Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1873-05-11 / 19. szám

íntendentia kormányzatára, s kinek, ha rövid ideig tartott hivataloskodása minden egyél) nyom uéjkül tiint volna is el, örökre fentartja emlékét a hollandi alapítvány, melynek létrejötte kirekesztőleg a dicsőültnek érdeme ; fel továbbá azon tette, mely szerint egyik volt az elsők közül, ki egy közös domestica életbe léptetését élénken szorgalmazta sahoz élte fogytáig tettleg is járult, belátván akkor már (mit még ma is tagadni akarni annyit tenne, mint folyó ellen úszni) felekezetünk első keservesen érzett nólkülözhetlen szükségét. Legyen örökre megáldva e jelesünk emlékezete közöttünk! Végül, irántam ez alkalommal tanúsított kegyességökórt, ismételve hü köszönetemet nyilvánítván, az még esedezósem, hogy ha hátralevő kevés napjaim munkaképes csekély részét érvényesíteni kívánja még rövid ideig a főt. e.-kerület, legyen szives elnézéssel korommal járó fogyatkozásim iránt, erőm hiányait eddig is tanúsított kegyes támogatása által fedezendő. Többire tartson meg mind addig kegyességében s kedvezéseiben, mígnem a természet adóját lerovandó, majd csak azon szives megemlékezés marad még fel számomra, mely az elhunytak utolsó részosztálya, s melyet ez esetben arcképem megőrzése iránt épen hozott kegyeletes határozata által kiván a főt. egyházkerület megörökíteni. És most azon forró óhajtással rekesztem be beszédemet, hogy legyen istentől áldva mindig szép magyar hazánk s virágozzék annak oltalma alatt s erősbitósóre magyar reformált egyetemes egyházunk s ebben minden jó iránt fogékony egyházkerületünk. A lelkész működési tere a társadalomban. A békés-bánsági ref. egyházmegyében azon szokás áll fen, hogy az időközben elhunyt egyházi tisztviselők felett az évi közgyűlésen emlékbeszédek tartatnak. Igy elevenittetett fel a tavalyi gyűlésen Szél Sámuel h.-m.-vásárhelyi volt lelkipásztor emlékezete, mely az emlékbeszéd mondására fölkért Garzó Imrének alkalmul szolgált egy emelkedett szellemű előadás tartására. Ezen előadás, melyet az egyházmegye kívánsága folytán a h.-m.-vásárhelyi ref. egyház sajtó utján is közzé tett, *) nem annyira életrajz ós emlékbeszéd, habár az *) Emlékbeszéd, néhai Szél Sámuel ur, h.-m.-vásárhelyi lelkipásztor fölött. Irta s a békésbánáti ref. egyházmegyének 1872-okt. 16-án Mező-Berényben tartott közgyűlésén olvasta Garzó Imre. Szeged, Burger. Kapható H.-M.-Vásárhelyen a ref. egyház gondnokságánál. Ára 10 kr. erre szükséges anyagot is magában zárja: mint inkább történelmi kritikai jellemzése a magyar protestáns lelkészek szereplésének a forradalom előtti és a legutóbbi időkről. Szél Sámuel 75 éves életének vázlata csak az alapot szolgáltatja szerzőnek, melyből kiindulva egymás mellé állítja a multat ós a jelent, s egy keresztyén bölcsész tekintetével keresi azt, a mi e képben igaz és maradandó. A különben is rövid munka hatását a kivonati közlés által nem akarván csökkenteni, ezúttal, célom csak felhívni arra szélesebb körben is a magyar prot. közönség figyelmét, mint egy olyan szózatra, mely a figyelmet nem közönséges mértékben érdemli meg. Garzó igazgató, ki egyházi ügyek intézésében lelkesült odaadással vesz részt s ki a vásárhelyi egyházat megyei ós kerületi gyűléseken évek óta gyakran szokta képviselni, egyebek között igy nyilatkozik: „A prot. egyházi és társadalmi viszonyok között, melyek hazánkban a jelen század első felében fönállottak, a lelkipásztor, ki az iskolában az ó-kori classicusokkal megbarátkozott s később ezeknek derült életbölcseségét, tisztult világnózletét egybevető a XVIII. és XIX. század folytán kivált a francia és német irodalomban fölmerült nagy eszmékkel s mindezt megvilágositá a keresztyén bölcselet és reformált theologia által, önkénytelenül oly alanyi világot alkotott magának, mely magasan emelkedett a nagy közönség gondolkodási köre fölé; s ebben a világban ólt ő tulajdonképen, itt merített ösztönt, ihlettséget, innen jelölte ki az irányt küldetésének betöltéséhez, ebben a világban eresztette föl és tisztította meg salakjától a mindennapi életet; s ha kilépett tanulószobájából, mely ama világot mint bűvös kör határolá, beszédén, mozdulatán, egész lényén ott volt kifejezve a fenség és méltóság, mely hódított, mely ellenállásra nem talált; s ha szólt vagy tanácsolt, akár a gyűlésekben, akár magándolgokban, nyilatkozatait a hivek nem mint a vita alá tartozó véleményt, hanem mint követendő utasítást fogadták. E sajátságokat rendesen költői kedély egészité ki, s nem volt azokkal összeférhetetlen a társaságok kedvelése sem, bár ezek keresése nélkül, de itt is ünnepélyesség színezte megjelenését, mely azonban sem ridegség, sem nehézkesség által nem zavarta a közhangulatot, sőt tőle erre is bizonyos emelkedettség származott át. Ezek a főbb vonások, melyek a fenkölt szellemű magyar ref. lelkipásztor jellegét alkották, még századunk első felében is, s ki tagadhatná, hogy azok az évtizedek képezték a végső időszakot, melyben a magyar ref. prot. egyházi élet még valódi, benső és egyetemes volt, s a mikor az embernek még lelki szükség volt hinni istenben és bizni egymásban? De az is lett dolog, hogy a gyöngehitüségnek és bizalmatlanságnak jelen korában akik kevesen még vannak is ilyen edzetü lelkipásztoraink, azok lényöknek fensége és méltósága dacára sem képesek többé a közönségre állandó hatást gyakorolni. És én a tiszteletnek, a rokonszenvnek és kegyeletnek teljes mértékét hozom ez ősz pásztorok elé, ha nem akarván, nem tudván magukat megmásítani, csak még inkább alanyi vi-