Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-07-27 / 30. szám

végett egy kötelességeiről megfeledkezett sereghez, ritka széplelkü seggel inkább szeretteőket magoktól jóknak, m int őáltala jókká tétetteknek láttatni (rarissima moderatione maluit invenisse bonos quam fecisse. Vit. Agricol. Cap. VII.). De sem a gyermekek java s kötelességem, sem arcom nem engedik, hogy egyebet mondjak, mint a mit érzek, s igy, ámbár ha valaki, bizony én, idegen vagyok attól, hogy a kik alattam, azaz velem szolgállak, azokat piritgassam, zaklatgassam ; s ámbár Agricolának szép példája szerint óhajtanám elfedezni inkább a dolgot, mint azt felfedezni: kimondom, hogy én az emiitett examennel oly kevéssé vagyok megelégedve, a mely igen megelégedteknek magokat némelyek mutatták. Igenis' gyermekeink tudtak valamit. De lehetséges volt-e tehát esztendeig s még régebben feljárni s az examenben épen semmit nem tudni ? De tudták-e tehát a mit tudni látszottak is? Mert tudni s nem érteni a mit tudunk,annyi mint. nem tudni; tudni és akármiképen s akárhányszor fordittassék a kérdés, nem felelhetni s el nem találni, ha a kérdésbe öltöztetett felelet segitőleg mondatik-e, vagy azért hogy bennünket megtéveszszen, — ez ugyan világos jele a nem tudásnak. Ezt nevezetesen akkor látánk, mikor egyike a jobban tanulóknak s gyakorlottabbaknak, sebesen elpergeté nyelvén a Nógrádmegyéről szóló Losoncy István versét s abban Fülek várát megnevezé és mégis, mindjárt azután hogy az egyik társa a Mosonmegye versét felmondotta, megkérdeztetvén, hogy tudja-e hol van Fülek, hol van Fülek vára, elakadt, mintha Nógrádnak s Füleknek hirét sem halotta volna. A mi iskoláink hibája az, hogy tanítóink nem ugy tanítottak a mint kell; továbbá, hogy azt nem tanitotlák mind a mit kell; s ezek azt tanácsolják, hogy iskotánkat állítsuk más lábra s holmit vonjunk meg a mi most tágan áll. A tanitó tiszte az, hogy a gyermek lelkének nemcsak legalsóbb tehetségét, az emlékezetet vegye munkába, mely ugyan a tanítóra nézve legkönnyebb; hanem hogy a felsőbbeket is, az észt, az elmét, az értelmet és a képzelődést kifejtegesse; a gyermek figyelmét egy pontra vonja, őtet eszmélni, gondolkodni tanítsa; vele a szépet és rutát, a jót és a roszat, a valót és a hamisat, a nagyot és kicsinyt, a nemest és nemtelent éreztesse ; amazt szerettesse, ezt utáltassa; érzéseit, ideáit, gondolatait szókba öltöztetni s folyvást és bátran kimondani tanítsa; bennek a tanulás szeretetét, nem szakmánynak s parancsolt kötelességnek nézetvén azt, hanem mulattató s hasznos foglalatosságnak, felébreszsze; s elmellőzvén a többnyire káros könyvnélkül tanultatást, időt nyerjen velek minél többet s minél jobban Unultatni. Az ügyetlen tanitó, a helyett hogy a léleknek előszámlált tehetségeit tanítványában egyetemben gyakorlaná, kiadja nekik a pensumot, azt velek elmondatja s azt hiszi, hogy tisztének eleget tett. Igy a legelmésebb gyermek is elbutul; tanul, mert az parancsoltatik, vagy mivel az szokás, s tudós szajkóvá lesz s egy haszontalan Sciolossá, a ki az életben nem elővitelére lesz a jónak, hanem meggátlására. S mi atyák eléggé gyengék vagyunk ennek még örülni, s nem veszszük észre, hogy a gyermekeknek iskolában töltött idejek elveszett idő. Nem én vagyok az egyedül, tiszteletreméltó Consistorium, a ki iskoláinknak ezt a mételyét gyűlölöm, kárhoztatom. Épen ugy kárhoztatja ezt a Patakon tanított Paedagogica s Szency Molnár Albert a könyvnélkül tanulást már kor dó 1 y ba tanulásnak csúfolja. Midőn azok, a kik a neveléshez nem értenek, a gyermek kész s elhadart feleletét a tudás jeléül veszik, nekünk azt kell gyanítanunk, hogy az szókat s versecskéket tud, de dolgot nem tud, és ha a megváltoztatott kérdésekre sem tud kigázolni elakadásából, jele, hogy benne magunkat megcsalók. Azonban a tanítókat a könyvnélkül tanultatástól áltáljában eltiltani nem lehet szándékunk; csak azt nem kell megengednünk, hogy az olyat is ugy tanulják, a mi különben is sokáig megmaradhat nálok és hogy igy semmit ne tanuljanak, a mit tökéletesen nem értenek; s azt kell kívánnunk tőlök, hogy a mit igy megtanultak, tulajdon szavaikkal is és folyvást, tisztán elmondják. Ez az utolsó többnek látszik, mint a mit gyermektől várhatunk, de az valóban csak látszik ugy. A mely tanitó a gyermeket a feleletben szorgalmasan gyakorolta, az ezt bizonyosan el fogja érni. De csak az fogja tanítványait a feleletben sikeresen gyakorolhatni, a ki magát a. kikérdezezésben gyakorolni rest nem volt. A gyermeknek mindazt kell tanulni az iskolában, amire a felsőbb tudományok tanulására jutván, s később az életben, szüksége lesz. Superintendentiánk a maga Patakon 1811. Juliusnak 15-dik napján hozott végzésében kimutatta azon tantárgyakat, de oly iskolát vévén tekintetül, melynek négy classisai vágynák és a melyben leányok nem vesznek leckéket. Azokhoz, a mik ottan megneveztetnek, én azt óhajtanám, hogy a Morál tétetnék és némely megrögzött bohóságok nevetségességének felfedezése, a milyen p. o. az, hogy még azokat is, a kiknek azt tenni szégyen, a kalendáriumban látjuk tekintgetni, ha jó idő lesz-e vagy esős. Ilyen továbbá az, a mit a német életbölcsesógnek nevez; mely azt tanítsa, hogy az embernek a maga sorsával meg .nem elégedni bolondság; hogy az emberek sorsa, összevetve a legragyogóbbal is a legkevésbé ragyogót, alkalmasan egy : hogy a bennünket szerető Atya annak, a kinek példátlan keserűségeket adott, pótlékot, példátlan örömeket is nyújt; hogy többnyire magunktól függ boldogságunk és ha szerencsétlenek vagyunk, többnyire magunk vagyunk annak okai; és hogy az ember igen kevés eseteket kivévén, azért szerencsétlen, mert kevély és a Seneca szavai szerint nem az észt követi, hanem a példákat. Mindezekre elég időnk maradna az iskolában, ha alkalmatos tanítókra bíznánk gyermekeinket és ha a legdrágább adományát az Istennek, az időt, oly dolgokra nem vesztegetnénk, a minek haszna sem a fejre, sem a szivre nincs.