Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-08-24 / 34. szám

1069 1070 TÁRCA. Könyvismertetés. Temetési és emlékbeszédek. Irta Illyés Bálint, kisújszállási ref. lelkész. Debrecen. Kiadja Telegdi K. Lajos. 1873. 8-adrét, 158. lap. Ára? (Folytatás és vége.) *) Midőn a tevékeny és buzgó Margócsy által kiadott „Hazafias elmélkedések" első kötetét, e lapok hasábjain, három évvel ezelőtt recenseáltam, az ily irányú beszédek termékenyítő hatása mellett meglehetős bő mértékben elősoroltam igénytelen észrevételeimet. Miután tehát épen ugy gondolkodom ma is e tekintetben, a mint gondolkodtam három évvel ezelőtt, szükségtelennek tartom ismételni a már egyszer elmondottakat, s indokolatlan tért foglalni e hasábokon, a hol különben is alig férhetünk. Ezek a füzet harmadik részében levő beszédek is tehát hazafias elmélkedések, és pedig a három első textusos, az utolsó három pedig oració, tartatván mindenik kiváló egyéniség felett, a kik, talán egy kivételével, a nemzet halottjai. Jerem. 15: 5. Gr. Sz. I. emlékünnepén 1860-ban mondatott. Homlokirata: A nemzet bánata és vigasza nagy fia hunyta felett. Ez nemcsak tartalmilag őszhangzó szövegével, de e mellett még alakilag is szép. De hát nem kellett volna-e a partitiónál is e mellett maradni ? Nem érthetem, miért áldozza fel szerző most meg a rhetorikát, mikor a homiletika sem nyert mitsem általa, sőt nemcsak, de uj dispositiójában az egész beszéd hatását is kockára veti. A mi pedig e beszéd tartalmát illeti, valyon a nemzet vigasza csak abban volna-e egyedül, hogy „a dicsőült férfiú most is él széllemével s munkálkodik közöttünk ?" Ha annak a zárköltemény által emiitett „felhőkfeletti birónak" egy kissé több, illetőleg őt megillető nagyobb szerep engedtetik, különösen a második rész folyamában : higyje el szerző, ez beszédét roppant emelte volna, mig igy, mert ne feledjük, egyházi beszéddel van dolgunk, csaknem ker. világnézletünkkel ellenkezik megnyugodni a felett, hogy t. i. az ünnepelt nagy szellem utóéletében nem épen az urnák lelke munkálkodnék közöttünk. Mi, egyházi szónokok, nem elégedhetünk meg csak annyival, *) Mint a tisztelt szerkesztőség, ugy a tisztelt olvasóközönségtől is bocsánatot kérek, hogy a városunkban már 10 hét óta folyvást pusztító járvány miatt, a szakadatlanul folyó temetésekkel (a nevezett idő óta ez óráig 146 halotti prédikációt mondtunk lelkósztársammal) elfoglalva, a túlfeszített munka miatt pedig testben és lélekben megfáradva, sőt ágynak esve ismertetésem e második felét a 33-ik számban legjobb akaratom mellett is közzé nem tehettem. G. Gy. h°gy egy ily elköltözött nagy hazafi életének utóhatását, egyszerűen csak az utókor hevületében szemléljük, s kizárólag ezen emberi esélytől várjuk a haza vigaszát. Ez a történetnek még csak kérge, héjjá, külső boritéka. Szerintünk „a felhők feletti biró" immanens kormányzó-hatalom a világmindenségben, s igy nem a világ panorámájának szemlélője vagy bírálója egyoldalúlag, a mire szerző beszédének ha nem is annyira tartalma, de technikai berendezése mindenesetre mutatni látszik. A mi hatásunk fő erejének épen abban kell lenni, bogy ezen igazságot szolgáltató szent hatalom szakadatlan és immanens működését, mind az egyes ember, mind pediq az egyetemes emberiség élete, illetőleg a történet s z ellem éb e n nézzük, vizsgáljuk és mutassuk fél mindig hallgatóinknak. Siralm. 5 : 16. szövege a következő beszédnek, a mely Gr. T. L. emlékünnepén mondatott 1861-ben. Ismét egy fenséges eszmékkel teljes szép beszéd; de a melyben a ragyogó rhetorika a homiletikára újból árnyékot vet. E felett azonban nem csudálkozom , miután Teleky rejtélybe burkolt halálesetének körülményei még sokáig fognak reánk megrendítő hatást gyakorolni. E hatás alatt dolgozott szerző is. Az élvszilárd honfi nagysága és jutalma, Jel. 11: 10. fölött, B. L. emlékezetére, 1869-ben tartatott. A tárgykimondás helyes, jó alapon nyugszik ; de ismét kár, hogy a fundamentum dividendi felosztásánál, az ajánlkozó szép alakot ismét csekélyebb értékűvel cseréli fel, mint a Sz. I. felett, illetőleg emlékünnepén tartott beszédben is tevé. No de ez még nem valami lényeges dolog. Sokkal fontosabb itt már, hogy szerző az első rész végén, a hol az elvszilárd hazafinak csak nagyságát kell vala felmutatnia, átcsap a második rész eszmekörébe, s az egészen e passusig remekül kidolgozott első rész végén, s a beszéd egész további folyamában is tévedezni látszik, holott pedig a jutalom felmutatása, illetőleg az életnek koronája, az első rész végén, már az olvasó előtt is egész pompájában felragyog. Hát az „egyik" és a „legékesebb" korona megkülönböztetése mit jelent? Hisz a honfitisztelet , a hála és a kegyelet virágai, ápolgatva a hü emlékezet által, talán nem puszta, szóvirágok ? Mert ha a nemzet, illetőleg az utókor hálája, az elhunyt elveinek győzelemre segitésében üli ünnepét, a puszta hálasóhaj az „egyik" jelzőt meg nem érdemli, koronának nem nevezhető, s csak olyan érdekkel bir, mint a minővel „az a palack egyptomi sötétség" birt, a melyet a régi világ egykor ereklyeképen tisztelt és imádott. De álljanak itt már a kifogások mellett az emiitett gyönyörű első rész következő passusai is. A csillag is a sötétben ragyog legtündöklőbb fény nyel. „ . . . Elvet vallani, mit a hatalom magáénak vall s küzdeni érte, midőn pénz, hivatal, kitüntetés s arany-