Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-09-21 / 38. szám

ták ; 2-or Pál apostol a különböző nyelveken való szólásnak ajándékán egészen egyebet ért, mint azt, hogy valaki egy oly nyelven tudjon beszélni, melyet soha sem tanult; 3-or Péter apostol azon beszédében, melyet akkor a néphez intézett, meg sem emliti e csodás jelenséget : bizton állitható, hogy a cselekedetek könyvének szerzője által emiitett csudálatos jelenség nem egyéb, mint jelképes leirása azon nagy igazságnak, hogy az evangeliom minden nép számára való s igy minden nyelven hirdetendő. A zugó szél zendülete, a tüzes nyelvek alászállása nem betű szerint értelmezendő, de találó jelképe azon uj, megelevenítő szellemnek, azon lángoló lelkesedésnek, mely az apostolok szivében főiébredt s azt egészen áthatotta. Tény az, hogy ez az uj szellem, s az az által fölgerjesztett szent lelkesedés képesítette őket arra, hogy az evangeliom számára az első híveket megtérítsék s ezáltal az első keresztyén egyháznak alapját megvessék. 36. §. A zsidók által megkezdett üldözések szétszór ván az uj egyház tagjait a szomszéd tartományokban, nem hogy akadályozták volna sőt elősegiték az evangeliom terjedését a pogányok között s egyike a legdühösebb üldözőknek meg lőn nyerve a szent ügynek s az evangeliom legnagyobb apostola lett. 1. Az első keresztyének egy darabig vagyonközösségben éltek (Csel. 2, 44-46.). 2. Megjegyzendő, hogy eleinte inkább a sadduceusok, mint pharizeusok üldözték őket, s Péter és János apostolokat is ők álliták a synedrion elébe, sőt a pharizeusok közül többen be is léptek az uj egyházba. Kimagyarázható ez azon körülményből, hogy az első keresztyének a Mózes törvényeit is szigorúan megtartották, sőt még a szájhagyományok által rendelt szertartásokat is. Nemsokára azonban a zsidó törvények és az evangeliom közti ellentétnek feltűnővé kellett lenni s igy a szakadásnak be kellett következni. István volt az első, ki ez ellentétet élesen feltüntette, s épen azért meg is köveztetett, mint az egyház első vértanuja, azon vád alapján, hogy „káromló beszédeket szólott a templom és az isten törvénye ellen" (Csel. 6, 13.). Sault, az ifjú pharizeust, a Gamaliel tanítványát is az ingerié föl az első keresztyének ellen, hogy a többi társainál jobban belátta, miszerint a Jézus evangelioma ha elterjed, a Mózes szertartásos tör vényei uralmukat s érvényüket egészen elvesztik. 3. Az első üldözés következtében, melynek István áldozatja lett, a hivek nagy része Samariába s más tartományokba húzódott, mindenütt ujabb meg ujabb tagokat nyerve az egyháznak (ösel. 8.). 4. Saul felhatalmazást nyerve az üldözésre, Damaskus felé indult, útközben azonban mennyei világosságtól körülvéve a megdicsőült Jézust látja maga előtt megjelenni, s megtérve fölszenteli magát arra, hogy az evangeliomot a pogányok között hirdesse. E gyökeres átváltozás, melyen átmegy, kimagyarázható azon körülményből, hogy már azt megelőzőleg gyakran vádolta lelkiismerete azon méltatlan üldözés miatt, melyet a keresztyének ellen folytatott, s érezte azt, hogy „nehéz az ösztön ellen rugódozni". (Csel. 26, 9—18.). E gyökeres átváltozás jeléül uj nevet is vett föl, a mi hasonló rendkívüli körülmények közt abban az időben szokás volt. 5. A keresztyén egyház megalapítója a pogányok között Pál apostol volt. Az evangeliom terjesztése érdekében páratlan mérvű munkásságot fejtett ki, ugy hogy alig néhány évi munkálkodása következtében Antiochiában Efezusban, Kolosséban, Galatiában, Ciprusban, Lystrában, Troasban, Filippiben, Thessalonikában, Bereában, Athenébeu, Corinthusban, Rómában keresztyén gyülekezetek alakultak. Méltán megilleti hát őt az elnevezés : a „pogányok apostola." 6. Időszámlálásunk 58-ik éve körül Pál Corinthusban tartózkodott s cnnan irta levelét a rómaiakhoz, hol már azt megelőzőleg egy keresztyén gyülekezet alakult, a nélkül, hogy ott valamelyik apostol személyesen megfordult volna (Róm. 15, 20—24.). Belátta> hogy az evangélium terjedése érdekében mily nagy fontosságú, ha ily nagyobb népességű városokban, melyek egyszersmind kereskedelmi központokul is szolgálnak, gyülekezetek alakulnak s épen azért ő is működése színhelyéül többnyire központi helyeket választott. Ezért intézett egy levelet a római gyülekezethez is, melyben főleg apostoli eljárásának s álláspontjának védelmére kelt, s egyszersmind megigéré, hogy nemsokára a gyülekezetet meg fogja látogatni. Előbb azonban Júdeába kellett mennie, hogy a görögországi gyülekezetek között a jeruzsálemi szegény keresztyének számára gyűjtött segély-összeget személyesen elvigye, remélve, hogy a testvéri szeretet ez adománya által az ellenséges pártok kibékülését fogja eszközölhetni. Jeruzsálemben azonban a törvény betűihez vakon ragaszkodó apostoltársai részéről heves megtámadásoknak lőn kitéve, s hogy vakbuzgó ellenfelei által halálra nem ítéltetett azon körülménynek köszönheté, hogy „római polgár" volt. Törvényszék elébe állíttatva Cesareában két évig tartó fogságot szenvedett (kihallgatáson volt elébb Félix, Csel. 23., majd Festus és Agrippa előtt, Csel. 25—26.) s végre veszedelmes tengeri utazás után 62-ben Rómába vitetett. A vizsgálat ellene ott sokáig tartott, de fogsága nem volt felette terhes, mert egy katona kíséretében a városban szerte járhatott s apostoli munkáját folytathatta. 64-ben történt Róma felgyújtása Neró által, ki a gyújtást, hogy a gyanút magáról elhárítsa, a keresztyénekre fogta, kik ellen a lakosság nagy része különben is fel volt ingerülve. Egy régi hagyomány szerint akkor esett áldozatul Pál is ; állítólag lefejeztetett. 37. §. A pogányok között Pál apostoli munkásságának nagy sikere főként annak tulajdonítandó, hogy ő az evangeliomot a zsidó törvények és szertartások nyűgeiből kivetkőztetve, apostol társainál sokkal tisztábban fogta föl s hirdette, ugy hogy azok által is bevehető lőn, kik nem voltak született zsidók. Másfelől azonban ez eljárása nagy mérvű szakadást idézett elő, és sokáig kétes hitelűvé tette az ő apostolságát azok előtt, kik a zsidókeresztyén állásponthoz ragaszkodtak.