő nagy érdeme. E tekintetben páratlanul áll ott a történelem nagyjai között. E tekintetben kimagaslik sze mélyisége minden halandók fölött. S épen mivel valláserkölcsi tekintetben a legfőbb magasságot érte el, hatott