Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-07-13 / 28. szám

4-ik sz. 105-ik lap.) Legalább nekem ezt súgja az én kicsinybe vett íilosoíiai érzékem. Ez súgja egyszersmind, hogy a küzdelem nélküli erény csakugyan „repíilő sült galamb" s kétszeresen az, hogy ha a vételi ellentéteid szerepeltetjük. E chaoszba igy akar bevilágítani nyilatkozó az ő angol tekintélye által: „létezik a szent lélek jelenléte által hatályosított olyféle lelkesedés 'enthusiasmus), mely a vétket lehetlenné teszi; az erény, mint a vétek ellentéte, ily esetben igenis természetes szülemény gyanánt jelentkezik küzdelem nélkül." Az erény — véleményem szerint — az erkölcsi jó édes anyja. Az erkölcsi jó pedig szépsége s magasabb hasznai által leköt, meghódit, kedvet ad az erkölcsi jó további gyakorlására, mignem az erkölcsi alany annyira megszokja a küzdelmeket, hogy azok végre teljesen elvesztik terhelő tulajdonságukat. Egyik jó mintegy a másikat szüli. Az erre való készség az erény, tehát nem maga a jó, hanem csak az arra segito, az azt előállító erkölcsi erő. A szent l 'lek által hatályosított állapotban szülemlett jó, az én tevőleges hozzájárulásom nélkül teremvén mintegy — alapul szolgálhat a felesleges jó tettek érdemére s a kálvinista indulgentiákra. De még ily születés mellett sem lehet az a vétek ellentéte, mert az erkölcsi jónak az erkölcsi rosz s ennek amaz felelhet meg csupán. Nincs tehát küzdelem nélküli erény, de igenis van megszokott, könnyűvé vált édes küzdelem s e nemes oknak nemes okozata az u. n. erkölcsi jó, mély létoka nélkül bármennyire elo nem állhat is, azzal mindamellett föl nem cserélhető. Ezt érezte már maga nyilatkozó ur is, midőn mondja: „Itt az ősrégi magyar szó a jószág ( = jóság) jobban kifejezi a szentség testleges nyilvánulását, mint a durvább erény szó. Ezáltal mintegy maga ismerte el „a repülő sült galamb" jogosultságát. A nyilatkozó köszörülgeti a szerző érdességeit, mederbe tereli a szerte csapongó hullámokat. És ez — hizelgek magamnak — az én igazmondásom jó eredménye. E jó eredmény mellett tanúskodik az is, hogy nyilatkozó szerzőnek az egyházról tele tüdőből kelt szónoki meghatározásait lágyítani iparkodik. (Vesd Össze az általam idézettekkel. Egyh. L. 3-ik szám). Az is kiderült, hogy annak a roszul rendezett „valósid, jön, fejlődik, terjed isten országa" kifejezésnek nem szerző a Columbusa, nem is dr. Kovács Ödön, hanem Baur. Igy már szerző ur csak annyiban hibáztatható, hogy a szerintem tévesen összeállított mondatot nemcsak hogy kijavítás nélkül elfogadta, de még idéző jelekkel is feledé felruházni. „Ismertető" — mondja tovább a nyilatkozat — „tömérdek szóujitást, purismust vet szememre." Ezt tagadom. Tömérdek szóujitást nem, mert hiszen abból egy is igen elég; de újított szók alkalmazását, használását, sőt az egyetlen szóujitás segélyével való gyártását igen. Hogy az íáltalam kigyomlált vadvirágokat maga-szedte magból tenyésztette-e szerző, vagy mint plántákat kölcsönözte-e : az a dolog lényegén keveset változtat. Elég az, hogy kertjében díszlenek és pedig ápoló gondoskodás alatt. Valyon ki nagyobb bűnös ? A csábító vagy elcsábított, a lopó vagy az orgazda ? Ki nagyobb bűnös ? A ki gyufát gyújt, vagy a ki azt égve a házfedelre veti ? Mások tévedése még nem elég ok arra, hogy mi is tévedezzünk. Hogy nyilatkozó urnák az „imályu

szó azért jó, mert „tetszik", erre csak azt felelhetem a „Figyelmező"vel, hogy ez argumentálás „teljesen méltó szerzője irói jelleméhez", mindemellett ugy gondolkodom, hogy a nol (mint már a szók alkotásánál is) törvények, szabályok szerepelnek, ott a sympathiák értéke null fokon áll. Bűnöm az is, hogy a „nevezhetni1

1

szót nem találtam sajtó-hibának. Higyje el nyilatkozó ur, volt eszemben, hogy talán az egész mű egy nagy sajtóhiba s igy aztán nem csoda, ha képtelen voltam a valódi sajtóhibák felfedezésére. De meg az talán nem is az ismertető tiszte ? Egy „be" szót az én correctorom is kihagyatott. Hajdan egyetlen ióta miatt veszekedtek, egy „be" azért csak ma is megérdemli, hogy megszabadíttassák! Ime a kicsinységeken kapkodás, mit nekem nyilatkozó szememre hány. Szorgos munka-időben X. városábau tűz ütött ki. Az égő ház padlása kamarául is szolgált. „Mi van a padon, mi van a padon ?" — kiabálják a mentésre érkezők. Az udvaron kétségbeesve futkosó házileánytól megtudják, hogy a lekváros fazekak. Hajrá! A rimaszombati nagy kétfülüek mind levándorolnak szépen, hanem az éveken át fosztogatott drága pehely-dunnák és derékaljak pörzsölődtek derekasan. A nyelvtani, szófüzési időtlenségek, a fogalmi képtelenségek mind ott maradnak könyvismertetésemben érintetlenül, de a „be" szócskát és a „neveztetni"-t meg kell szabadítani, ha hogy esik is Hanem hát nyilatkozónak megvannak a maga jellemző szónoki fogásai ide vonatkozólag is. „Száz példával is igazolhatnám, igy van a dolog a többi nekem tulajdonított hibákkal is!" Ehez aztán csak a hit kell, mely „az oly dolgok valósága, a melyek nem láttatnak." Igaza van nyilatkozó urnák, midőn mondja: „arról tennem kell, hogy prot. hitész tudja meg, mit jelent más egyházban a szerpap kifejezés." De hát melyik „más egyházban" ? Talán a mienkben ? Akkor felesleg az az r. k. a szerpap szó mellett! Ismét csütörtököt mondott a filosofiai nyelvérzék. Nemde azt akarta kifejezni: „prot. hittanhallgató vagy papnövendék tudja meg, hogyan adják vissza r. kath. egyházi irók a diakon szót ? Derék lett volna, ha aztán még azt is hozzácsatolja, hogy helyesen-e vagy nem? Ily eljárás mellett nem nőtte volna ki magát az a zagyvának jelzett képcsoportozat sem oly termetesre, melynek összeállítását mystificatiónak szíveskedett elnevezni. Különben azzal egyedüli szándékom volt azt kimutatni, miképen lehetne szerző filosofiai nyelvén értekezni. Az idéztem szavak, — mint nyilatkozó maga is állítja — mind megtalálhatók könyve különböző lapjain, s ez nekem teljesen elég. A miket ezután mond a Nyilatkozat, azok ellen szükségtelen védekeznem, részint mivel azokban sok a handabanda, melynek tárgyilagos alapja nincs; részint mert