Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1873-04-27 / 17. szám
nyitva a tanult embernek. Egyetlen egy mód azonban most már csakugyan létezik az országos domestica létrehozására, s ez a mód volna az országos segély tőkésitése; az évenkint megszavazott öszszegeket nem kellene szétforgácsolni, hanem tömöriteni s biztosan elhelyezni. Már az aztán egészen mellékes kérdés, hogy az öt superintendentia eloszsza-e maga között vagy együtt c,3omóban kezelje, csakhogy ha az a segély jó helyre letétetnék, tiz év alatt majd egy millióvá nevekednék, annak évi kamataiból aztán már lehetne gyökeresebben segélyezni, mert évenkint vagy hatvanezer forintot kamatoznék, ennyi pedig semmi kéregetés által be nem foly. Arra azonban nagyon kellene ügyelni, hogy ugy ne járjanak, mint valamennyi superintendentiáink jártak a régi alapítványok legnagyobb részénél , hogy mire épen folyóvá kellett volna lenniök és mikorra legnagyobb szükség lett volna rájuk, elolvadtak. Részemről leginkább ajánlanám, hogy a tőke fekvő birtokba, földbe fektettetnék, mert azt látjuk ma, hogy egyik pénzintézet a másik után bukik, a papirok leszállanak vagy elrepülnek, mig a föld értéke folyvást nevekedik, s csaknem minden tíz évben megkétszereződik. A papírokat egy pénzkrisis vagy háború elsepri, a fekvő birtoknak pedig legfölebb egy évi jövedelme vész oda. A földbirtok olyan tőke volna, mely folyvást nevekedik és a mellett szépen gyümölcsözik is. És a föld értékének nevekedése az emberiség szaporodásával, a gépek tökéletesedésével, szóval a miveltség terjedésével még hatványozódik is. Nagy hiba volt a múltban is, hogy szép alapitványainkat az ősök nem fektették birtokokba, holott a múltban a földnek oly csekély értéke volt, most uradalmak állanának rendelkezésünkre s könnyen beszélnénk ; de még nagyobb hiba volt az, hogy az egyik-másik jóltevő által hagyományozott fekvőséget is minden áron pénzzé tenni iparkodtak s most már „s e pénz se posztó". Csak a pápai collegium pesti házát hozom fel példának ; eladták nagy olcsón, a pénz is elrepült, pedig azóta Pesten a háztelkek ára tán meg is tizszereződött; mit érne most az a ház, ha megvolna?! s igy volt ezzel valamennyi superintendentiánk. Bezárom immár cikkemet azon reményben, hogy habár a szerkesztő ur nézeteivel az enyémek nem mindenekben egyeznek is meg, közre fogja bocsátani; ha itt-ott talán szögletes vagy éles voltam, azért elnézést és bocsánatot kérek ; amit mondtam, megmondtam ; az erős meggyőződés, és őszinte jó akarat mondatta mind azokat velőm. Nagy Ignác. ISKOLAÜGY. A népiskolai és ifjúsági könyvtárak. Hogy nevelészeti, vagy Molnár Aladár szerint „nevelési" szempontból mily fontos, nagy horderejű tendenciája van az ifjúsági irodalomnak, azt registrálni igen meddő igyekezet volna, miután az már régen el van ismerve, a kákán is csomót keresőknek pedig be van bizonyítva ; mégis azt tapasztaljuk, hogy nálunk az irodalom ez ága csaknem egészen parlagon hever, s mig az irodalom egyéb ágaiban egymásután tűnnek fel a legkiválóbb tehetségek, az ifjúsági irodalom nem igen talál munkás mivelőre. S ez előttem igen természetesnek látszik, mert — fájdalom ! — nálunk az ifjúsági irodalomnak nincs közönsége. Ez állítás kissé különösnek tűnhetik fel, ha meggondoljuk, hogy a magyar tanköteles gyermekek száma több mint lx /2 millióra megy, s néptanodánk van legalább is 10—11 ezer, *) de meggyőződhetünk annak igazságáról, ha tekintetbe veszsziik, hogy a szülők legnagyobb része vagy nem fektet súlyt arra, hogy gyermekei kezébe jóirányu, a gyermek értelme s kedélyéhez mért olvasmányt adjon, vagy egyáltalában nincs módjában a kiválóbb ifjúsági müveket megszerezni, minek azután igen káros következménye az, hogy a gyermek szabad idejét hiábavalóságokra fordítja, s igy nincs alkalma megkedvelni az olvasást, vagy pedig — mint az módosabb szülők gyermekeivel történni szokott — korán megszeretik az erkölcsrontó phantasticus regényeket, melyek értelmüket megzavarják, erkölcsüket megmételyezik. E sorok irója saját szemeivel látta, hogy egy 10 éves gyermek Ponson du Terrail vicomte „Cigány király" cimü francia regényét mohó élvezettel olvasta. Ily eszközökkel aztán tessék gyermeket nevelni! E bajon segíteni csak ugy lehet, ha a régóta megpendített (de csakhamar elnémított) ifjúsági és népiskolai könyvtárak felállíttatnak. E könyvtárak oly égetően szükségesekké váltak a legújabb időben, hogy csodálkoznunk kell a közönyösségen, melylyel a népiskolák elöljárói annak eszméjét fo gadták, s a késedelmen, melylyel a „nevelési könyvtárak" felállításához fognak. Pedig ezzel megbecsülhetlen hasznot tennének ép ugy az ifjú nemzedéknek, mint az államnak, s idáig jutva nem habozunk kimondani, hogy a kormánynak volna érdekében a népiskolai, ifjúsági könyvtárak felállítását első helyen pártolni s minél előbb foganatosítani. Most lássuk, mit érnénk el e könyvtárakkal ? Először is illetékes kézbe, a tanitó (vagy tanár) kezébe adnánk a gyermekek és ifjaknak való olvasmányokat, ki bizonyára helyesen ki tudná választani: melyik könyv, melyik gyermek vagy ifjú kezébe való ? És már ez is nagy előny. Másrészről alkalmat, módot nyújtanánk arra, hogy a legszegényebb sorsú szülők gyermekei is kivánt mértékben szerezzenek ismereteket az olvasás által, és az oly szülők helyett, kik, mert semmi súlyt nem fektetnek az ifjúsági olvasmányokra, ha tehetnék sem áldoznának sem(* Dr. Kürthy : Az austriai-magyar birodalom etat. 266. 1.
