Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1873-09-14 / 37. szám
Ahol azonban a kormány ugy tekinti az államot, mint oly egységet, melyben az alsóbb néposztály szellemi képessége, annak fejlesztésére az eszközök nem hiányozván, emelkedhetik s a kormány befolyása nem szűn meg hatni nemzedékről nemzedékre, hogy az érett megfontolás s józan gondolkodás szelleme mindinkább terjedjen : ott nevel az állam igazán a szó szorosabb értelmében. Előbb vagy utóbb érezni fogja az állam szükségét annak, hogy a többségnek egységes jelleget kell teremteni, minden organicus részbe az egész képzetét és tudalmát oltani s ezen képzetnek, tudalomnak vagy érzetnek a tulajdonképeni lét érzetét alárendelni, nehogy az önmagunkban felébresztett s táplált szeretet a törzs vagy néposztály iránt felülmúlja a haza irányában tanusitandó szeretetünket. Itt a kormány activ szerepet visz a nevelés terén, hogy az egyes isolált részeket egyesitse. Mert bizonyos az, hogy a kisebb egység a nagyobb egység érzetét nem önmagából hozhatja önmaga napfényre, hanem ezt neki adni kell. S ezt adni az állam feladata. Tehát ezt a tételt állítjuk fel: Az államnak van, de csak akkor van közvetlen activ szerepe a népnevelés terén, ha a társadalmi közösségnek ós a tudalomnak magasztalt fejlesztése lett kilátásba helyezve, vagy ha a néposztály különfélesége s a tömeg szenvedőleges álláspontja levon az élet nyilvánosságából s nagy mértékben csökkenti azt. Mert a nevelés- és az oktatásügy viszonya az államkormányhoz nem lehet más, mint az, hogy az állam a haladást ne akadályozza, hanem inkább elősegítse ; minden egyéb motívumok vagy károsak, amik mellett az állam összeütközésbe jön a nép természetes fejlődésével, vagy ha nem károsak, hát tarthatlanok. De ebből az következik, hogy miután az állam a nevelés által az egység közérzetét ós az élet nyilvánosságát megteremtette, a népnevelés szent ügyének kezelését tovább ne bolygassa, hanem tegye le vissza annak kezébe, a kitől átvette, tegye le a nép kezébe , adja vissza azoknak, a kiket természetesen illet, adja vissza az egyes családoknak. Mert valamint abból, hogy az állam eredetileg valamely iparág vezetését kezében tartotta, nem következik, hogy azt azután is mindig kezében tartsa, épen ugy itt sem indokolható az örökös gyámkodás. Nagy külömbség vau a között, a mi kiindulását a polgári társaságtól veszi ós a között, a mit az államkormány létesített. Ezen szempontból tehát azt mondhatjuk, hogy a népnevelés ügye bizonyos ideig, bizonyos körülmények között, főkép akkor, mikor annak uj lendületet kell adni, az államhatalom kezében lehet s azután adja vissza azt a népnek. De milyen legyen azután a nevelés, miután a nép kezébe le lett téve? Nem lehet magánnevelés. Nyilvános nevelés lesz letéve a nép kezébe, mely azt egyenlő szellemben vezeti' és fejleszti. A nemzeti alkotmány védpaizsa alatt meg van adva a biztosíték a nevelés ügyének, melynek bajnokai szellemi összeköttetésben vannak az államkor . íánynyal, csakhogy azok, kik ezt közvetítik, ugy tekintetnek egy részről mint a k<v- jynál a nép képviselői, másrészről mint a népnél a Kormány képviselői. Az átmenet azonban ezen állapothoz ugy fog megkönnyittetni, hogy ha semmi akadály sem gördittetik az egyesek elébe magán-nevelőintézetek felállításában, melyek a nyilvános nevelőintézetek mintája szerint szerveztetuek. Végre még egy harmadikkal állítom tzembe a népiskolát : a tudománynyal. 3) A népiskola és a tudomány. Mi tekintetben gyakorolnak befolyást a tudomány és az ismeretek a nevelés ügyére, különösen a népis kólákra? A tudomány feladata: azon differentiákat, melyek különböző társulatok közt a nevelésben való jogosult résztvevős tekintetében keletkeztek, kiegyenlíteni. Ez azonban előre feltételezi a tudomány szabadságát. Habár az iskola tudományos intézet- is, legyen az azért a nép iskolája s legyen benne a tudomány szabad. De ha az állam által alapított tudományos intézet vezetését is az állam veszi át, akkor már a tudomány meg van kötve s nem lehet szabad a szó nemesebb értelmében; mert a tudományos képzettség fejlesztésével szemben az állam birói szerepel játszik s a természetes következmény az eszmék megmerevülése, megállapodás ott, a hol tulajdonképen a haladás kezdődik. („Wie z. B. in Oesterreich, wo seit langer Zeit ein Versteinerungs-System im Gangé ist, bei dem wohl alles frei Leben und alle geistige Thátigkeit ersterben muss, und dessen Ende sich noch gar nicht absehen lásst." Schleiermacher 1826.) Ha ilyenkor a kormány elveit, nézeteit változtatja, akkor változni fognak a tudományos nézetek is. A tudomány valódi állása a szellemi élet fejlődésében s azon bizalomban öszpontosul, hogy minden szakadás kiegyenlittetik, szabadsága pedig abban, hogy az állam a tudomány s az ismeretek terjesztésére állit ugyan fel intézeteket és fenntartja azokat, de azok vezetésére activ befolyást nem gyakorol. Mert egyrészről esztelenség, másrészről haszontalan törekvés, a már bizonyos pontig eljutott szellemi fejlődést megakadályozni. Itt a szabad népiskolának s a szabad tudománynak fejtegetésénél alkalmazhatjuk Schleiermacher nézetét az egyházról: „Micsoda alapelveknek kell érvényre jutni az egyházban, hogy az emelkedés lehetővé tétessék ? Nem másnak, mint annak, hogy mindenkinek joga legyen Ítéletét minden fölött szabadon kimondani, hogy szabadság legyen még annak is közlésében, a mi eltérésnek látszik, mivel az is az emelkedés csiráját hordhatja magában." Biztosan és nyugodtan halad előre a tudomány az elméletnek tért teremtve saját ereje által. Ha a tudomány szabad elismerésre talál azok részéről, kik a gyakorlat emberei, ugy az elmélet és a gyakorlat egymással egyesül s a gyakorlat Önmagától megváltozik. Ha azonban az állam tekintélye az elméletet a gyakorlathoz való szigorú