Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-07-06 / 27. szám

A fonákságot abban látom, hogy a midőn Iliásból vagy Aeneisből egy-egy éneket, Horácnak néhány ódáját, Ciceionak egy-két beszédét, tehát merő töredékéket tanítják magjarázni, akkor már maguknak e szerzőknek, azok nemzetének és korának szellemét s müvészetök teljességét igyekeznek a növendéknek betanítani, s e végett az irodalmi és állami történelemnek, mythologiának, a régiségtannak, egy egészen csinált világnak oly tömegét vétetik be vele, melynek mi revalóságát megérteni, s melyet feldolgozni az képtelen. Hogy ama szerzőket saját teljes szépségökben felfogja valaki, ahoz a betanítás, a rábeszélés, rosz előkészítés, ahoz már az egyetemes szép iránt a jelennek közvetlen hatása alatt kifejlett, önálló érzék szükséges, melyet az alak különlegességei többé nem zavarnak; s mely érzéket ma maguknak ezen remekeknek a hatása által hozni létre circulus vitiosus. A veszélyt pedig abban látom, hogy ekként a növendék szelleme egy csinált világban honosittatik meg, képzelt viszonyok, képzelt alakok között, hol egyénisége, a helyett, hogy határozott idomot nyerne, ködbe oszlik. És ez a magában is nagy hiba még tetőzve van az által, hogy ama világból teljesen hiányzik, vagy az alig kivihetőségig homályos abban két tényező: a család és a hit; ellenben uralkodó a zsákmány és hódítás, a rabszolgatartás és az életnek dologtalanul élvezése. Nem megdöbbentő-e, hogy az előbbieknek hiányában, az utóbbiaknak fculsága alatt küzd, szenved és sínylődik a mai társadalom? — S a qnietismus és nihilismus, ez az összeéit két véglet, valami egyéb-e, mint zátony és örvény, hová a classikusoktól függetlenségét megóvni nem tudott s a régi múltnak és a mi jelenünknek összeférhetleusége folytán lemondásra vagy kétségbeesésre -jutott lélek téved, a gondolkodásnak eme korlátlan birodalmában, melyet az uj kor szelleme tár fel az ember előtt ? Ha a gymnasiumi oktatás a classikai nyelvekben annyira viszi a növendékeket, hogy ezek azokat a iánk maradt legkitűnőbb eredeti szerzők müveiből tisztán megérteni, s értelmöket a tannyelven szabatosan kifejezni képesek, elég szép és nagy feladatot old meg ugy a megismerés, mint az alkotás tehetségének fejlesztésében. A távolabbra ható gyakorlati eredmény, mint egyéb tantárgyaknál, itt is magától következik. És e szerint e középtanodában a classikai nyelvek, bár nem képezhetik az oktatás alapját, igenis képezik annak kitűnő segédeszközeit. Határozott irányú, az igaznak ép érzékével erős és kitartó nemzedéket nevelni csak oly uton lehet, mely a való jelenből kiindulva fokról fokra vezet az eszményihez, nem pedig azon, mely a jelent elugorván, évezredekkel visszamegy, s idegen alapra, idegen elemekből képzeletben alkotott eszményi világnak valósítását célozza oly elemek által, melyeknek fejlődése egészen uj irányt vett, uj viszonyokat, uj világot hozott létre. Az igaznak szeretete, a tudás és emelkedés vágya, az elragadtatás ingere, a rendkívüli által vonzatás minden időben természettől tulajdonsága volt az ifjúi kornak; hanem a társadalmi életnek egyik korszaka különbözik a másiktól abban, hogy kevésbé képes e tulajdonságnak méltó táplálékot, méltó tárgyat szolgáltatni, ezt fejleszteni és megedzeni, vagy, miután meggyőződésem, hogy a társadalmi életnek minden változataiban jelen vannak a fenségesnek az elemei, helyesebben : egyik korszak emberei különböznek más korszakéitól abban, hogy megértik vagy nem értik meg a maguk korát, annak igényeit, s vagy azok által megvilágosítva intézik tetteiket, irányozzák a közéletet, vagy észrevétlenül, akár félreismerve, múlnak el tőlük az időjelek egyrészt a földhöz ragadottság, másrészt a csillagok közt kalandozás miatt. S im ismét ott vagyok, hogy ajelennek ezt a megértését gátolja, az eszközök megválasztásának helyességét zavarja a classicai nyelvekre kiválóan alapított középtanodai oktatás, s nálunk magyaroknál a nyomot tévesztett tántorgó közélet az ifjúságot erősebben húzza alá, mintsem amaz felemelni képes. Azonban, kezdeni kelletvén e veszélyes köráramlatban ós kölcsönhatás mellett, az iskola jobbau hozzáférhető, az iskola inkább hatalmában áll embernek, mintsem az összes társadalom. Két eszme van mindenek felett, melyek alkalmatosak az ifjúságot üdvös elragadtatásban, magasztos hangulatban tartani, annak lelkét jótékonyan elfoglalni, betölteni s megtermékenyíteni, s tett-vágy át nemes irányban ébren tartani: isten és haza. Egyiknél fogva az öröklét és a mindenség fogalmában ismeri föl magát a teremtett emberi lélek, másiknál fogva saját eszméit valósítja, egyéni alkotásait örökíti meg a teremtő emberi szellem. Mindkettő elérhetetlen, noha mindenütt jelenvaló, mindkettő csak eszmében felfogható s csak közvetve érezhető; de épen azért mindkettő olyan, hogy azoknak imádata azon egy lélekben sem rosz gondolattal, sem rosz indulattal össze nem fér. Minél élénkebben, de egyúttal minél méltóbban tudja az oktatás e tiszta ós fenséges eszméket a növendék lelke előtt sejtetve nyilvántartani, annál könnyebb annak a maga célját is elérnie és sikerét biztosi tnia. S e két eszménél fogva lehet és kell, hogy a középtanodában otthonos legyen, s az eszményi fenség ihletésénél szemléltessék, megértessék és gyakoroltassák a jelen. És e végett nem kevésbé szükséges, hogy ott azoi két eszme fénykörében szintén kijelentessék ama más két eszmény, melyeknél fogva bir az eszme az emberi véges valóságban közvetlenül érzékelhető alakot nyerni: a család és a nő. Meg nem bocsátható hiba, a földhöz tapadt közéletre hagyni s a véletlentől várni, hogy benyomásaik által amaz eszmék és emez eszmények előtt megnyissák az ifjú lelket. Minden nemzetnek, mely az élet öntudatával bir, minden korban vannak, a közel múltból ugy, mint a jelenből, kiváló szellemei, kik tisztábban felfogják, határozottabban látják, mélyebben érzik és világosabban kijelentik mind az összesnek, mind az egyeseknek hivatását, teendőit; a kik megjelölvén a szempontot, honnan a jelen 53*