Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-08-24 / 34. szám

azzal a polgári állomány veszélyeztetésére vissza ne élhessenek. Nem egy polgári törvény célzatosan a végett hozatott, hogy legyen fegyver az egyházak túlkapásai ellen. Igy, van törvény, mely a vallási testületek vagyonának, s különösen fekvő vagyonának felszaporodását korlátozza. Van törvény, mely szerint a pap sem senator, sem képviselő nem lehet. Hogy a vallási egyesületek törvényszék előtt mint jogi személyek szerepelhessenek, megkívántatik azoknak törvényes, úgynevezett iucorporatiéja, mely bizonyos esetekben meg is tagadható. De mind ezek nem az egyházról szóló törvények alakjában állnak fen, mert arra nézve rendelkezni az amerikai törvényhozás magát illetékte ennek jelentette ki; hanem mint általános törvények kifolyásai, mint pl. a pap senator vagy képviselő nem lehet az incompatibilitas törvényénél fogva. íme ily ildomossággal jármk el a szabadság országában, hogy midőn a lelkiismereti szabadság követelményeinek eleget tesznek, a netalán jogkörükön túllépni akaró s a társadalmi rendet veszélylyel fenyegető egyházak ellen az államot biztosítsák, sez ildomosság az, melyet Deák utánzandó például állított oda a mi törvényhozásunknak. Azt fogják ellenvetni : Más viszonyok vannak Amerikában, mások Európában és különösen Magyarországon. Semmi kétség, ha Amerikában évszázadokon keresztül egy az állammal magát azonosított uralkodó egyház léteznék, s ha Magyarországon államegyház nyomása alól menekült oly felekezeti egyházak sokasága volna,melyek egyformán, a szabadságot óhajtják, akkor felfoghatnám, hogy azon ovatos eljárás, mely jónak találtatott Amerikában, Magyarországra nézve nem találtatik szükségesnek. De a dolog épen ellenkezőleg áll. Épen mert oly clerussal vau a nálunk alakuló jogállamnak dolga, mely még nem rég az államhatalmat is irányozta, mi haszna sürgetik, mint Zsedényi is teszi, az annak befolyása mellett kifejlett oly szokás-törvények alkalmazását, melyek ezigoru keresztülviteléhez és végrehajtásához kellő intézkedés nem tétetett? S kérdem, ha a kormány a hiányos, az illusoriusokká vált törvényeknek nem próbál érvényt szerezni, hogy kudarcot ne valljon, következik-e abbéi, amit szintén Zsedényi hangsúlyoz, hogy alkotandó olyai törvények végrehajtását is elmulasztandja, melyek tiszteletben tartatására kényszerítő eszközökkel is birand ? Egyébiránt fel tudom nagyon jól fogni Zsedényinek a multak gyászos emlékeiből merített hevülését és felséges buzgalmát a protestáns jogvivmányok iránt, de nem birom felfogni azoknak a mai egyházpolitikai kérdéssel történt kapcsolatba hozatalát. Épen mi hozzánk protestánsokhoz, kik századok óta az egyház önállóságáért és függetlenségeért annyit küzdöttünk, nagyon roszul illik az államot repressiv rendszabályok alkalmazására felhívni, midőn inás felekezetbelieknek hitelveikhez való ragaszkodásáréi van a szó. S nem illik hozzánk, nem is ildomos felekezeti álláspontra helyezkednünk, bécsi és linci békekötéseket emlegetnünk akkor, midőn a nemzet közszelleme az általunk századokon át sürgetett általános vallásszabadságot tettleg gyakorlatba vette és most bölcs törvények által biztosítani is kívánja, addig pedig nem találja célosnak félszeg szokástörv^ny alkalmazása által a kedélyeket felzaklatni. íme a bécsi és linci békekötések két század óta tör vény b'í iktatva voltak, midőn még e század elején protestáns ember Pest városának u. n. választó polgára sem lehetett, mig ma, midőn velem együtt számosan ama békekötések emlegetését tapintatlan anachronismusnak tekintik, — Budapestnek akár polgármestere is lehetek, csak ahozvaló képességet ós a polgárok bizalmát bírjam. Annyi bizonyos, hogy sem a képviselők, sem a városi tisztviselők választásánál senkinek eszeágába sem jut az illető hitvallása után tudakozódni. A nagy többség kétségkívül nem bír azon nagy eszmék tiszta tudatával, melyekkel a fenforgó kényes kérdés igazságos megoldása egyedül eszközölhető; de bir ösztönszerű érzetével azon balságoknak, melyek elődeinket tévútra terelték s a társadalmi állapotokat elviselhetlenekké tették* Egy neme az ismeretlen varázsnak vonzza embereinket e téren a liberális eszmék felé, melyek jövőjüket biztositandják. E homályos érzelmeket tisztázni, végcéljuk felől tájékoztatni és példaadás által táplálni, ezt kell hogy szent feladatának ismerje mind az, ki e haza sorsának jövő fejlődésére messzehatóbb befolyást gyakorolni képes. De ha, mint a késmárki beszédben tőrtént, vezérfórfiaink ahelyett, hogy a megindult kölcsönös méltányosság gyakorlását ápolnák, a multak gyászos 67*