Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-08-31 / 35. szám

jesztett jelentéséből ? Hiszen ezeket megelőzte látogatá­sukban a himlő-járvány s igy a lefolyt tanév eredményé­ről semmiféle jelentést sem adtak. Bárhonnan meritette is azonban a tudósító amaz ál­lítását, az teljesen alaptalan. Mert a téthi iskolaügy az elmúlt tanév folytán nem hogy hanyatlott volna, sőt igen örvendetes lendületet nyert. A tanterem uj tetőzettel s padlással láttatván el, egyúttal a kor igényeinek meg­felelően bebútoroztatott s taneszközökkel felszereltetett stb. stb. Agg tanítója mellett egy a soproni tanitó-képezdéből kikerült okleveles segéd, az itteni iskolaszék szigorú fel­ügyelete alatt, meglehetős eredménynyel oktatta a pon­tosan feljáró 150 tanköteles gyermeket mind addig, míg­nem a világi hatóság a nagy mértékben uralkodott himlő járvány miatt, március végével a tanodát bezáratni parancsolta. Ez a valódi tényállás. Ennyit tartottam szükségesnek felvilágosításul el­mondani. Hogy azonban félre ne értessem, fenebb emli-BELFÖLD. A nógrádi ág. h. ev. esperességi gyámintézet köz­gyűlése. E gyűlés még jun. 12-kén tartatott, Wladár János és Veres Pál ikerelnöklete alatt Losoncon, s hogy mi mégis csak most emlékezünk meg róla , ennek oka az? hogy jegyzőkönyvét előbb nem kaptuk meg. A jegyző­könyvből következő főbb pontokat emelhetjük ki : 1. Az esperességi gyámintézet egyházi elnöke kö­vetkező beszéddel nyitá meg a közgyűlést : Nagytiszteletü és tekintetes esperességi gyáminté­zeti közgyűlés ! A magyarhoni e. e. e. gyámintézet tizen­két év ota árasztja áldásait anyagilag gyülekezeteink fe­lett, s azon százezer forint, mely ez idő alatt gyűjtetett s elosztatott, a mai közönyös egyházi hitélet korszakában, kétségtelen bizonyítéka prot. egyházunk életrevalósá­gának. Végig tekintve azonban az adakozók névsorán, észre fogjuk venni az aránytalanságot, számos egyesek s egész gyülekezetek kimaradását; nem egyedül az alsóbbrendüek, de az értelmiség osztályában is akadnak számosak, kik gyámintézetünk feaáliása, müködósj s magasztos rendel­tetéséről fogalommal még nem bírnak. — Midőn ennek okát keresem, nem tarthatom vissza magam ama, a leg­több esetben alkalmazható igazság kimondásától, hogy ,,a milyen a pap, olyan az ekklézsiája." Mert mi tagadás, némely lelkész urak a keresztény szeretetet csak a szó­székről tudják hirdetni, annak gyakorlati kivitelével ke­veset törődnek ; pedig ennek tényekben kell nyilvánulni, gyümölcsözni az életben, mert máskép szavaink nem egye­bek a pusztában elhangzó kiáltásoknál. Az adakozásra való felszólítást ama lelkészek valami fárasztó s szégyenletes, én pedig dicséretes s hivatalunkkal Összeforrt dicső kötelesség­nek tartom, és büszke önérzettel mondhatom, hogy ama nem tett Indítványomra vonatkozólag utólagosan még csak annyit jegyzek meg, hogy ne gondolja senki, miszerint én a henye ta­nítóknak akarjak párnát készíteni, melyen egész kényelemmel végig heveredhessenek, ne gondolja azt se, hogy a szorgalma­sokat, sivár pályájukra dobott egyetlen jutalmuktól, az iskola­vizsgálók kezei által kötött úgyis hamar hervadó dicsko­szoruktól megfosztani óhajtom. Nem, — az én szerény indítványom csak annyit akart elérni, hogy a dicséret édes és a megrovás keserű poharát ne takarjuk a sor­rend szerinti gyermekes classificálás ostyájába, hanem osz­szuk ugy, mint más egyházmegyékben szokás, nem a tanitó személyét, hanem az eredményt dicsérve, melyet könnyebb vagy nehezebb körülmények közt felmutatni képes volt. íme ez azon indítványom, melyet T. F. ur éretlen­nek Dyilvánitott; ha valósággal az-e, ítélje meg a tisztelt olvasó közönség. Horváth Samu, ev. lelkész. csekély gyűjtéseknél, melyeket egyházi célokra eszközöltem eddig, még alig akadtam oly egyéniségre, ki felszólítá­somra kegyadományát megtagadta volna. De meg kell választani az időt, az alkalmat és tudni a felszólítási mo­dort, hogy a szivek ós vesék érzékeny húrjai mozgásba tétessenek. Midőn jövőre leikésztársaim részéről gyámintézetünk iránt tanúsítandó ügybuzgalomban, híveink részéről szives adakozási készségben remény lem vethetni előremenete­lünk horgonyát, — bátor vagyok egyúttal minden egyház számára a körlelkész urak közvetítése mellett egy gyűjtő ivet kézbesíteni azon kérelemmel, hogy azt eredményével a kőrlelkész urak jövő 1874-ik évi vizsgák alkalmával, illető lelkész uraktól átvenni s ugyanazon óv május 15-kéig hozzám beküldeni szíveskedjenek. Továbbá, vagyok bátor becses figyelmöket fölhívni arra, miszerint e mai gyűlésünk egyik legfontosabb tár­gyát fogja képezni azon kérdés megvitatása : „a Gusztáv Adolf-egylettel, mint magyarhoni tőegflet, egyesüljünk-e vagy ne ?" — azon egylettel, mely a felebaráti szeretetet nem szavakban, de tényekben gyakorolja s az egész föld kerekségén nyelvi, nemzetiségi különbség nélkül protes­táns testvérei kőzött árasztja áldásait, azon egylettel, mely a continens majdnem minden miveltebb államával, magasztos céljában s összemüködésóben összeforrt; azon egylettel, mely minket — a tőle idegenkedő magyarhoni egyházat — eddig is oly tekintélyes összegekkel fölsegí­tett s jelenlegi közeledésünket oly önzetlen örömmel üd­vözli. Legyenek bármily okok miatt is ellenesei e test­véri egyesülésnek, ón határozottan mellette vagyok s an­nak keresztülvitelét a legmelegebben ajánlom. S most midőn magamat az általam üdvözlőit jelen­levők további szivélyességébe ajánlanám, egyszersmind e gyűlést megnyitottnak nyilvánítom." Mely beszédnek figyelemteljes meghallgatása után az egész terjedelmében kinyomatni határoztatott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom